Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
"Az összes székesfehérvárit képviselni fogom! Azokat is, akik nem szavaztak rám!" Nyomtatás E-mail
Írta: Taupert Henrik - Temesvári Márta   
2010. április 27.

Image„Mint tudjuk, a mandátumok közel 69%-át a Fidesz –KDNP pártszövetség nyerte el, ebből következően a nemzeti egység mértéke nagyon nagy, Európában páratlan.”- fogalmazott dr. Cser-Palkovics András, amikor a választások második fordulójáról nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Mint ismeretes, a Fidesz jelöltjére a választók 61%-a adta le a voksát, amivel biztosították számára, hogy Székesfehérvár egyéni képviselőjeként képviselhesse a szülővárosát az országgyűlésben.

Tovább...
 
"Fókuszban a modern képek" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 27.

Image- címmel kiállítás nyílik a Nádasdy-kastély Galériájában május 06. - án, 16 órakor. A tárlaton a Székesfehérvár-ért Nemzetközi Művészkör festőművészeinek alkotásai láthatók. A vendégeket Hajdi Mária létesítmény-felelős köszönti majd, a műveket pedig Magyar Ari festőművész, költő ajánlja a nagyközönség figyelmébe. A program során egy rövid zenés, irodalmi műsort is adnak a Művészkör tagjai a Magyarországra látogató egyiptomi művész-delegáció tiszteletére.

Tovább...
 
Felszentelték az emlékoltárt Nyomtatás E-mail
Írta: fejer.hu   
2010. április 27.

Image997 és 1540 között Székesfehérváron eltemetett uralkodóink és hozzátartozóik kegyeleti oltárát avatták és szentelték fel a Megyeházán. A gótikus szárnyas oltár az épület második emeletére vezető lépcső fordulójában áll. A műalkotás tiszteletadás uralkodóink előtt, másrészt némi kárpótlás földi maradványaik máig méltatlan sorsáért.

Tovább...
 
Forgalomkorlátozás a ballagás ideje alatt Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 27.

ImageA Városház téren kerül megrendezésre a városi központi ballagási ünnepség a székesfehérvári középfokú oktatási intézmények érettségiző diákjai részére. Az ünnepséghez kapcsolódóan április 30-án (pénteken) a Belváros több pontján (Szabadságharcos u., Ady Endre u., Jókai u., Oskola u., Arany J. u., Kossuth u., Petőfi S. u., Szent István tér, Budai u.) 14.00 és 16.00 óra között forgalomkorlátozásra kell számítani.

Tovább...
 
Kórházba vitték őket... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 27.

ImageEgy komlói lakossal szemben intézkedtek a sárbogárdi járőrök. A férfit Sárbogárd, Ady Endre úton igazoltatták. Az ellenőrzése során össze-vissza beszélt, zavart volt. A rendőrök mentőt hívtak hozzá, akik beszállították a fehérvári kórházba.

Tovább...
 
Öt nagy nemzeti ügyről kezdődnek konzultációk Nyomtatás E-mail
Írta: orbanviktor.hu   
2010. április 27.

ImageTegnap délelőtt 11 órától nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. "A következő kormány sok energiát fog arra fordítani, hogy az ország vezetői és a választók között "sokrétű és többcsatornás" legyen a kapcsolat." - mondta Orbán Viktor. Hozzátette, ennek érdekében már a következő hetekben több, nagyobb nemzeti konzultációs eseményt szerveznek majd, amely a korábban megfogalmazott öt nagy nemzeti ügyet öleli fel.

Tovább...
 
Vége Magui szezonjának Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 27.

ImageKrónikus Achilles-íngyulladás miatt hosszabb kihagyás vár Magdalena Decilióra, így a bajnokság hátralévő mérkőzésein sem tud pályára lépni az Alcoa FKC argentin átlövője. - kaptuk a hírt Pálfay Károyl sajtóreferenstő, aki elmondta, hogy Magui az elmúlt fordulókban is e probléma miatt nem állhatott csapata rendelkezésére.

Tovább...
 
Körzeti tűzoltóverseny volt Gyúrón Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 27.

ImageA köztestületi, önkéntes és létesítményi tűzoltók székesfehérvári körzeti versenyén 4x100 méteres váltófutásban és 800 méteres kismotorfecskendő-szerelésben kellett összemérniük tudásukat és ügyességüket a csapatoknak. Bisztricz Anett szóvivőtől megtudtuk, hogy a gyúrói sportpályán megrendezésre került versenyen összesen 25 csapat vett részt, akik hét településről (Füle, Polgárdi, Kisláng, Csókakő, Pázmánd, Gyúró és Velence), valamint a Denso létesítményi tűzoltóságáról érkeztek.

Tovább...
 
Ezüstérem a világbajnokságon Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. április 26.

ImageA feljutás volt a tét a Szlovénia - Magyarország világbajnoki mérkőzésen. A hazai pálya előnyét élvező szlovének jobb napot fogtak ki a mieinknél, így ők szerezték meg az A-csoportos tagságot jelentő győzelmet. - Gyors szlovén góllal kezdődött a mérkőzés, egy védelmi megingásunkat követően Ticar juttatta vezetéshez a hazaiakat (1-0). Ám kisvártatva sikerült egyenllítenünk, ráadásul emberhátrányból. Egy támadóharmadbeli buli után Sille lőtt a kék vonalról, bombájába Vas Márton ért bele, így lett védhetetlen a korong (1-1).

Tovább...
 
Ifik: Siófokon háromból három! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 26.

ImageAhogy őszi bajnokin és a decemberi siófoki tornán, úgy a rájátszás harmadik fordulójában is győzelemmel térhetett haza a Balaton partjáról az Alcoa FKC ifjúsági csapata. - kaptuk a hírt Pálfay Károly sajtóreferenstől, aki elmondta, hogy a fehérváriak az első perctől vezetve, az előnyüket a második félidőben kilencgólosra is hízlalva 38-32-re nyerték a Siófok KC elleni mérkőzést.

Tovább...
 
Nádtetős házak gyulladtak ki Sukorón Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 26.

ImageTűzesetről érkezett bejelentés a székesfehérvári tűzoltóság ügyeletére. Bisztricz Anettől, a tűzoltóság szóvivőjétől megtudtuk, hogy Sukorón egy nádfedésű épület gyulladt ki, és a lángok a szomszédos, szintén nádtetős házra is átterjedtek. A tűzoltók a riasztástól számított tízedik percben már a helyszínen voltak, így a gyors beavatkozásnak köszönhetően a tűz nem terjedt szét a szomszédos épület tetőszerkezetén.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3291 3292 3293 3294 3295 3296 3297 3298 3299 3300 Következő > Utolsó >>

Eredmények 36257 - 36267 / 41955