Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 18. |
Az Arany Ászok kézilabda szurkolók körében meghirdetett játékában az Alcoa FKC szurkolói voltak a legaktívabbak, és 1.000.000 forint támogatást nyertek a csapatnak. A lányok a nyereményt a Női Kézilabda NBI Arany Ászok Rájátszás utolsó, Dunaújváros ellen játszott mérkőzése előtt vették át.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 18. |
A legfrissebb gazdasági adatok újabb bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy Magyarország továbbra is gazdasági vészhelyzetben van. Az államadósság tovább nőtt, megközelítette a GDP 80 százalékát! Csak emlékeztetőül: az első polgári kormány 2002-re ezt az arányt 50 százalék közelébe vitte le. Az építőipar továbbra is mélyrepülésben van, a termelés több mint 10 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőtti helyzethez képest. Pedig éppen az építőipar az az ágazat, amely a magyar gazdasági fejlődésnek és a foglalkoztatás növelésének motorja lehetne.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 17. |
A Velencei Vasútállomáson kidőlt egy fa ma délelőtt 09 óra 10 perckor, ami leszakította a felső-vezetéket, és ráesett a vasúti sínekre, valamint a 7-es főút egy részét is elfoglalja. A Budapest- Székesfehérvár közötti vasúti forgalom így 10 óra 12 percig szünetelt. A jobb vágányt azonban sikerült helyreállítani, így váltakozó irányból engedik a vonatokat. Azonban több szerelvény arra várakozik egy-egy állomáson, hogy tovább engedjék. Késésekre kell számítani ezen a vonalon. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 17. |
Népszerű slágerekkel szórakoztatja ma este a közönséget Závodszky Noémi és Buch Tibor. A Vörösmarty Színház művészei ezúttal Kisfaludon, a helyi Közösségi Házban lépnek színpadra. Előadásuk – amely 19 órakor kezdődik – díjtalanul tekinthető meg!
|
|
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye
|
2010. május 17. |
Bogner Mária Margit vizitációs nővérre emlékeztek halálának évfordulóján az Érd-Óvárosi Szent Mihály templomban. A püspöki szentmisén jelen volt Mons Ugrits Tamás irodaigazgató, Hajdu Ferenc provikárius, Boros Zoltán plébános, egyházmegyés papok, a Bogner család tagjai, a Vizitációs Rend és a Szeretet misszionáriusai rend tagjai és számos zarándok. A délvidékről származó Bogner Mária Margit tiszteletére Szabadkáról és környékéről is érkeztek zarándokok. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 17. |
A nagy esőzés miatt Vajtán, a Petőfi utcában az egyik családi ház udvarán az ott lakók búvár szivattyút használtak. Azonban úgy látszik, máshol is szükség volt rá, mert ismeretlen tettes azt ellopta. Az elkövető a ház udvarának pala kerítését lebontotta, majd az udvarra bejutva, magához vette az éppen működő szivattyút. A lopással 18.000.- Ft-os kárt okozott, míg a rongálással további 10.000.- Ft-os kárt. A tolvajt keresik a rendőrök. Egy másikat viszont elfogtak. |
Tovább...
|
|
Írta: Pálfay Károly
|
2010. május 17. |
Gabnai Melinda szezon közben érkezett, és példamutató odaadással és alázattal segítette az NBI egyik legfiatalabb csapatát akkor is, ha egyes mérkőzéseken csak epizódszerepeket kapott. Lindát a vele készült interjúban arra is megkértük, hogy összegezze fehérvári tapsztalatait, és búcsúzóul lássa el jótanácsokkal a csapattársait…
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 17. |
Megalakult az új Országgyűlés, amelyben helyet kapott öt párt frakciója, valamint egy független képviselő. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség frakciójában találunk három székesfehérvári országgyűlési képviselőt is: dr. Cser-Palkovics Andrást, Vargha Tamást és Brájer Évát. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség frakciójába tartozó országgyűlési képviselők teljes névsorát alább olvashatják el.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 17. |
Lovasberény és Csákvár között egy óriási far rádőlt az útra. Egyik olvasónk ma reggel, fél nyolc körül örökítette meg az alább látható képet, s küldte el szerkesztőségünknek azzal a kéréssel, hogy figyelmeztessük olvasóinkat a veszélyre. Az említett útszakaszon ugyanis – felújítása óta – egyre bátrabban vezetnek a sofőrök, s e „vagánykodásnak” az említett akadály miatt most kifejezetten súlyos következményei is lehetnek… |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 17. |
Halálos közlekedési baleset történt Cece külterületén, a 61-es főút 29 km szelvényében vasárnap 13 óra 44 perckor. Egy Suzuki a vizes úton áttért a szemközti sávba, majd ott frontálisan ütközött egy Chevrolet Aveo-val. Az ütközés következtében a vétlen gépkocsi női sofőrje a helyszínen életét vesztette. A Suzukiban utazók közül a sofőr és egy utas súlyosan, míg egy másik utas könnyen sérült. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 17. |
Megtartotta alakuló ülését a Magyar Köztársaság parlamentje. Ennek során az Országgyűlés képviselői letették esküiket. A jeles eseményt a történelmi zászlók bevonulása előzte meg, majd Horváth János fideszes korelnök felolvasta az eskü szövegét. Az új parlament megválasztotta a Bizottsági elnököket és tisztségviselőket is. Dr. Cser-Palkovics Andrást az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság alelnökévé választották.
|
|
|
<< Első < Előző 3281 3282 3283 3284 3285 3286 3287 3288 3289 3290 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36103 - 36113 / 41955 |