Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 25. |
"Sajnos tudom, hogy van sok gond, baj: az ember leül a gyóntatószékbe és hallja, hogy „most vesztettem el a munkahelyemet", „a bank el akarja venni a házamat" – krízis, gond, nehézség, családi viszályok, betegségek. És Anyánk, az egyház összegyűjt bennünket, hogy imádkozzunk és együtt közösen mondjuk, hogy „Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya!" Igen, testvéreim, a keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, nem leül a földre, nem elbújik az árnyékba, hanem imádkozik, összeteszi a kezét és kéri az élő Istent, aki azt mondotta nekünk, hogy bármit kérünk az ő nevében, megadja azt nekünk." - mondta Böjte Csaba pünkösdi beszédében... |
Tovább...
|
|
Írta: Barlay Ödön Szabolcs
|
2010. május 25. |
Rossz a mai ember memóriája! Mindent elfelejt. Annyi új hír, reklám, özönlik felénk és annyi szenzáció rohanja meg agyunkat, hogy képtelenek vagyunk feldolgozni. Pszichikai blokád alatt élünk. Ezért van az, hogy ma már a fiatalok is feledékenyek, nemcsak az öregek. Ezt még ellenségeink is tudják, és akarattal szeretnék elfelejtetni velünk múltunkat. Igy pedig gyökértelenné válik népünk, magyarságunk, híveink. (Ki tudja ma elénekelni a Boldogasszony Anyánk második, harmadik versszakát?) - Ennek a feledékenységnek ki voltak téve Jézus tanítványai, sőt legszűkebb baráti köre, az apostolok is. |
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. május 25. |
Az Erste Bank Eishockey Liga a hetedik teljes jogú tagja lett az európai topligákat tömörítő Hockey Europe érdekvédelmi szervezetnek. A hat tag (Svédország, Finnország, Németország, Svájc, Csehország és Szlovákia) mellé hetediknek az Ertse Bank Eishockey Liga is csatlakozhatott a Hockey Europe szervezetben. A tömörülés célja, hogy az európai jégkorongozás érdekeit képviselje és gazdasági lehetõségeit elõmozdítsa. A tagfelvétellel az EBEL - és ezzel közvetetten a Sapa Fehérvár AV19 is - egy igen-igen elõkelõ társaságba kapott bebocsátást.
|
Tovább...
|
|
Írta: Pálfay Károly
|
2010. május 25. |
A Cece NIKK a simontornyai sportcsarnokban szervezett utánpótlás-tornát, melynek zárásaként az Alcoa FKC tartott bemutatót. A program végén a tornán résztvevő gyerekek a fehérvári lányokkal vegyescsapatokat alkotva vidám mérkőzéseket játszottak.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz / MTI
|
2010. május 22. |
"Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a Nemzeti Együttműködés Programja címet viselő kormányprogramot az Országgyűlésnek." - jelentette be a dokumentumot a parlament épületében leadó Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. A politikus újságíróknak nyilatkozva elmondta: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza a választásokon általa vezetett politikai szövetség képviselte választási programot.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. május 22. |
Magyar siker a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) kölni kongresszusán: 2002, 2003 és 2005 után hazánk ismét Divízió I-es jégkorong világbajnokságot rendezhet! A Magyar Jégkorong Szövetség világbajnoki pályázatának nem volt kihívója.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 22. |
Megválasztották a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökét, illetve az elnökségi tagokat. Az MKOSZ elnöke Szalay Ferenc lett, a tíz fős elnökségben pedig Bodrogváry Iván, Gyimesi Endre, Farkas Balázs, Janovics László, Kiss Norbert, Puskás András, Rózsás Gábor, Bokor Ákos, Fűzy Ákos mellett az Albacomp csapatának szakosztályvezetője Halm Rolland is bizalmat kapott.
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. május 22. |
"A Fidesz által életre hívott tényfeltáró bizottság várhatóan június első hetében adja ki első részjelentését a magyar gazdaság valós állapotáról." - jelentette be Varga Mihály pénteki sajtótájékoztatóján. Ez a jelentés az államháztartás helyzetére vonatkozó elemzéseket fogja tartalmazni, valamint azoknak a konkrét ügyeknek a listáját, melyekkel a következő kormánynak feltétlenül foglalkoznia kell - fogalmazott a politikus, hozzátéve: riasztó mennyiségben derülnek ki a kozmetikázott, meghamisított vagy eltitkolt adatok. A fideszes képviselő kitért arra is, hogy nem várt segítséget kapnak a jelenlegi kormányzattól, ugyanis úgy tűnik, a Bajnai-kormány elébe kíván menni néhány magukra nézve kellemetlen ügynek.
|
Tovább...
|
|
Írta: Pálfay Károly
|
2010. május 22. |
Az Alcoa FKC 14 utánpótlás-korú játékosa szerdán a László Gyula általános iskolába és gimnáziumba – edzőjük, Rezsnyák Csaba budapesti munkahelyére – látogatott, hogy a Challenge Day keretében kézilabda-bemutatót tartson. A lányok hatalmas sikert arattak, és nagyon kedves fogadtatásban részesültek az iskola tanulói és tanárai részéről.
|
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2010. május 22. |
A Videoton Futball Barátok Clubja Egyesület szombaton 10 órától, az 1984-85-ös UEFA-kupadöntő 25. évfordulóján, legendás csapatunk tiszteletére, vetélkedőt rendez középiskolás csapatok számára a kupamenetelés történetéből. A vetélkedőre nyolc csapat nevezett, a Vörösmarty, a Teleki, a Comenius és a Gárdonyi középiskolákból, 3-3 fős csapatokkal. A rendezvényre a Sóstói stadionban kerül sor, a II. emeleti VIP szinten, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak.
|
Tovább...
|
|
|