Írta: Videoton FC
|
2010. április 22. |
75 bajnoki után csapatunknak van mit javítania a Ferencváros elleni örökmérlegen, a fővárosiak az eddigi meccsek majd felét megnyerték. A Videoton és az FTC eddigi 75 élvonalbeli meccséből 37 zárult a zöld-fehérek sikerével, 21 alkalommal született döntetlen, míg egyesületünk 17 diadalt ünnepelhetett, a gólkülönbség 130-78 a IX. kerületiek javára. A Sóstói Stadionban lejátszott bajnokikon is a Ferencváros áll jobban, a 37 fehérvári meccsből 14 a vendég, 9 pedig a hazai gárda sikerével ért véget, 14 alkalommal pedig megosztoztak a felek a pontokon.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. április 22. |
"A Fidesz feljelentést tett a választókat megtévesztő MSZP-s telefonhívások miatt." - jelentette be sajtótájékoztatóján Kontrát Károly, a Fidesz Új Demokrácia Központjának vezetője. "A választás első fordulójában a magyar emberek világos, egyértelmű döntést hoztak: lezárták a múltat, a hazugság korát, és a változás, az új irány mellett döntöttek. A második forduló tétje az, hogy létrejön-e egy széles körű nemzeti egység. A tét nagy: minél szélesebb körű ez a nemzeti egység, annál gyorsabb az ország kilábalása a válságból. A nemzeti egység létrejötte a magyar emberek érdeke." - fogalmazott Kontrát Károly.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 22. |
Kommentár nélkül: Szolnoki Olaj KK - Albacomp 88-82 (26-25, 21-17, 18-15, 23-25) / Játékvezetők: Pálla, Ádám, Szilas / Albacomp: Simon 20/3, Hanga 15/9, Radovic 15/3, Lee 10/3, Banks 14 Cs: Keller 3, Bódi, Farkas, Toya 5/3 / Szolnok: Fodor 4, Aleksic 16/6, Vesztergom 5/3, Barro 24/6, Báder 9 Cs: Grebenár 7, Váradi 4/3, Sonyák 2, Rice 17/9
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. április 22. |
A magyar válogatott egy küzdelmes találkozón legyőzte Nagy-Britanniát is, így a fantasztikus VB-menetelés eredményeképp pénteken este, Szlovénia ellen a feljutásért mérkőzhet! Részletek: Nagy-Britannia - Magyarország 0-2 (0-0, 0-1, 0-1) / Szlovénia, 1500 néző, vezette: Trilar, Hribar, Lesnjak./ Magyarország: Hetényi - Horváth, Tokaji, Vas M., Ladányi, Vas J., Szélig, Hegyi, Kovács (1), Fekete 1, Palkovics 1, Svasznek, Ennaffati (1), Kóger, Nagy, Peterdi, Szirányi, Sille, Sofron, Holéczy, Magosi. Szövetségi kapitány: Ted Sator.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 21. |
„Emlékeztetni szeretnénk az MSZP politikusait arra, hogy akinek egy rádióreklámban éppen a politikai örökösének jelölik magukat, azt a politikust az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila több ízben is nagy nyilvánosság előtt árulózott le.” – jelentette ki Orosz István. A Fidesz városi alelnöke szerint ez a nyilvánvaló ellentmondás is jól mutatja az MSZP teljes szétesését.
|
Tovább...
|
|
Írta: Taupert Henrik - Temesvári Márta
|
2010. április 21. |
„Közeledik a választások második fordulója!” - hívta fel a választópolgárok figyelmét Vargha Tamás, a Fidesz nemrég megválasztott országgyűlési képviselője a Malomházban tartott sajtótájékoztatóján. Mint ismeretes, a Vargha Tamás által érintett 2. választókörzetben az első forduló érvényes és eredményes volt: a képviselő 21 455 szavazattal jutott be a Parlamentbe.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 21. |
- címmel kiállítás nyílt a székesfehérvári Városi Könyvtár Budai úti Központi Könyvtárában Horváth Hella origami tesszallációiból és Csitáry-Hock Tamás írásaiból, amelyek hangulati aláfestést adnak az origami munkákhoz. - A tesszaláció (latin eredetű, kismozaikot jelent) kifejezés a hajtogatásnál az origami egy új, hazánkban még kevéssé ismert ága. Négyzet vagy hatszög alakú papír rengeteg előhajtása után, a vonalak egymásra hajtásával, kiemelésével érhető el látványos, érdekes kép. A papír hajtogatása mozaik-hatású, egy-egy motívum többször ismétlődik.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 21. |
A Workania internetes állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés idei első negyedéves eredményei alapján 11%-kal kevesebb munkavállaló kapott 13. havi bért 2009 végén, mint egy évvel korábban. Azok körében, akik ebben a juttatásban részesültek, a boríték átlagosan 16%-kal volt „vastagabb”: az átlagos összeg bruttó 188.600 Ft volt, míg egy évvel korábban 162.000 Ft.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 21. |
Tartóoszlopokat, létrát vittek el ismeretlen tettesek egy épülő családi házból Sárbogárdon. A Petőfi utcai ingatlanon keletkezett lopási kár meghaladja a kettőszázezer forintot. Ezidőtájt a Tinódy úton lévő régi laktanyák biztonsági őre kért segítséget, mert több személyt ért tetten, akik rézkábelt akartak eltulajdonítani. A rendőrök kiérkezésig visszatartotta őket. A járőrök előállították a lopással gyanúsítható ötösfogatot. |
Tovább...
|
|
Írta: Videoton Fc
|
2010. április 21. |
Sitku Illés kedden délután írta alá azt a szerződést, amelynek értelmében újabb egy, plussz egy évre a Videoton játékosa lesz. Eredeti kontraktusa 2010 nyarán járt volna le. Az esemény kapcsán dr. Mezey György, vezetőedző megjegyezte, Illés jó játékos, akire lehet számítani, mindig szem előtt tartja a csapat érdekeit és mindent megtesz a sikeres szereplés érdekében. Azt sem felejthetjük el, hogy "Béla" az elmúlt években mindig ott volt a házi góllövőlista élén. A Sitkuval megkötött újabb megállapodás azt is kifejezi, hogy a Videoton hálás azoknak a futballistáinak, akik éveken át dolgoztak a fehérvári gárda sikeréért.
|
|
|