Írta: Pálfay Károly
|
2010. március 11. |
Németh Gábor irányításával Várpalotán indított el felsőtagozatos lányok részére kézilabda-csoportot az Alcoa FKC. A Várpalotai DSI-vel és a Nepomuki Szent János Általános Iskolával együttműködve – Dr. Lassu Veronika és Szoboszlai István segítségével – életre hívott csapat immár másfél hónapja látogatja szorgalmasan az edzéseket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2010. március 11. |
Dr. Mezey György szerint hasznos tesztmérkőzés volt a Nyíregyháza elleni Ligakupa-találkozó, amely egyénileg és csapatszinten is fontos információkkal szolgált a szakvezetés számára. "- A vendégek végig kilenc emberrel védekeztek, a támadással nem is törődtek. Sajnos nem voltak elég frissek és felkészültek a játékosaink ahhoz, hogy egy ilyen falat simán áttörjenek - értékelt a vezetőedző a mérkőzés után. - Szépen lehetett tehát látni, ki alkalmas arra, hogy megoldja ezt a feladatot és ki nem. Voltak bizonyos gyengéink, amelyek szintén kijöttek."
|
Tovább...
|
|
Írta: Taupert Henrik - Temesvári Márta
|
2010. március 11. |
„Pitiáner” ügynek nevezte Kummer Ákos, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje a cecei kettős kereszt állítást, illetve a néhány előtte zajló eljárás eredményét. A fehérvári politikus a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: nem érti, hogyan lehet ilyen „pitiáner” ügyekből szabálysértési eljárásokat indítani.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 11. |
Az éjjel nagymennyiségű hó hullott Székesfehérváron – és szinte az egész országban. Az előrejelzések szerint a mai nap időjárását egy mediterrán ciklon fogja meghatározni, s további csapadékhullás várható. A mediterrán térségben kimélyülő ciklon szerdán érte el hazánkat, s amodellszámítások szerint a következő órákban többfelé fordulhat elő akár intenzív havazás is, délkeleten pedig havas esőre is számítani kell. |
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 11. |
Megújította szövetségét a Fidesz és hét szervezet. Orbán Viktor abban bízik, a választás után kiderül, egész Magyarország jól jár a most aláírt szerződéssel. A szerződést a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Nemzeti Fórum, a Magosz, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, és a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja írta alá.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 11. |
Belső védelmi gyakorlatot tartottak a székesfehérvári tűzoltóság közreműködésével tegnap délelőtt a MOL székesfehérvári bázistelepén. Bisztricz Anett, a Székesfehérvári Tűzoltóság szóvivője elmondta honlapunknak, hogy a feltételezett veszélyhelyzet szerint a Farkasvermi úti telephelyen a vasúti kocsiba történő betöltéskor a fázisolaj kiömlött és azonnali tócsatűz keletkezett. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 11. |
Több, mint száz civil szervezet részvételével fórumot tartottak a Városháza Nagytermében. A téma az idei civil támogatások voltak. Ennek kapcsán Juhász László, a város Civil Bizottságának elnöke örömmel számolt be a sajtó képviselőinek arról, hogy nagyon sok egyesület mutatott érdeklődést az idén felhasználható civil támogatások iránt. Idén a civil támogatásokra szánt összeg egyébként szinte megegyezett a tavalyival.
|
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2010. március 11. |
Sándor György nem ismeretlen a fehérvári szurkolók előtt, hiszen hosszú évekig egyik riválisunkat, az Újpest csapatát erősítette, s többek között az ő találata pecsételte meg sorsunkat 2009-ben a Magyar Kupában. Ez mostanában biztosan nem fordul többet elő, hiszen a 26 éves középpályás december óta a Videoton játékosa.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 10. |
A magánélet, és persze a politika is szóba kerül ma este dr. Cser-Palkovics András „disputáján”. Az országgyűlési képviselő-jelöltet ugyanis vendégül hívták egy „Kis Esti Disputára” a székesfehérvári Szent István Művelődési Házba. A program este hat órakor kezdődik, s mindenkit szeretettel várnak rá a szervezők.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 10. |
A sukorói testület döntése értelmében a választási időszakban a pártok és jelöltjeik nem mutakozhatnak be a helyi közösségi házban. Molnár Gábor polgármester arról tájékoztatta a Fidesz-KDNP jelöltjének, L. Simon Lászlónak a kampányfőnökét, Somogyi Balázst, Perkáta polgármesterét, hogy a Fidesz is tartsa meg máshol a rendezvényét.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 10. |
A Manpower második negyedévre vonatkozó Munkaerőpiaci Előrejelzése szerint a munkakeresők lehetőségei valószínűleg gyengék maradnak az elkövetkező három hónapban. Az első negyedévvel összehasonlítva már enyhe növekedés várható a magyar munkaerő piacon. A magyar munkaadók körében végzett felmérés alapján a Manpower Munkaerőpiaci Mutató a második negyedévre -3 %-on áll, amely 4 százalék pontos növekedés a korábbi negyedévhez képest.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3331 3332 3333 3334 3335 3336 3337 3338 3339 3340 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36631 - 36641 / 41955 |