Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Széltoló vízlopó - verseny a megújuló energiák hasznosítására Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 17.

ImageCsütörtökön rendezik meg a „Széltoló vízlopó” verseny utolsó fordulóját, amit a megújuló energiaforrások megismertetéséért szervezett a Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola. A három fordulóból álló, általános iskolásoknak kiírt pályázat most érkezett el a döntőjéhez. A verseny célja a megújuló energiaforrások népszerűsítése. A Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola pedig élen jár ebben: elég, ha saját energiaparkjukra gondolunk.

Tovább...
 
Vereség a Ligakupában: Videoton - DVSC-TEVA 0-2 Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. március 17.

ImageA Ligakupa középdöntő „A” csoportjában a csoportelsőségért harcban lévő két együttes találkozott Székesfehérváron. Mindkét csapat komolyan vette a találkozót, igaz a Debrecen valamivel több NB I-es játékosát pihentette, ami érthető is, hiszen a vendégek már péntek este bajnoki mérkőzést játszanak Szombathelyen. - Vidi helyzettel kezdődött a mérkőzés, ám Pantic hatalmas bravúrt mutatott be Lencse lövését követően. Nem sokkal később szinte a semmiből szerzett vezetést a DVSC, Yannick lövése jött ki Tujvelről, a kipattanót pedig Szilágyi közelről lőtte a kapuba.

Tovább...
 
Eseménydús napok voltak... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 17.

ImageA fejér megyei rendőröknek bőven akadt dolguk a hét elején - kiváltképp hétfőn. A megyében előfordult kábellopás, ékszerlopás, de még cukorlopás is. Adonyban még egy ATM automatát is megpróbáltak elvinni, de a próbálkozás sikertelennek bizonyult. Két körözött személy is rendőrkézre került, és egy kábítószer-fogyasztó is fennakadt a „Közbiztonsági Hálón”.

Tovább...
 
KURIYA MAKOTO mesterkurzust tart Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 17.

ImageGary Willis basszusgitár-, Németh Ferenc dob- és Brandon Fields szaxofon-mesterkurzusa után most Kuriya Makoto világhírű zongoraművész kurzusán vehetnek részt a Kodolányi János Főiskolán hallgatói és a zenerajongók 2010. március 18-án, 10 órakor, a székesfehérvári Kodó Club Caféban. A program egy egész délelőttre kiterjedő foglalkozást jelent, amelynek keretein belül a főiskola hallgatói és az érdeklődők személyesen tanulhatnak a hazájában 2004 óta toplistás művésztől. A rendezvényen való részvétel ingyenes.

Tovább...
 
Lakossági fórumot tart dr. Cser-Palkovics András és Törő Gábor Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 17.

ImageDr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvívője, Székesfehérvár 1. számú választókerületének képviselője, valamint Törő Gábor, a Fidesz Fejér megye 5. számú választókerületének képviselőjelöltje, a Megyei Közgyűlés alelnök lakossági fórumot tart ma, 18 órakor a csákberényi művelődési házban.

Tovább...
 
Magyarországnak változásra van szüksége! Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2010. március 17.

ImageA Fidesz tegnapi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor frakcióvezető kifejtette: a március 15-i nemzeti ünnepen mind a három parlamenti bejutásra esélyes párt megtartotta nagygyűlését, amiből kirajzolódik, hogy a Fidesz az egyetlen kormányzóképes erő. A politikus kijelentette, hogy a többi politikai erő nagygyűlésén jobbára csak a Fidesz gyalázása volt a téma, ám jövőképet csak a Fidesz nagygyűlésén hallhattunk. Hozzátette: ez a jövőkép a munkahelyteremtés, a gazdasági gyarapodás és a családok boldogulásának jövőképe, amit a választópolgárok segítségével csak pártja tud megvalósítani.

Tovább...
 
Ifik: Épphogy kitartott az előny Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 17.

ImageIzgalmas hajrában aratott idegenbeli győzelmet az Alcoa FKC ifjúsági csapata. - tudtuk meg Pálfay Károly sajtóreferenstől, aki elmondta: "Az első félidőben már kilenc góllal is vezettünk, azonban – a felnőtt csapatban is szereplő ifisták pihentetésének a következtében – az előny fokozatosan olvadt, de végül egygólnyit sikerült megőriznünk belőle."

Tovább...
 
Junior bajnokság: Aranyérmes a csapatunk! Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. március 17.

ImageZsinórban háromszor – kétszer idegenben - győzték le a székesfehérvári hokisok a döntőben a Bp. Sztárokat, akik Székesfehérváron sem tudtak megálljt parancsolni a mieinknek, s a tegnap esti fordulatos 3-2-es győzelemmel juniorjaink bajnoki címet ünnepelhettek.

Tovább...
 
Megemlékezés a Petőfi téren Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 16.

ImageTöbb százan gyűltek össze a Petőfi téren, hogy részt vegyenek Székesfehérvár és Fejér megye közös március 15-i ünnepségén. A Fehérvári Huszárok lovasbemutatója után megkezdődött a megemlékezés: az ünnepi műsort Bakonyi István és Vasvári Csaba szerkesztette, s a Vörösmarty Színház művészei adták elő. A Petőfi-szobornál koszorút helyezett el – többek között – dr. Cser-Palkovics András frakcióvezető és Vargha Tamás tanácsnok is.

Tovább...
 
Hálóba akadtak az ittas sofőrök Fejér megyében Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 16.

ImageTöbb, mint egy tucat ittas közlekedőt fogtak március 15-én a fejér megyei rendőrök. A legtöbbjük kétkerekűjére szállt fel illuminált állapotban, de volt több gépkocsivezető is, aki fennakadt a rostán, köztük egy olyan sofőr, akit még az orvos is súlyosan ittasnak minősített.

Tovább...
 
Ünnepségek, kitüntetések március 15-én Nyomtatás E-mail
Írta: fejer.hu   
2010. március 16.

ImageNemzeti ünnepünkön kitüntetéseket adtak át a Megyeházán, majd a Petőfi-szobornál közös megemlékezést tartott Fejér megye és Székesfehérvár önkormányzata.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3321 3322 3323 3324 3325 3326 3327 3328 3329 3330 Következő > Utolsó >>

Eredmények 36587 - 36597 / 41955