Írta: Videoton FC
|
2010. március 22. |
Nem született gól Kispesten, a Videoton 0-0-át játszott a Budapest Honvéd ellen. Dr. Mezey György nehéz mérkőzésre számított, úgy vélte, jó iramú, pörgős hajtós meccset vív majd a két csapat. Massimo Morales is azt mondta a találkozó előtt, hogy a kiesés elleni küzdelemben három pontra hajt majd a csapata, de rögtön hozzátette, óvatosnak is kell lenniük, mert a Vidi kontrajátéka erőteljesebb, mint a Debrecené. A pályán inkább az olasz edző mondanivalójának második fele szerint alakult a dramaturgia:
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 21. |
"Az MSZP történelmi mélyponton van, ezért a kétségbe esett és nevetséges vagdalkozás. A Fidesz azonban nem kíván beleszólni a két szélsőséges párt - az MSZP és a Jobbik - második helyért folytatott küzdelmébe." - jelentette ki dr. Cser- Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 21. |
Kommentár nélkül: Atomerőmű SE – Albacomp 67-66 (26-15, 13-21, 5-19, 23-11) / ASE Sportcsarnok,V.: Hartyáni Zs., Cziffra Cs., Szilas Gy. (Benczur) / ASE: LaGrange 3/3, HORVÁTH Á. 21/9, Kiss Zs. -, CLARK 8, DILL 9/3 Cserék: Walker 10, Gulyás 8, Kovács Á. 8/6, Medve -. / Albacomp: SIMON B. 12/6, Hanga 4, Radovics 2, LEE 11/9, Farkas 5 Cserék: TOYA 23/9, Bódi 6, Keller 3.
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. március 21. |
A Sapa Fehérvár AV19 a bajnoki döntő második mérkőzését sem vette félvállról, és szép gólokat lőve nagy gólkülönbségű győzelmet aratott. Ezzel összesítésben 2-0-ra vezetünk a négy győzelemig tartó párharcban. - A szokatlan időpont ellenére is mintegy 2000 szurkoló látogatott ki az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba, hogy a helyszínen tekintse meg, amint a Sapa Fehérvár AV19 a bajnoki címért harcol a Dunaújvárosi Acélbikákkal. Jarmo Tolvanen csapatából hiányzott Vaszjunyin Artyom, akinek megszületett Alina nevű kislánya. A boldog apuka érthetően a családjára koncentrál ezekben a napokban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 21. |
Ünnepi közgyűlést tartott ma délután a Mindszenty Társaság Csehimindszenten, Mindszenty bíboros szülőhelyén. Ennek során egy kitüntetést is adományoztak: a hűségéről és következetességéről immár legendássá vált a Mindszenty József bíboros-hercegprímás tiszteletére alapított díjat Spányi Antal székesfehérvári püspöknek adta át Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke. |
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 21. |
Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes tagjai a testület összehívását kezdeményezték keddre az izraeli kémrepülőgépek ügyében. Itt "lehetőséget kívánnak adni a kormány illetékeseinek, a honvédelmi miniszternek is, hogy magyarázatot adjanak, mit történt az elmúlt napokban". Ezt Simicskó István, a parlament nemzetvédelmi bizottságának KDNP-s elnöke mondta szombaton sajtótájékoztatón. Simicskó István hozzátette: a magyar állampolgárok jogosan várják el a kormánytól, hogy ezt a tájékoztatást tegye meg, például azzal kapcsolatban, milyen célból érkeztek a repülőgépek Magyarország légterébe.
|
Tovább...
|
|
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye
|
2010. március 20. |
A pápák 1618 óta kérik a keresztények imáit és adományait nagyböjtben a Szentföldön élõ keresztények támogatására. A Katolikus Egyház világszerte minden évben, s az utóbbi esztendõkben hazánkban is megrendezi e gyûjtést. Idén március 21-én, vasárnap az ország valamennyi templomában a szentmisék perselypénzét e célra fordítják. |
Tovább...
|
|
Írta: Pálfay Károly
|
2010. március 20. |
A vereség ellenére nem okoztak szurkolóiknak csalódást az Alcoa FKC játékosai, hiszen hatvan percen keresztül méltó partnerei voltak a világ jelenlegi egyik legerősebb csapatának, a Győri Audi ETO-nak. Mihály Attila vezetőedzőben az öröm és a bosszúság érzése együtt kavargott a mérkőzés után…
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 20. |
A Közbiztonsági Háló programon belül a fejér megyei rendőrök nemcsak ellenőrzéseket hajtanak végre, szankciókat osztanak, és bűnelkövetőket fognak, hanem a rászorulókon is segítenek. A csütörtökön szolgálatban lévő székesfehérvári és dunaújvárosi járőröknek is hálójában akadt egy-egy ilyen segítségre szoruló személy. Kora délután két ittas hajléktalan férfivel szemben intézkedtek a járőrök a fehérvári Budai úton. Egyikük – miközben felkelt a földről, ahol feküdt - elesett, így őt a székesfehérvári kórházba szállítatták a járőrök, míg a másikat a Krízis Kezelő Központba. |
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 20. |
"Gyurcsány Ferenc ma délutáni országértékelője nyilvánvalóvá teszi, hogy továbbra is a volt miniszterelnök irányítja a Magyar Szocialista Pártot." - mutatott rá újságírók előtt Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc és az MSZP egy és ugyanaz. Magyarázatképpen hozzátette, fogcsikorgatva ugyan, de tegnap a párt bejelentette, az MSZP elnöksége is részt vesz az eseményen. A frakcióvezető emlékeztetett: a magyar politikatörténetben Gyurcsány elsőként hirdette meg ellenfeleinek felszámolását, kormányzása idején pedig az ellenzék folyamatos támadását valósította meg.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. március 20. |
A Sapa Fehérvár AV19 esélyeshez méltó játékot mutatott be Dunaújvárosban, és nagy gólkülönbségű győzelmet aratott a Dab.Docler ellen a bajnoki döntő első felvonásán. - A Sapa Fehérvár kitűnően kezdte a találkozót, már az első percben megszereztük a vezetést egy gyönyörű támadás végén. Palkovics a bal oldalról tökéletes ütemben centerezett, az érkező Ladányinak nem volt nehéz dolga a befejezéssel (0-1). Bő két perc múlva ismét megrezdült Sevela hálója.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3321 3322 3323 3324 3325 3326 3327 3328 3329 3330 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36554 - 36564 / 41955 |