Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 09. |
Az Alcoa FKC és a Siófok KC összecsapásának nem kisebb tétje volt, mint a rájátszás középső házába kerülés bebiztosítása. Pálfay Károly sajtóreferens felhívta figyelmünket arra, hogy a Balaton-partiak a szombati győzelmükkel már biztonságban érezhetik magukat, míg a fehérváriak elszalasztották ezt a lehetőséget, és nekik pontokat kell szerezniük a hátralévő három meccsen. A két vezetőedző így látta a mérkőzést…
|
Tovább...
|
|
Írta: orbanviktor.hu
|
2010. március 09. |
"A Fidesz gazdasági tényfeltáró bizottságot hoz létre, amely külső szakértők bevonásával megkezdi a gazdaság átvilágítását." - mondta Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) "Hogyan tovább Magyarország?" című gazdaságpolitikai fórumán. A Fidesz elnöke a gazdaságpolitikai fórumon aláhúzta, jelenleg nem ismerjük a gazdaság valós állapotát, holott erős és tartható költségvetés, adatok és tudásbázis nélkül felelős kormányprogramot nem lehet kiépíteni, mert az olyan, mintha "lottószelvényt töltenénk ki".
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. március 09. |
A junior bajnokság a döntőjéhez érkezett. A három győzelemig tartó párharc első felvonását a zöld asztalnál a Budapest Stars nyerte, ám hétfőn este már a jégen is bizonyítaniuk kellett volna. A Sapa Fehérvár azonban végig uralta a meccset, és magabiztosan nyert.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2010. március 08. |
Tisztelettel tájékoztatjuk a Lakosságot és a Gépjárművezetőket, hogy a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések miatt az alábbi forgalomkorlátozásokat vezetik be: Március 11-én (csütörtökön) 7 órától március 12-én (pénteken) 19 óráig a Pelikán Udvarba színpadépítés és rendezvény miatt a gépjárművek nem hajthatnak be. (Folytatás a cikkben.) |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 08. |
Szépség- és életmód-tanácsadás, egészségvédő termékek bemutatója és börzéje, esküvőszervezési tippek, kerekasztal-beszélgetés, kiállítás, s még számtalan érdekes, „női program” várta az érdeklődőket a hétvégén a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házban. A rendezvényt hagyományteremtő jelleggel szervezte meg a Ház művelődés-szervezője, Polgár Kata, aki a mai nőnapra szerette volna ekképpen „ráhangolni” a hölgyeket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 08. |
Az MSZP-s választási jelmondathoz feltűnően hasonló szlogennel reklámoz az adófizetők pénzéből a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A Mesterházy-féle "Többen vagyunk, mint bárki gondolná" blődséget az NFÜ közpénzből fizetett hirdetésein a "Többet fejlődünk, mint gondolná" mondat viszi tovább illetve egészíti ki. "Uniós források ennyire pofátlan lenyúlása és pártpolitikai célokra használása már nem is meglepő a szocialisták részéről, de ha azt gondolják, hogy ezt a súlyos visszaélést következmények nélkül megúszhatják, akkor nagyon tévednek." - áll dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 08. |
Az Alcoa FKC és a Siófok KC felnőtt, ifjúsági és serdülő csapatainak mérkőzésein egyaránt 27-29-es végeredmény született, és mindhárom találkozó elején 1-6-os hátrányba kerültek a fehérváriak. "Az ifik váratlan veresége után bár megtartottuk az ötödik helyünket, az előnyünk egy pontra csökkent a Siófokkal szemben." - nyilatkozta honlapunknak Pálfay Károly sajtóreferens.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 08. |
Egy vegyesboltot tört fel anya és fia, valamint barátaik Szabadbattyánban. Az üzletből ellopott édességgel, valamint dohányáruval azonban nem sokáig jutott az ötfős siófoki társaság, mert a helyi körzeti megbízott menekülésük közben megállította őket. Az általuk használt autó utastere tele volt áruval, meg egy pár sí-maszkkal. Ezen előzmények után a csapat mindegyik tagját azonnal őrizetbe vették. Ügyükben gyorsított eljárás keretében pénteken döntött a bíróság. |
Tovább...
|
|
Írta: Barlay Ö. Szabolcs
|
2010. március 08. |
Ez az evangélium is olyan, mintha ma írták volna. Ép nekünk. A szereplők is annyira hasonlók hozzánk, mintha János evangelista az egyik televizióban mondaná el ezt a jelenetet: Jézus az ismeretlenség álruhájában odaáll a Jákob kútjából vizet merítő asszony elé, és azt mondja: ”Szomjazom, adj egy pohár vizet” Igen, ilyen egyszerűen „dolgozik” az Isten, a kegyelem. Most még a kútnál mondja, hogy „szomjazom”,- Nagypénteken majd a kereszten agonizálva suttogja velőt megrázó szavakkal: ”szomjazom ”. |
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 08. |
"Nehezen hihető, hogy az MSZP vezérkara bármilyen szempontból is ártatlan lenne a BKV-nál kirobbant korrupciós ügyekben." - fogalmazott Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján. Navracsics szerint vannak már akik belefásultak az MSZP-s politikusokat érintő korrupciós ügyekbe és úgy gondolják, hogy a naponta kirobbanó botrányok már újat nem hozhatnak, de mint mondta: a tegnapi nap azért mégis újat hozott.
|
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2010. március 08. |
A téli átigazolási időszakban, Kaposvárról érkezett Nemanja Nikolics a DVTK ellen megszerezte első piros-kék gólját, s mi tagadás, madarat lehetett volna fogatni vele a gól utáni pillanatokban. "- Igen, valóban nagyon vártam ezt a pillanatot, ezért nem tudtam, de nem is akartam visszafogni az érzelmeimet." - mondta honlapunknak a meccs után a csatár. - "Volt ugyan még egy nagy lehetőségem, de sajnos nem sikerült a kapussal szemben megoldanom a helyzetet. Mégsem bánom, hogy így alakult, mert a legfontosabb az, hogy elhoztuk mind a három pontot Miskolcról."
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3331 3332 3333 3334 3335 3336 3337 3338 3339 3340 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36653 - 36663 / 41955 |