Írta: Temesvári Márta
|
2010. január 19. |
Egy nap alatt két fontos gazdasági mutató is Magyarország válságának mélyülését, az MSZP-kormány alkalmatlanságát jelzi. A szocialisták közpénzből folyó 100 milliós kormánykampánya sem tudja eltakarni, hogy a magyar építőipar egy év alatt 14,5 százalékkal esett vissza, egy hónap alatt pedig újabb 10 százalékkal. Egy másik friss adat szerint pedig Magyarország versenyképessége is tovább romlott, miközben térségünkben Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Lengyelországban is már javulást mértek.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. január 19. |
Megkezdte munkáját a baptista mentőcsapat a port-au-prince-i Global Outreach klinikán. Hatalmas káosz, zűrzavar és borzalmas hullaszag közepén, a romokon dolgozó mentőcsapatok látványa fogadta a magyar-amerikai csoportot a haiti fővárosban. „A helyzet rettenetes, ilyet még soha nem láttam!” – mondta Dr. Szilágyi Béla, aki már tíz éve segít a világ nagy katasztrófahelyszínein a Baptista Szeretetszolgálat főigazgatójaként.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. január 19. |
Kommentár nélkül: MJUS-FORTRESS KÖRMEND-ALBACOMP 80-73 (32-22,15-17, 22-19, 11-15). Körmend 2500 néző, vezette: Hartyáni, Bognár, Farkas. / Körmend: Thomas 14/6, Fodor G. 5, Ferencz 14/6, Scott 24/6, Alekszejev 18. / Csere: Tóth G. 5, Kutasi, Trummer. / Albacomp: Simon 12/6, Lee 18/6, Toya 11/3, Bódi 7/3, Banks 13/3. / Csere: Radovics 4, Hanga 8/6, Farkas, Keller.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. január 19. |
Gyalogost gázoltak Székesfehérváron… Készpénzt, valamint egy keverék kutyát loptak el ismeretlenek egy fehérvári házból… Közbiztonságra különösen veszélyes eszköz került lefoglalásra egy veszprémi férfitől a 8126-os számú úton. A 40 cm hosszú bozótvágó a férfi gépkocsijának csomagtartójából került elő… |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. január 19. |
Továbbra is várat magára az első fehérvári győzelem a 2010-es esztendőben, legalábbis, ami az NB I-es férfi röplabda-bajnokság keresztjátékát illeti. – állapította meg honlapunknak Pecsuvácz Péter sajtóreferens abból kiindulva, hogy két azonos képességű együttes közül a jobban koncentráló, és ezáltal a helyzeteit hatékonyabban kihasználó csapat nyerte meg a sümegi találkozót.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. január 19. |
Elhunyt Sándorfalvi Sándor festőművész, a Székesfehérvári Művészek Társaságának alapító tagja. A művész 96 éves korában távozott el közülünk. Sándorfalvi Sándor képzőművészeti ismereteire még Krivátsy Szücs György budapesti szabadiskolájában, valamint Pallay József, Áron Nagy Lajos, Ballagó Imre, M. Tóth Sándor által vezetett Székesfehérvári szabadiskolákban tett szert. Munkásságát többször is rangos díjakkal ismerték el.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. január 19. |
Ostobaságnak és nevetségesnek nevezte László Tamás a panelépületek lebontását célzó MDF-es terveket. - Hétfői sajtótájékoztatóján a Fidesz szakpolitikusa Lévai Zoltán budapesti MDF-elnöknek arra a javaslatára reagált, amely a főváros levegőjének javítására a szélcsatornákat elzáró panelek és magas épületek visszabontását indítványozza. László Tamás azt mondta: "a Bokros Lajos vezette MDF-nek nagyon fontos programpontja ez az akció, ezért komolyan kell venni".
|
Tovább...
|
|
Írta: Pálfay Károly
|
2010. január 19. |
Bár a DVSC-Korvex – Alcoa FKC bajnoki végén kilencgólos hazai győzelmet mutatott az eredményjelző, a mérkőzés jelentős részében bíztató játékot mutattak a fehérváriak. Vezetőedzőjük, Sótonyi László is kiemelte ezeket az előre mutató jeleket, de egyúttal hangsúlyozta, hogy további „pluszok” kellenek, mert hiába párosul pozitívumokkal a vereség, azért pont nem jár…
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. január 19. |
A rájátszásért vívott harc egyre élesebb, és ebben a küzdelemben a Sapa Fehérvár AV19-nek közvetlen riválisa a kedden Székesfehérvárott vendégeskedő horvát Medvescsak Zágráb. Ízig-vérig négypontos mérkőzés következik! - Pénteken gyönyörű győzelmet aratott a Sapa Fehérvár AV19 Jesenicében, és bár a vasárnapi, klagenfurti fellépés már kevesebb sikerélményt tartogatott, a csapat szakmai stábja pontosan tudja, hogy mi is volt a probléma a KAC ellen.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. január 18. |
A rossz kormányzati intézkedések és a gazdasági válság miatt létrejött problémák igencsak negatív hatással vannak / és lesznek Székesfehérvárra. A város nagyon rossz helyzetbe került, ám van mód arra, hogy valamelyest javítsunk a kialakult állapoton. – jelentette ki dr. Cser-Palkovics András sajtótájékoztatóján, amelyet Székesfehérvár 2010-es költségvetésének összeállításáról tartott.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. január 18. |
Az árvák helyzete eddig sem volt jó Haitin, de a 2010. január 12-i pusztító földrengés után sokkal többen lesznek, és ellátásuk sokkal nehezebb lesz. Az UNICEF tájékoztatása szerint a lakosság 46%-a 18 évnél fiatalabb, így a gyermek áldozatok száma is tragikus mértékü. A katasztrófa után egy nappal a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsoportot indított a katasztrófa sújtotta Haitire. A csoport vezetője a székesfehérvári Pavelcze László, akitől rendszeres tudósításokat kapunk majd a helyszínről.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3371 3372 3373 3374 3375 3376 3377 3378 3379 3380 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 37071 - 37081 / 41970 |