Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 19. |
A székesfehérvári tűzoltóság ügyeletére az elmúlt napok csapadékos és szeles időjárása miatt további 80 bejelentés érkezett kedden reggel 6:00 órától 18:00 óráig. Ezzel a székesfehérvári tűzoltóság működési területén a viharkárok száma most már meghaladja a háromszázat. Kedden szintén fakidőlések miatti veszélyhelyzeteknél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, főként Székesfehérváron és a Velencei-tó környéki településeken. A tűzoltóság három gépjárműfecskendője és négy különleges szeren folyamatos bevetésen van. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 19. |
A 2009/2010-es szezon 28 bajnoki fordulója alapján a 276 gólos Tóth Tímea bizonyult a legeredményesebb játékosnak. - kaptuk a hírt Pálfay Károly sajtóreferens, aki elmondta, hogy a váci átlövőt a válogatott keretébe meghívott Tilinger Tamara követi 212 találattal – melyek közül Pumi 160-at 2010-ben, azaz az elmúlt 18 meccsen lőtt. Az akciógólokat tekintve három Alcoa FKC játékos szerepel a TOP10-ben!
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. május 19. |
Lehullt a lepel, kiderült, melyik válogatott lesz vélhetően a legnagyobb ellenfelünk az A csoportba történő feljutásért vívott harcban. Nos, ez a gárda a most zajló világbajnokság két kiesője közül a jobb, vagyis a 15.: Olaszország. - Az már korábban kitudódott, hogy jövőre, egészen pontosan 2011 áprilisában – remélhetőleg hazai pályán, bár erről pénteken dönt az illetékes bizottság - a divízió 1-es világbajnokságon Magyarországgal egy csoportba Japán, Hollandia, Dél-Korea és Spanyolország került.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz, orbanviktor.hu
|
2010. május 19. |
Kedden a Fidesz elnökségi ülése után Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke közös sajtótájékoztatón erősítették meg pártjaik szövetségi szerződését. "A szerződés célja, hogy példát mutassunk az együttműködésből." - hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Orbán Viktor elmondta, a szövetségi megállapodás megerősítése része annak a forgatókönyvnek, melynek célja a nemzeti együttműködés rendszerének felépítése. Mint kifejtette, úgy érezték, szükség van egy olyan dokumentumra, amely rögzíti, hogy a két párt egy pártszövetség keretében közösen fog kormányozni.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 18. |
A Habakukk Bábszínház „Noé bárkája” című előadását tekinthették meg legutóbb a székesfehérvári Gyöngyvirág Óvoda gyermekei. A bábelőadás a 35. születésnapját ünneplő intézmény ünnepi programsorozatának egyik részeként várta az apróságokat, akik a művészek fellépése mellett megnézhették az óvoda életének fontos pillanatait bemutató tabló-kiállítást, a régi idők játékaiból összeállított tárlatot, s kipróbálhattak különleges, képességfejlesztő játékokat is.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 18. |
Egy héten át minden a szülésről szólt a móri Lamberg-kastélyban. A Móri Nőkért és Anyákért Közhasznú Egyesület ugyanis „Születés Ünnepe” címmel egy olyan programsorozatot szervezett, amelyen a várandósságtól kezdve a kisgyermekek neveléséig minden téma helyett kapott. Ennek megfelelően a rendezvényen dr. Ranschburg Jenő klinikai gyermek szakpszichológus, a pszichológiai tudományok kandidátusa például a korai szülő-gyermek kapcsolatról tartott előadást.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 18. |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése rendkívüli ülés tart ma, 18 órától a Városháza Nagytermében. Az ülés során a fehérvári képviselők tizenegy napirendi pontot tekintenek majd át. A megbeszélés során szó lesz például a „Királyi Séta – Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron” című projekt közbeszerzési eljárásairól, s az „Agóra-Pólus Székesfehérvár” c. projekt támogatási szerződésének aláírásáról is.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz / MTI
|
2010. május 18. |
Régi adósság a kisebb, kétszáz fős parlament. A kijelölt közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfői expozéjában a kormányalakítással összefüggő három javaslatról a parlamentben azt mondta: ez az új korszak szimbolikus kezdete. "Egy olyan korszakot szeretnénk a jövőben felépíteni, egy olyan magyar politikát szeretnénk megvalósítani, amelynek középpontjában a közjó szolgálata áll, amely felette áll a magánérdekeknek" - hangsúlyozta a politikus.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 18. |
Elloptak egy gépkocsit Székesfehérváron… Kiszúrták egy gépjármű kerekeit… Hazaszökött egy intézetben nevelkedő lány, de az édesanyja kihívta a rendőrséget, és visszaszállíttatta lányát… Ittas sofőrrel szemben intézkedtek a járőrök… Betörtek egy vállalkozás irodájába, majd onnan eltulajdonították a lemezkazettát, benne többszázezer forinttal... |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 18. |
A szombati ítéletidőben megrendezett budapesti Váltó OB-n 3 arany, 3 ezüst és 1 bronzérmet nyert az ARAK utánpótlása. A fehérvári sportolók csak a négyfős stafétáknak kiírt országos bajnokságon 22 versenyszámból, 13-ban érték el az 1-8. helyezés valamelyikét. A 13 éves fiúk 4x100 méteren és 4x600 méteren, a lányok 4x600 méteren lettek bajnokok.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 18. |
Szombat este óta folyamatosan dolgoznak a székesfehérvári tűzoltók a viharkárok elhárításán. A vasárnapi valamivel több, mint 90 bejelentést követően hétfőn reggel 6 órától 16:00 óráig a 105-ös segélyhívón száznál is több segélykérés érkezett. A bejelentések kétharmada Székesfehérvárról érkezik, de sok kidőlt fa okoz problémát a Velencei-tó környéki településeken, ahol reggel óta egy gépjárműfecskendő folyamatosan dolgozik a káresetek felszámolásán. |
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3281 3282 3283 3284 3285 3286 3287 3288 3289 3290 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36092 - 36102 / 41955 |