Írta: Barlay Ödön Szabolcs
|
2010. május 17. |
Tudjuk, érezzük a bőrünkön, mégsem foglalkozunk vele, pedig ez az élet egyetlen nagy drámája: itt kell hagynunk ezt a földet. Nincs ennél nagyobb igazság az egész világon! Aki a történelem bármelyik napján megszületik, és belép ebbe a világba, annak –bárki legyen is az -, innét el kell mennie. De hogyan és hová? Amióta ember él a földön, ez a kérdés minduntalan elhangzik. Ismerjük a válaszokat. A keresztény ember sem kivétel. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 16. |
Szombattól jelentősen megváltozott hazánk időjárása. Először csak északkeleten fordult elő zivatar, zápor, majd északira fordult a szél, s még tornádók is előfordultak. A legvadabb széllökéseket a Közép-Dunántúlon figyelték meg, ahol a 110 km/h-t is elérte a széllökés ereje, s e területen 12 óra alatt 30 mm eső hullt, ami ma estére várhatóan a 65 mm-t is eléri. A hőmérséklet 7-10 fokra hűlt le. Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön valamivel „nyugalmasabb” a helyzet, ám ott is 60 km/h-s széllökésekkel kell számolni. Keddtől lassú javulásra a számíthatunk, de a hőmérséklet 20 fok alatt marad. |
|
Írta: Pálfay Károly
|
2010. május 16. |
Rapatyi Tamás nyilatkozatából kiderül, hogy csapata szombati győzelme nemcsak a hatodik helyhez juttatta a Dunaújvárost, de egyben a tréner búcsúmeccsét is jelentette. Mihály Attila szerint a fehérváriaknál az egész szezon alatt jellemző hibák köszöntek vissza ezúttal is, és okozták az idei rájátszásban az első hazai vereségüket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 16. |
Miközben a Fidesz a nemzeti együttműködés rendszerének felépítésén dolgozik, az MSZP álhíreket gyárt. A Fidesz törvényjavaslata alapján nem emelkedik, és nem csökken az új kormány tagjainak fizetése. "A miniszteri fizetések tehát változatlanok maradnak, viszont - mivel az eddigi 16 helyett mindössze 8 miniszter lesz - a jövőben a kormánytagok kettő, egyes esetekben három korábbi miniszter munkáját végzik el egyedül." - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményében. |
Tovább...
|
|
Írta: Videoton Fc
|
2010. május 16. |
Aki csak az eredményt látja, vagy az eredményből indul ki, az tévúton jár: nem volt könnyű mérkőzés, de legalábbis nem volt egyszerű a Vasas elleni találkozó. Talán nem is arról van szó, hogy az angyalföldiek hasonló játékerőt képviselnek, mint a Videoton, vagy, hogy Gianni Dellacasa futballistái akár pillanatokra is, de megoldhatatlan feladat elé állították volna a Vidit. A számok, a labdabirtoklás 65-35%-os aránya, a szögletek, a kapura lövések, no meg természetesen a gólok száma azt mutatja, hogy dr. Mezey György csapata a futball minden részfeladatát sokkal jobban oldotta meg, mint néhány poszton feltűnően lyukas ellenfele.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 16. |
Spányi Antal megyés püspök szentmiséjét hallhatták a hívek ma délben, Saroksár-Újtelepen. A főpásztor a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült templomban tartott búcsúi szentmisét. Spányi Antal a szentmisét a hit megerősödéséért, a bűnösök megtéréséért, a családok belső egységéért, Magyarország jövőjéért ajánllotta fel. |
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 16. |
A székesfehérvári tűzoltóság működési területéről közel 50 bejelentés érkezett szombat este óta vasárnap 11 óra 30 percig a tűzoltóság ügyeletére viharkárok miatt. A székesfehérvári tűzoltók mindhárom gépjárműfecskendője, összesen 18 tűzoltóval vasárnap hajnal óta folyamatosan dolgozik a veszélyhelyzetek elhárításán. A segélykérések többsége Székesfehérvárról érkezik. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 16. |
A Köfém Sportcsarnokban „Happy hours“ a büfénél, kevésbé boldogító pillanatok a pályán. Az Arany Ászok rájátszás zárófordulójában az Alcoa FKC hazai pályán szenvedett ötgólos vereséget a Dunaújvárosi NKKSE csapatával szemben. - kaptuk a hírt Pálfay Károly sajtóreferenstő - A csapat így elszalasztotta a lehetőségét a hatodik hely megszerzésére, és nyolcadikként végzett az idei bajnokságban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. május 16. |
"Új irány 2010 címmel törvénytervezeteket tartalmazó javaslatcsomagot nyújt be a Fidesz hétfőn az Országgyűlésnek." - jelentette be Kósa Lajos a párt ügyvezető alelnöke vasárnap sajtótájékoztatón. Kósa kifejtette, hogy ezek közé tartozik a kisebb létszámú önkormányzati képviselő-testületeket érintő indítvány, amely például a Fővárosi Közgyűlés létszámát 35 főben maximalizálná. Az ügyvezető alelnök hangsúlyozta: a Fidesz javasolja továbbá azt is, hogy a kisebb parlamenttel összefüggésben jöjjön létre egy paritásos országgyűlési albizottság, amelynek a választási törvény módosításának kidolgozása lenne a feladata.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. május 15. |
A Sapa Fehérvár AV19 menedzsmentje a héten is megállás nélkül dolgozott a jövő évi játékoskeret kialakításán. Sőt, már egy felettébb érdekesnek ígérkező edzőmeccs is lekötésre került. Az elmúlt napokban a fiatal játékosok kapták meg a klub jövőre vonatkozó szerződési ajánlatát, a következő hét során pedig a rutinosabb hokisokkal zajlanak majd megbeszélések. Eközben jeges edzések is zajlanak és folyamatban van az edzőkeresés is. Bár konkétumok egyelőre nincsenek, a háttérben nagyüzem van.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. május 15. |
„Ne rutinból autózzanak!” – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Mint ismeretes, a Tárnok – Székesfehérvár vasútvonal korszerűsítéséhez kapcsolódóan felújításra került a Börgönd – Szabadbattyán mellékvonal. A vonatforgalom a 2010. május 30-i forgalomba helyezést követően elindul. Ezért arra kér mindenkit Fazekas Orsolya kommunikációs vezető, hogy tartsák szem előtt a változásokat, s óvatosan vezessenek az említett szakaszon! |
|
|
<< Első < Előző 3281 3282 3283 3284 3285 3286 3287 3288 3289 3290 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36114 - 36124 / 41955 |