Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 19. |
„Sokat beszélünk az integrációról, a felzárkóztatásról, de a tettek mezején kevés történik. Nem elég beszélni, hanem tenni is kell. Ezért fogadtuk örömmel ezt a kezdeményezést, és támogatjuk a rendezvényt.” – jelentette ki dr. Cser-Palkovics András a Kalyi Jag holnapi fellépése kapcsán. A világhírű roma együttes ugyanis jótékonysági koncertet ad a Székesegyházban. A program fővédnöke a Székesfehérvári Egyházmegye és a Malom Kulturális Egyesület.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 19. |
Újabb rangadót játszanak a héten az Albacomp kosárlabda csapatának sportolói. Az ellenfél ezúttal a Paks lesz. A mérkőzés időpontja: 2010. március 19. péntek, 18.00 (felnőtt), 15.30 (U20). A jegyeket ma délig lehet elővételben megvásárolni.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 19. |
A Gaja Környezetvédő Egyesület egy belvárosi zöldfelület-fejlesztési program megvalósításába kezdett a helyi közösség bevonásával. Ennek részeként - többek között - az Alcoa Alapítvány (támogató), a Gaja Környezetvédő Egyesület, a Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület, valamint Palotavárosi és lakóközösségek közreműködésével március 20-án szombaton megkezdődik több, mint negyven fa, és több száz cserje ültetése a Palotavárosban, a Sütő utca és a Tolnai utca környékén.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 19. |
A Fehérvári Tűzoltó Egyesület kezdeményezésére ünnepélyes keretek között emléktáblát avattak Lánczky János, egykori városi tűzoltóparancsnok sírjánál a Csutora temetőben. Láncky János 1936. június 23-án született Székesfehérváron. Tűzoltói hivatását 1958. június 1-jén kezdte. A második tűzoltó generációhoz tartozott, édesapja is a székesfehérvári tűzoltóság állományában szolgált. A tűzoltói hivatás szeretete apáról fiúra szállt.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 19. |
Az elmúlt időszakban változékonyan alakultak az országos átlagkeresetek, azonban érdemes megfigyelni, hogyan változtak az álláskeresők által az önéletrajzokban megadott elvárt bérek nagyságai is. A Workania.hu internetes állásportál legújabb kutatása alapján 2007. első negyedévétől 2008 végéig folyamatosan nőtt az elvárt bérek átlaga, 154.000Ft-ról 182.000 Ft-ra. Azóta azonban csökkenés tapasztalható.
|
Tovább...
|
|
Írta: Taupert Henrik - Temesvári Márta
|
2010. március 19. |
„Soha ilyen nagy előnyt nem mértek még a közvélyeménykutatások, de ennek ellenére nem szabad elaludni!” – jelentette ki dr. Cser-Palkovics András a csákberényi fórumon. A Fidesz helyettes szóvívője, Székesfehérvár 1. számú választókerületének képviselője, valamint Törő Gábor, a Fidesz Fejér megye 5. számú választókerületének képviselőjelöltje, a Megyei Közgyűlés alelnöke a Merán parkban várta helybeli lakókat, hogy feltehessék nekik kérdéseiket, s tájékoztassák őket programjukról.
|
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2010. március 19. |
Présinger Ádám február elején, a Nyitra elleni mérkőzésen sérült meg, így az utolsó pillanatban lemaradt a törökországi edzőtáborról, s a felkészülés nagy részét különmunkával töltötte. A rehabilitációnak köszönhetően combhajlító izomhúzódása rendbejött, a játékos felépült és játékra kész. "Úgy érzem minden helyreállt, kész vagyok arra, hogy ismét játsszak. A Mester úgy döntött, hogy két mérkőzésen az NB II-ben kell pályára lépnem, hogy teljesen visszanyerjem a mérkőzés-ritmusom." - mondta a ma még Felcsúton edző hátvéd.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 19. |
"Orbán Viktor a Fidesz elnöke a mai napon az EU-tagországok budapesti nagyköveteivel tárgyalt. A megbeszélésen elhangzott, hogy Magyarország változás előtt áll, amelynek már csak a mértéke kérdéses." - tájékoztatott közleményében Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Mint írja, Orbán Viktor a diplomaták előtt kifejezte meggyőződését, hogy Magyarország jobb annál, és sokkal többre képes, mint amennyit ma mutat magából.
|
Tovább...
|
|
Írta: Pálfay Károly
|
2010. március 19. |
Fiatal pályafutása eddigi gólokban legeredményesebb NBI-es felnőtt bajnokiját játszotta Németh Kriszta. Az Alcoa FKC 18 éves, junior válogatott kerettag átlövője négy akciógólt szerzett a Győri Audi ETO ellen, de a felnőttek meccsét megelőzően az ifjúságiaknál is játszott egy félidőt, mely során kulcsszerepet vállalt abban, hogy a fehérvári ifisták 20-12-re nyerték az első játékrészt.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 19. |
A magyar egészségügyet meg kell menteni, ehhez pedig több orvosra és több ápolóra van szükség. - "Magyarországnak elemi érdeke, hogy megtartsa a fiatal, tehetséges orvosokat, ehhez azonban diktátumok helyett normális körülményekre, megbecsülésre, normális fizetésre és érdemi tárgyalásokra van szükség." - állapítja meg dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében.
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. március 19. |
Az OB I elődöntőjének másik ágán is eldőlt a továbbjutó kiléte: a DAB.Docler együttese kiejtette a Vasas Starst, így biztosította helyét a döntőben. A menetrend feszes: péntek este Dunaújvárosban már meg is kezdődik a négy győzelemig tartó finálé! - Az új évezred elején a magyar jégkorongozás legnagyobb presztizsű párharcává emelkedett a két fejér megyei fellegvár, a Volán és a Dunaújváros csatája. Rendszerint a bajnoki címért is e két együttes csatázott. Tavaly és tavalyelőtt azonban nem sikerült a döntőbe kerülnie az Acélbikáknak.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3321 3322 3323 3324 3325 3326 3327 3328 3329 3330 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36565 - 36575 / 41955 |