Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Az egész nyugati országrész képviseltette magát a fehérvári Gálán Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 05.

ImageNagy érdeklődés mellett zajlott szombaton az első székesfehérvári Alba Orient - 2010 elnevezésű Hastánc Gála, amelynek a Helyőrségi Klub adott otthont. A program célja az volt, hogy bárki, aki szeretné megmutatni tudását profi színpadi körülmények között, annak lehetőséget adjanak a szervezők, hiszen a hastánc csoportoknak gyakran nincs módjuk színpadi körülmények között megmutatni magukat, vagy csak úgy, ha külön meghívást kapnak egy-egy rendezvényre.

Tovább...
 
"Az a feladat, amelyet az emberek bizalmából megkaptunk, kötelez bennünket." Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 05.

Image"Magyarország elérte a legnagyobb sikert. Képes volt egységesen kifejezni azt, hogy mit akar.” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a 2010-es önkormányzati választások eredményét értékelve. Székesfehérváron több, mint 18.000 lakó szavazott dr. Cser-Palkovics Andrásra, aki a Petőfi Moziban várta az eredményeket a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjeivel és szimpatizánsaikkal.

Tovább...
 
Ifik: Kétéves veretlenségi sorozat Nyomtatás E-mail
Írta: Alcoa FKC   
2010. október 05.

ImageRajt-cél győzelmet aratott az Alcoa FKC ifjúsági csapata a Dunaújváros ellen. Németh Gábor tanítványai hatvan percen keresztül vezetve, kétgólos félidei előny után 31-25-re nyerték a mérkőzést, és maradtak immár sorozatban a hatodik bajnokin – a 2008. szeptemberében Újvárosban elveszített meccs óta – veretlenek a megyei riválissal szemben.

Tovább...
 
Utánpótlás: Három meccs, 30 ütött gól Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 05.

ImageFölényes győzelmeket arattak pár nappal ezelőtt a különböző bajnokságokban szereplő hocky utánpótlás-csapataink, hiszen az ifik 10-0-ra győztek, míg a két csoportban is érintett serdülőink 14-2-es, illetve 6-1-es sikerrel abszolválták a fordulót.

Tovább...
 
Nekünk Fehérvár! - Jelöltekből képviselők Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 04.

ImageUtolsó „jelölti megbeszélésre” gyűltek össze a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjei tegnap este a Petőfi Moziban. A politikusokat először dr. Cser-Palkovics András üdvözölte, s megköszönte nekik a kampányban nyújtott segítségüket. Őt követte Róth Péter, aki sok sikert kívánt mindenkinek, s egy kedves ajándékkal is meglepett mindenkit: „Nekem Fehérvár” feliratú bögréket osztott szét, amely mindig emlékeztetik majd arra a „csapat” tagjait, hogy csak csapatban érdemes dolgozni, a közösség érdekét szolgálva.

Tovább...
 
Kisebbségi önkormányzatokat is választottak Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 04.

ImageKisebbségi önkormányzatokat is választottak tegnap a polgárok. Székesfehérváron a cigány, a horváth, a lengyel, a német, az örmény, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán kisebbség alakíthat kisebbségi önkormányzatot. Mivel a települési kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete négy tagú, ezért szavazni is maximum négy jelöltre lehetett.

Tovább...
 
Rózsaszín lufikkal vonultak a séta résztvevői Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 04.

ImageTöbb százan vettek részt a Nosztalgia Nyugdíjas Klub és Östör Annamária, az Egészségügyi Bizottság elnöke által szervezett közös sétán a hétvégén. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett program a mellrák elleni küzdelemre szerette volna felhívni a figyelmet. Ennek érdekében rózsaszín lufikkal vonult a menet az Országalmától végig a belváros utcáin. A nők mellett a férfiak is csatlakoztak a kezdeményezéshez: dr. Cser-Palkovics András mellett több fideszes politikus, és székesfehérvári lakó tűnt fel a hölgykoszorúban, hogy mutassák: nekik is fontos édesanyjuk, feleségük, lányuk egészsége.

Tovább...
 
Megyékben is tarolt a Fidesz-KDNP Nyomtatás E-mail
Írta: MTI, MNO, Fidesz   
2010. október 04.

ImageEddig stabilnak hitt szocialista bástyák dőltek le vasárnap: Ózdon, Nyíregyházán, Miskolcon, Szombathelyen, Székesfehérváron is a kormánypárti jelöltek győztek. A rendszerváltozás óta először vezeti Budapestet jobboldali főpolgármester. A harmadik legmagasabb választási részvételű szavazás alapján dőlt el, hogy az adott településen ki lesz a polgármester, és milyen összetételben kezdi meg munkáját az önkormányzati képviselő-testület. A valamivel több mint nyolcmillió választópolgár közül vasárnap mintegy 3,6 millió szavazott. A mostani 46,53 százalékos arányt csak a 2002-es és a 2006-os választási részvétel haladta meg.

Tovább...
 
Szabolcs atya heti útravalója - HITTEL ÉS ALÁZATTAL Nyomtatás E-mail
Írta: Barlay Ö. Szabolcs   
2010. október 04.

ImageA mai evangélium látszatra két olyan témát érint, melynek nincs sok köze egymáshoz. Két erényről van szó: a hitről és az alázatról. Vajon miért olvastatja velünk ezt az egyház? Nem ok nélkül. A kettő ugyanis közös gyökérből fakad. A hit elfogadásához és gyakorlásához alázat kell. Az apostolok hamar ráébredtek arra, hogy Jézus állandóan olyan dolgokról beszél, melyeket ők nem látnak. De Jézus miatt elfogadták minden szavát. A hit lényegéhez tartozik, hogy valamit azért fogadok el, mert elismerem a tekintélyét. Bár nem látom, de miatta elhiszem.

Tovább...
 
Dr. Cser-Palkovics András a polgármester, taroltak a fideszes jelöltek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 04.

ImageFölényes győzelmet aratott dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz-KDNP jelöltje a tegnap megrendezett önkormányzati választásokon. A politikusra a székesfehérváriak 56,46 %-a adta le voksát, míg az MSZP-s Márton Zoltán csak 22,85 %-nak örülhetett. A Fejér Megyei Közgyűlés 21 tagja közül 13-at ad a Fidesz KDNP, az elnök pedig – számítások szerint – Vargha Tamás lesz.

Tovább...
 
Kábítószer a körözött férfinél Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 04.

ImageA Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogták el Gárdonyban egy töltőállomáson azt a 32 éves fehérvári férfit, aki ellen két körözés is érvényben volt. A Budaörsi Városi Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene, míg a Pesti Központi Kerületi Bíróság tartózkodási helyének megállapítását kérte. A férfi igazoltatása során felmerült, hogy gárdonyi tartózkodási helyén bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyak, kábítószergyanús anyagok lehetnek, így a férfinél az időközben értesített gárdonyi rendőrök házkutatást tartottak.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3261 3262 3263 3264 3265 3266 3267 3268 3269 3270 Következő > Utolsó >>

Eredmények 35905 - 35915 / 42703