Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Kazahsztáni hallgatók szakmai gyakorlata a KJF-en Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 13.

ImageTíz fős kazah delegáció töltötte turisztikai szakmai gyakorlatát a Kodolányi János Főiskolán. - A KJF és a karagandai Kazpotrebsoyuz Közgazdasági Egyetem 2010 februárjában írta alá azt az intézményközi együttműködési megállapodást, amelynek keretében 10 kazah turizmus szakos hallgató végezte szakmai gyakorlatát Magyarországon július első heteiben. Ennek során a kazah diákok megismerkedtek Magyarország turisztikai nevezetességeivel, az intézmény kampuszaival, szakmai látogatásokat tettek a régió vezető turisztikai szolgáltatóinál, valamint részt vettek a főiskola szakmai előadásain.

Tovább...
 
Még három edzés az Európa Liga mérkőzésig Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. július 13.

ImageEgyszer Győrben, kétszer Felcsúton gyakorolnak a Vidi játékosai a Maribor elleni talákozó előtt. - Hétfőn fél egykor, ebéddel kezdődött meg a fehérvári focicsapat számára a heti közös program, amelyet megbeszélés, majd csendespihenő követett. Mindez a megszokott helyen, az alcsúti Sport Hotelben. A délutáni edzésre a felcsúti technikai centrumban került sor. A vezetőedző, dr. Mezey György úgy határozott, nem tartja együtt a játékosokat az elkövetkező három napban, edzés után tehát mindenki hazamegy. Ma reggel, Győrben készül a csapat, majd szerdán délután ismét a felcsúti akadémia lesz a gyakorlás helyszíne.

Tovább...
 
Árokba borult egy autó Úrhidánál Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 13.

ImageKözlekedési balesethez riasztották a székesfehérvári tűzoltókat. Bisztricz Anettől, a Székesfehérvári Tűzoltóság szóvivőjétől megtudtuk, hogy Úrhida és a sárszentmihályi elágazó között egy személygépkocsi az út menti árokban fejtetőre borult, utánfutója lekapcsolódott, és szintén az árokban állt meg. Személyi sérülés nem történt. A tűzoltók segítettek az autómentő darujával kerekeire állítani az Audit, és áramtalanították a személygépkocsit.

Tovább...
 
Mercosur: új tárgyalási felhatalmazásra van szükség Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2010. július 13.

ImageGlattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő a Mercosurral folytatott szabadkereskedelmi tárgyalásokról szóló vitában szólalt fel az Európai Parlamentben. A képviselő elmondta: új tárgyalási felhatalmazásra van szükség, amely figyelembe veszi a 2004-et követően csatlakozott tagállamok érdekeit és a klímaváltozás elleni küzdelem szempontjait is.

Tovább...
 
Diplomaosztó a Városházán Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 12.

ImageDiplomaosztó ünnepséget tartott Székesfehérváron az Óbudai Egyetem. A korábban „Budapesti Műszaki Főiskola”-ként közismert intézmény idén januártól folytatja „Óbudai Egyetem” néven tevékenységét, a BMF jogutódjaként. A mostani diplomaosztó helyszínéül a Városháza Nagytanácsterme szolgált. A jeles alkalmon részt vett még dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő is.

Tovább...
 
Szabolcs atya heti útravalója: "MÉG NEM ELÉG..." Nyomtatás E-mail
Írta: Barlay Ö. Szabolcs   
2010. július 12.

ImageVáci Mihály közkedvelt verse jut eszembe, amikor a mai evangéliumát olvasom. Mindannyian érezzük, tudjuk, hogy valamit kellene tennünk az életünkkel. Nemcsak ezzel a földi nyomorúságunkkal, hanem azzal a bizonyos Örök élettel, amiről manapság már csak Krisztus beszél kitartóan, nap mint nap. A mai evangélium is erről szól. Mi mindent „kitalál” a jó Mester, csakhogy meggyőzzön minket: van örök élet, van örök boldogság, amiért nagyon meg kellene tanulnunk szeretni.

Tovább...
 
Kosárlabda - sikerek a felkészülési mérkőzéseken Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 12.

ImageAz Albacomp U20-as válogatottja legutóbb Szlovákia ellen lépett pályára. A felkészülési mérkőzésre Pozsonyban került sor, ahol a székesfehérvári sportolók 87-91 arányban győztek. Az Albacompos Madár András a kezdő ötös tagja volt, s 13/6 pontjával a mezőny egyik legeredményesebb játékosának számított. Az U20-ason kívül a U18-as válogatott is megkezdte felkészülését. A csapat tagjai Erdélyben edzőtáboroznak. Az első felkészülési mérkőzésükön Románia korosztályos válogatottját győzték le 76-79 arányban.

 
Baltával támadt a rendőrökre... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 12.

ImageCsaládi veszekedés közben sebesítette meg élettársa jobb tenyerét egy nő. Látva, hogy a férfi milyen erősen vérzik, önmagát feladva hívta a bicskei rendőröket, hogy küldjenek mentőt. A férfinek azonban esze ágában nem volt vérző kezével kórházba menni és baltával támadt. A megtámadott nyomozó társa kétszer a levegőbe lőtt…

Tovább...
 
Kövér házelnök-jelölt, Tarlós főpolgármester-jelölt Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MTI   
2010. július 12.

ImageEllenszavazat nélkül támogatta a Fidesz országos választmánya szombati ülésén, hogy Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője legyen a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választáson. Döntöttek a választmányi ülésen a megyei közgyűlési elnökjelöltek személyéről is. Kövér László választmányi elnök a tanácskozás előtt közölte, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök őt fogja javasolni házelnökjelöltnek a Fidesz-frakció ülésén, és vállalja a tisztséget.

Tovább...
 
Tűzoltók vágták le a fémkarikát egy fiú ujjáról Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 12.

ImageA Fejér Megyei Szent György Kórház sürgősségi osztályán kérték a tűzoltók segítségét. Egy nyári szünidejét töltő diák még délután egy fémkarikát húzott fel a bal kezének gyűrűs ujjára, amely már akkor is nagyon szoros volt. Az idő múlásával a fiú ujja bedagadt, és a karikát már sehogy sem lehetett lehúzni. Bisztricz Anettől, a tűzoltóság szóvivőjétől megtudtuk, hogy a tűzoltók végül egy csavarhúzóval ügyelve arra, hogy ne sérüljön meg a fiú ujja, óvatosan átfűrészelték a fémet, majd fogókkal feszítették szét a karikát.

Tovább...
 
Nagy hamarosan visszatérhet a csapatba Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. július 12.

ImageNagy Dani tavasz óta combizomsérüléssel kínlódik, ám szombaton már bekapcsolódhatott a játékba a Vidi II ellen. "- Kemény, de nyilván speciális edzésekben volt részem, amíg a többiek az edzőtáborban gyakoroltak." – nyilatkozta honlapunknak Nagy. – "Úgy tűnik, a combhajlító izmom teljesen rendbejött, bár egyelőre nem merek száz százalékos erőbedobással hajtani meccseken, bizonyos mozdulatoktól és a sprintektől még óvom magam, nem akarok ismét lesérülni. Jártam kezelésekre, ahol felvetődött a lehetősége annak is, hogy részben csípő-, illetve gerincproblémák okozhatják a combizom ismételt sérülését."

Tovább...
 
<< Első < Előző 3311 3312 3313 3314 3315 3316 3317 3318 3319 3320 Következő > Utolsó >>

Eredmények 36466 - 36476 / 42699