Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 05. |
Közvetlenül a gazdasági válság kitörése előtt (2008. augusztusban) a munkanélküliség Szlovákiában soha nem látott, történelmi mélységet ért el: A Szlovák Statisztikai Hivatal mérései szerint az értéke akkoriban csupán 7,5% volt. Az álláspiac munkaerő-hiánnyal küzdött, ennek következtében sok külföldi – főleg román és ukrán – vendégmunkás kapott munkalehetőséget az északi szomszédnál. A jelentős számú, Nyugat-Európában munkát vállaló szlovák állampolgárok pedig lassan visszatértek hazájukba, hiszen az egyre javuló körülmények miatt jó eséllyel találtak otthon is jól fizető, megfelelő állást.
|
Tovább...
|
|
Írta: Pálfay Károly
|
2010. március 05. |
Két és fél éve a klub nyári gyerektáborában figyeltek fel tehetségére az Alcoa FKC utánpótlás-edzői – ebben a szezonban már az NBI-ben is pályára léphetett: a 16 éves Kuhinkó Vivien eddig 10 tétmeccsen 14 gólt szerzett a fehérváriak felnőtt csapatában. Kuhi válaszaiból a rövid idő alatt megtett hosszú út részleteivel is megismerkedhetünk.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 05. |
Tűzesethez riasztották a székesfehérvári tűzoltókat. Bisztricz Anett, a Székesfehérvári Tűzoltóság szóvivője elmondta honlapunknak, hogy Seregélyesen, a művelődési házban egy fogorvosi rendelő gyulladt ki. A bejelentő elmondása szerint a helyiségben elektromos vezeték égett, ám a helyszínen kiderült, hogy nagyobb kiterjedésű tűzről van szó. |
Tovább...
|
|
Írta: fejer.hu
|
2010. március 05. |
A Fejér Megyei Szent György Kórház Újszülött-, Csecsemő-, és Gyermekosztálya 6 millió Ft értékű video-EEG készüléket kapott a fehérvári székhelyű Metaltec Kft-től. Az úgynevezett Brain Quick System Plus EEG készülék és a hozzá csatlakoztatott videokamera – mint dr. Simon Gábor osztályvezető főorvos elmondta - nagy segítséget jelent a gyermekkori görcsjelenségek diagnosztizálásában. Sokszor ugyanis nehéz elkülöníteni, hogy epilepsziás görcsről, vagy egyébről van szó, az új készülék viszont a fejre helyezett elektródok révén az agyi hullámokat és ugyanakkor képben a görcs lefolyását is rögzíti.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 05. |
Az Európai Néppárt frakciójának elnöksége kétnapos ülést tart Budapesten. - Szájer József szombaton közölte, hogy a Fidesz meghívására Budapesten tartja kihelyezett ülését az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetősége csütörtökön és pénteken; az egyik téma a munkahelyteremtés lesz, a másik az uniós források felhasználása a hátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatására.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 05. |
A Székesfehérvár-ért Nemzetközi Művészkör meghívásának tett eleget a Győri Rába Paál László Művészkör, amikor tagjai elátogattak a székesfehérvári Platán Hotel Galériájába, ahol mintegy hatvan festményt mutattak be a nagyközönségnek. A megnyitón neves költők, előadók léptek fel (Enyedi Béla, Sipos Sándor, Stancsics Erzsébet és Szántai Sándor), az asztalok pedig bőséges kínálattal várták a vendégeket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 05. |
Redőnyszerelési munkákat vállalt Székesfehérváron egy férfi. A megbízási díjat a megbízótól átvette, viszont a munkákat nem végezte el. Ez idáig egy feljelentés érkezett a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, de a nyomozók információi alapján több embert is becsapott a „redőnyszerelő”, így további sértettek jelentkezését várják… |
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. március 05. |
Annak ellenére, hogy csapatunk nagyszerű és férfias küzdelmek után sem lehet ott az EBEL legjobb négy csapata között, attól még Tokajiékra várnak fontos feladatok. Rövidesen kezdődnek az OB I elődöntői, amelynek így a Volán is a tagja. - A legutóbbi forduló nagy kérdése volt, hogy a középszakaszban halovány teljesítményt nyújtó Újpest ott lehet-e majd a négy között? A lefújás után válszt kaptunk rá: nem, hiszen hosszabbítás után 6-5-re kikaptak a Ferencvárostól, így a tavalyi döntős lila-fehérek nem kerültek be a rájátszásba.
|
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2010. március 04. |
Félszázadik élvonalbeli összecsapására készül a Videoton FC és DVTK, a tabella mellett a két klub örökmérlege is a Vidit teszi esélyessé. A fehérvári együttes eddig 49 alkalommal mérkőzött meg a Diósgyőrrel a legmagasabb osztályban, a mérleg 6 döntetlen mellett 27 győzelem és 16 vereség, a gólarány 76-47 a Videoton javára. Vendégként kifejezetten jól szerepel a csapat a DVTK pályáján, hiszen az eddigi 24 diósgyőri fellépésen 10 piros-kék siker született, a hazaiak 11 diadalt ünnepelhettek, mindössze 3 alkalommal osztoztak meg a csapatok a pontokon, a gólarány itt 30-25 a vendéglátó javára.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 04. |
Életveszélyessé vált a magyaralmási református templom tornya, ezért a hívek – plébánosuk vezetésével – jótékonysági koncertet szerveztek a hétvégén. Nemrég elnyertek egy pályázatot is a felújítási munkálatok elvégzésére, valamint a gyülekezet tagjai is összefogtak, s adakozni kezdtek. |
Tovább...
|
|
Írta: fejer.hu
|
2010. március 04. |
Testvérvárosi és testvérmegyei kapcsolatok fűznek minket lengyel barátainkhoz. Ezek most barátság napi rendezvényeinken öltenek testet… - Székesfehérvár és Opole városa fél évszázados testvérvárosi kapcsolatra tekint vissza, Fejér megye 1996-ban kötötte, majd 2000-ben újította meg testvérmegyei szerződését Opole vajdasággal.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3331 3332 3333 3334 3335 3336 3337 3338 3339 3340 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36675 - 36685 / 41952 |