Írta: Pálfay Károly
|
2010. április 20. |
Hiába az egyéni gólcsúcs, ami egyben klubrekord is, Tilinger Tamara csalódottan nyilatkozott a 32-30-ra elveszített FTC elleni mérkőzés után. Az Alcoa FKC irányítója úgy érzi, nyerhető meccset engedett ki a kezéből a csapata, de egyúttal pozitívan tekint a véleménye szerint roppant kiegyensúlyozott rájátszás hátralévő négy összecsapására…
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. április 20. |
Két mérkőzésen száz százalékos teljesítménnyel rukkolt ki jégkorong-válogatottunk, s számunkra külön örömteli, hogy a két meccsen lőtt tíz gólból hetet székesfehérvári játékos szerzett. Ez persze csak játék a számokkal, hisz' a győzelem a fontos! Bár a nyitányon a koreaiak ellen akadozott a gépezet, a lengyelek elleni 6-0 önmagáért beszélt. Hétfőn szünnap, így nézzük, mi is történt eddig Szlovéniában.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz / MTI
|
2010. április 20. |
"Kevés olyan kétharmados törvény van, amelyet okvetlenül módosítani szeretne kormányon a Fidesz." - mondta Kövér László, aki szerint e néhány közé tartozik a választójogi törvény, az önkormányzati törvény, a médiatörvény, valamint a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését rendező jogszabály-módosítás. A Fidesz országos választmányának elnöke Budapesten a párt VII. kerületi kampányát segítők előtt kifejtette: a választójogi törvény módosítása a kisebb parlamenthez kell, az önkormányzati törvényen pedig azért kellene változtatni, hogy a helyhatóságokat alkalmasabbá tegyék a mai gazdasági-pénzügyi viszonyok között a feladataik teljesítésére.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 19. |
Az Agóra Pólus projektről, valamint a Zrínyi utca és a Huszár utca között terület visszavásárlásáról tárgyaltak a mai rendkívüli közgyűlésen a képviselők. A politikusok az Agóra-projektet 30 igen szavazattal elfogadták, a 14.000 négyzetméteres terület kapcsán pedig úgy döntöttek, hogy elfogadják a javaslatot, amennyiben a tulajdonos április 27-én, 14.00 óráig nem válaszol a város ezirányú megkeresésére.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 19. |
Női bajnoki mérkőzést rendeztek a Köfém Rugby pályán. Az eredmény a következő lett: FRC - Agárdi Angyalok 24. - 12. /12 - 12. // Battai Buldogok - Fehérvár Rugby Club 29 - 7. // Batta - Agárdi Angels 5 - 15. // Fehérvár Rugby Club - Szeged 29 – 0. A részleteket alább olvashatják el az érdeklődők….
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 19. |
Sobor Antalra, a néhány nappal ezelőtt elhunyt József Attila-díjas íróra emlékeztek ma délután a Közgyűlés tagjai. A székesfehérvári képviselők egy perces néma főhajtással rótták le tiszteletüket a 77 éves korában elhalálozott művész előtt, aki közismert tanár, író és festőművész volt. Munkássága miatt Fejér megye díszpolgárává is választották. Temetésére szombaton, délelőtt 10 órakor kerül sor a Sóstói Katolikus Temetőben.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 19. |
A „legnagyobb magyar” halálának 150. évfordulójának emlékére a Nádas-tó Környezetvédő Csoport és a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kht. emléktúrát szervezett a Velencei-tavon. A résztvevők ezzel a gesztussal szerettek volna fejet hajtani Széchenyi István - hazafias érdemei mellett -, sportszeretetének is. A Gróf Széchenyi István Vízi Emléktúra a szeszélyes és szeles időnek betudhatóan a vártnál talán kevesebb, ám igen lelkes résztvevővel indult útnak - a vízi tanösvényre.
|
Tovább...
|
|
Írta: Videoton Fc
|
2010. április 19. |
"-Küzdelmes, nagyon nehéz mérkőzés volt - kezdte az értékelést a Paks elleni találkozót követően dr. Mezey György, vezetőedző. - Remekül megszervezte a csapatát a kollégám, tudatos futballt játszottak. A mérkőzés számunkra jól alakult, hiszen viszonylag gyorsan kiegyenlítettünk, s aztán Nikolics révén egy második gólt is tudtunk rúgni. A bajnokságnak ebben a fázisában már nincsenek könnyű meccsek, hiszen mindegyiknek megvan a maga tétje: míg egyes csapatok a kiesőhelyekről akarnak elmozdulni, addig mások a megszerzett pozíciójukat akarják tartani, vagy feljebb jutni a tabellán."
|
Tovább...
|
|
Írta: orbanviktor.hu
|
2010. április 19. |
A két forduló között Szegedre és Makóra kísérték el a TV2 Napló kamerái a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét. Orbán Viktor a riporter kérdésére, miszerint ha a Fidesznek kétharmados többsége lesz, kapnak-e választójogot a határon túli magyarok, elmondta a "választójog másik kérdés, állampolgárságot biztosan". Meglátása szerint az "elhibázott népszavazásból" mindenki tanult, részletkérdésekről folyik a vita.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 19. |
Súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás egy hajléktalan személlyel szemben… Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki Székesfehérváron egy játszótéren a nemi szervét mutogatta a kislányoknak… Ittas járművezetés miatt intézkedtek a rend őrei… Egy kerékpárossal szemben is intézkedni kellett… |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. április 19. |
Horváth Bernadett első alkalommal szerepelt az Alcoa FKC ifjúsági csapatában a Váci NKSE elleni vasárnapi mérkőzésen, amelyet a fehérváriak végig biztosan vezetve 33-25-re nyertek meg. Pálfay Károly sajtóreferens elmondta honlapunknak, hogy az FKC így két rájátszásbeli forduló után maximális pontszámmal áll a középső ház élén. A hazaiak legeredményesebb játékosa a hétgólos Kaszás Ivett volt.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3351 3352 3353 3354 3355 3356 3357 3358 3359 3360 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 36950 - 36960 / 42592 |