Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 02. |
Újabb európai uniós adat bizonyítja, hogy az MSZP-kormány alkalmatlan a válság kezelésére. Egy év alatt jelentősen, 11 százalék fölé emelkedett hazánkban a munkanélküliség, köszönhetően a szocialista kormány elhibázott, megszorításokra épülő gazdaságpolitikájának. - "A Fidesz nemzeti ügynek tekinti a munkahelyek megvédését, és tíz év alatt egymillió új legális munkahely létrehozását tűzi ki célul." - jelentette ki dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 02. |
- ezzel a címmel tart előadást Antal Valéria Bionom Hatóanyag Elemző és mesterkozmetikus ma, 18 órakor a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban. A programot az Életmód Klub szervezi, a belépés pedig díjtalan. Az est házigazdái lesznek: Szalai Zsolt és Vargha Tamás.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 02. |
Egy európai direktíva miatt betiltották a szalonka vadászatát. A rendelet ellen viszont az egész vadásztársadalom tiltakozik, mivel tradicionálisan e vonuló madár vadászatával kezdődik el a vadászati év. A móri Vajal Vadásztársaság vállalta, hogy tudományos kutatásban vesz részt azt bebizonyítván, hogy a magyarországi szokásokkal nagyon kevés kárt tesznek a szaloka-állományban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 02. |
"Budapesten tartja kihelyezett ülését csütörtökön és pénteken az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciójának vezetősége." - közölte Szájer József fideszes néppárti képviselő. Sajtótájékoztatóján Szájer József azt mondta, hogy Európa és az Európai Néppárt példaértékűnek tartja a Fidesz munkahelyteremtő és uniós forrásokkal kapcsolatos politikáját. - "A néppárt azt üzeni, hogy egy jövendőbeli Fidesz-kormányzás alatt ezeken a területeken jelentős változásokra kerülhetne sor." - tette hozzá.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 02. |
A Bács-Kiskun megyei városban rendezték meg azt a profi küzdősport gálát, amelyen a legfontosabbnak kikiáltott mérkőzéseket székesfehérvári kemposok vívták hazai ellenféllel szemben. Pecsuvácz Péter sajtóreferens elmondta honlapunknak, hogy a három, tavaly világbajnokságot is megjárt fehérvári kempos közül Dencinger Dávid a 76 kg-os, Ács László a 81 kg-os súlycsoportban ünnepelhetett győzelmet, míg a 71 kg-os kategóriában induló Szűcs Gergő ezúttal vereséget szenvedett. Dencinger K1-es, Szűcs és Ács MMA szabályrendszerben lépett szorítók közé az est folyamán.
|
Tovább...
|
|
Írta: Taupert Henrik - Temesvári Márta
|
2010. március 02. |
Az elmúlt nyolc év hazúgságairól, a gazdasági „teljesítményről”, a korrupcióról, valamint a várható jövőről beszélt Áder János interaktív fórumán. A politikus – akit dr. Cser-Palkovics András hívott meg Székesfehérvárra – rávilágított a választások tétjére, s arra, hogy a munkanélküliség, az államadósság növekedése, valamint ezzel egyidőben a gazdasági növekedés lelassulása (amely már 2006-tól észlelhető) milyen súlyos, azonnali megoldásra váró problémákat vet fel.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 02. |
"Jól értjük-e, hogy Knizse Gyula, a Magyar Szocialista Párt képviselőjelöltje feliratkozott azon szocialista politikusok közé, akik szeretnék megtagadni saját pártjukat és annak előző nyolc esztendőben folytatott politikáját? Aki az MSZP képviselőjelöltjeként indul a választásokon, annak azonban vállalnia kell a felelősséget az elmúlt nyolc esztendő kormányzati kudarcaiért, ahogy azért is, hogy az MSZP 2010-ben 700 millió forintot vett el a székesfehérvári iskoláktól, óvodáktól, szociális intézményektől."
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 02. |
A nagymama (T. Tatai Zsuzsa), a lánya (Temesvári Judit), az unokája (Miliás Dóra), és a kedves vő (Móricz Károly) mind festeni tanulnak már évek óta Simon M. Veronika Munkácsy-díjas festőművésznőnél. Mindegyikük más stílusban (és esetenként más anyagokat felhasználva) hozza létre alkotását. Most pedig egy közös kiállításuk látható Agárdon, a Gyógy- és Termálfürdő Galériájában.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 01. |
"A honvédelmi miniszter megjelentetett egy könyvet a Nemzeti konszenzus négy éve a honvédelem területén címmel, mely könyvben Szekeres Imre nem önkritikát, hanem öndicséretet gyakorol." - tájékoztatott Simicskó István hétfőn. "Eredményes évek vannak mögöttünk" - idézett a politikus sajtótájékoztatóján Szekeres Imre könyvéből. A képviselő hozzátette, hogy a honvédelmi miniszter arról is írt, milyen eredményeket sikerült elérniük az elmúlt négy év alatt: a minisztérium felépítése egyszerűbbé és átláthatóbbá vált, takarékosabb és gazdaságosabb lett a tárca működése.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 01. |
A nagymúltú Dragon Brnó csapata - igen szoros mérkőzésen - 17.- 14 re legyőzte a félidőben még vezető (5.- 7), többszörös Magyar bajnok Esztergom csapatát a Köfém Rugby pályán megrendezett Férfi Rugby Villámtornán. A Fehérvári Vadkanokkal könnyebb dolga volt a Dragon Brnónak: hiába nyújtott Tolnai István, Simon Zsolt, és a csapat "nagy öregje", Török László kiváló teljesítményt, ez a sport tizenöt ember egységes munkáját követeli…
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 01. |
„Öszödi beszéd” – E két szó így, egymás mellé téve a hazugság, a korrupció, a gerinctelenség, a görcsös hatalomvány jelképévé vált ama bizonyos magnószalag meghallgatása után, amely Gyurcsány Ferenc önvallomásával híresült el igazán: „Hazudtunk reggel, éjjel meg este.” E beszédet is hallhatták – ismételten – azok, akik tegnap a Petőfi Moziban Áder János interaktív fórumára érkeztek.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3331 3332 3333 3334 3335 3336 3337 3338 3339 3340 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36708 - 36718 / 41955 |