Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 26. |
Hosszú napja volt tegnap is a székesfehérvári önkormányzati képviselőknek. A városatyák 84 napirendi pontot tárgyaltak meg. Ezek közül 80-at nyílt ülésen kívántak megvitatni, 24-et pedig zárt ülésen. A nap folyamán szó esett a 2010-es költségvetésről, az Alba Volán tavalyi veszteségének enyhítéséről, s a város intézményeinek gazdálkodásáról is.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. február 26. |
Az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság és a Polgári Magyarországért Alapítvány a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából csütörtökön két órától tartott ülést az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Kövér László szerint olyan kormányra van szükség, amely nem az emberek útjában, hanem mellettük áll; ha a Fidesz újból bizalmat és lehetőséget kap, elkezdi újraépíteni Magyarországot. Kiemelte: számot kell adniuk tetteikről azoknak, akik hatalmon tartották a "reménytelenség kormányát".
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. február 26. |
A Sapa Fehérvár AV19 Palkovics Krisztiánt nékülözve lépett jégre Bécsben. A hazaiak ezúttal magabiztos győzelmet arattak. - A találkozó nem jó előjelekkel kezdődött, hiszen Palkovics Krisztián délelőtt belázasodott, így nem tudta vállalni a játékot. A meccs elején nagy nyomás alá került a kapunk, szinte a térfelünkről sem tudtunk kijönni. Góllá is érett a hazai fölény, Gratton kapu mögüli feladását az egyedül érkező Rotter vágta be (1-0). A második felvonás elején Bjornlie emberelőnyből lőtt bombagólt (2-0).
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 25. |
Német Nemzetiségi Hetet szerveztek Pusztavámon. A programot a Német Kisebbségi Önkormányzat rendezte meg Krebsz Ferencné NKÖ elnök főszervezésével, valamint az intézmények, és a nemzetiségi csoportok közreműködésével. Ennek során bemutatkozott a helyi felnőtt énekkar, az ifjúsági és felnőtt tánccsoport, valamint az ifjúsági fúvószenekar. Az esti Batyus bálon pedig a nemzetiségi csoportok tagjai, hozzátartozói és a meghívott vendégek együtt szórakoztak hajnalig. A talpalávalót a helyi sváb zenét játszó Kis zenekar szolgáltatta.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 25. |
Több késszúrással lakásában öltek meg egy 66 éves nádasdalányi férfit hétfőn éjszaka. Az áldozatra kedden este talált rá a helyi körzeti megbízott. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói pár óra leforgása alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két helybéli férfit. Mind a ketten bűnügyi őrizetben vannak. |
Tovább...
|
|
Írta: fejer.hu
|
2010. február 25. |
Közel félmilliárdos szakrendelői korszerűsítésről, benne csaknem négyszázmilliós támogatásról számolt be a megyei közgyűlés elnöke, és írta alá a kivitelezővel a szerződést. A Sárbogárdi szakrendelő rekonstrukció teljes költségvetése, amely a Közép-Dunántúli Régió Operatív Program (KDOP) támogatását nyerte el, 441 millió 931 ezer 897 Ft. Ebből a támogatás 397 millió 738 ezer 707 Ft (ez 90%). A megvalósítás teljes befejezésének határideje 2011. január 15.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 25. |
Kecelen rendezik meg most szombaton azt a profi ketrecharc gálát, amelyen a Székesfehérvári Profi Kempo Team három versenyzője is részt vesz. Pecsuvácz Péter sajtóreferens felhívta figyelmünket arra hogy Denczinger Dávid, Szűcs Gergő és Ács László a viadal három legfontosabb mérkőzését vívja majd egyaránt hazai ellenféllel szemben. A fehérvári kemposok több mint egy hónapja készülnek a gálára.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 25. |
2010. március 01-jével megváltozik az objektív felelősség körébe tartozó közigazgatási eljárásokban az iratbetekintési jog gyakorlása. A fenti időponttól országos hatáskörrel és illetékességgel a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata folytatja le az eljárásokat. A jogszabály változása kapcsán az iratbetekintési jog minden állampolgár vagy gazdasági társaság lakó-, illetve székhelye szerinti rendőrkapitányságon biztosított.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 25. |
Az Adidas Országos Utánpótlás-bajnokság 1999-es korosztályának régiódöntőjében – azaz Fejér, Veszprém és Vas megye legjobb csapatának vetélkedésében – a második helyen végzett az Alcoa FKC. - kaptuk a hírt Pálfay Károly sajtórefenstől, aki örömmel közölte: Virincsik Anasztázia tanítványai így az országos elődöntőbe jutottak!
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 25. |
Elfogták el a székesfehérvári nyomozók és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Alba Bevetési Alosztályának kommandósai azt a három férfit, akik február 14-én hajnalban minden előzmény nélkül letörték egy Daewoo Matiz ablaktörlőjét, majd amikor a benne ülők egyike kérdőre vonta őket, őt megverték, míg az autó kerekeit kiszúrták. A társuknak segíteni akaró másik két sértettet visszatuszkolták a kocsiba és a benne lévőkkel együtt, felborították. A három elkövetőt a Székesfehérvári Rendőrkapitányság őrizetbe vette. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 25. |
Megtartották a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében a Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását. Ennek eredményeként az Albacomp kosárlabda csapata a Kecskeméti KSE csapatát kapta ellenfélül. A Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása a következő (az elől szereplő csapatok játsszák hazai pályán a párharc első mérkőzését): MJUS-Fortress Körmend - Falco-SZOVA KC Szombathely / Dombóvár KC - Zalakerámai ZTE KK / Soproni KC - Kaposvári KK / Kecskeméti KSE - Albacomp
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3341 3342 3343 3344 3345 3346 3347 3348 3349 3350 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36741 - 36751 / 41955 |