Írta: Temesvári Márta
|
2009. december 19. |
Újabb két korcsoportban játszották le az Adidas Országos gyermekbajnokság Fejér megyei döntőit. Pálfay Károly sajtóreferens elmondta a Fehérvári Híreknek, hogy az Alcoa FKC csapata a 15 évesek versengésében első helyezettként, a 12 évesek kategóriájában pedig másodikként jutott tovább.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2009. december 19. |
A Sapa Fehérvár AV19 kiegyenlített mérkőzést vívott a nagyszerű játékosokból álló Linz otthonában, ám a befejező harmadban a hazaiak be tudták vinni a győztes találatot. - Nagy lelkesedéssel kezdett mindkét csapat, és ebből a hazaiak jöttek ki jobban: Matthiasson a 9. percben Purdie átadását vágta Satosaari mögé (1-0). Három perc múlva újra hatalmas helyzetbe került a svéd csatár, de ezúttal elhibázta a lehetőséget. A mieink viszont könyörtelenül kihasználták az első emberelőnyüket: Ladányitól Bornhammar elé került a pakk, akinek a lövését nem védhette Westlund (1-1).
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2009. december 19. |
Két oktatási törvénymódosítás esetében is alkotmánybírósági normakontrollt kezdeményez a Fidesz. Pokorni Zoltán, a párt szakpolitikusa közölte: a közoktatási normatíva csökkentése és a felsőoktatási törvény önkormányzati jogköröket érintő része ügyében is a taláros testület jogértelmezését várják. - Pokorni Zoltán emlékeztetett rá, hogy 2002 szeptemberében egy elsős gyerek után a központi költségvetés még 187 ezer forintot biztosított a fenntartóknak.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. december 19. |
„Félreértések elkerülése végett jelezzük, hogy sem a Székesfehérvár-Öreghegyi Egyházközség, sem az egyházközség Karitász csoportja nem végez utcai gyűjtést rászoruló gyerekeknek.” – nyilatkozta honlapunknak Tornyai Gábor öreghegyi plébános. Az elmúlt napokban ugyanis többen is jelezték, hogy a karitász nevében próbálnak meg csalók pénzt kicsalni a jószívű székesfehérváriaktól.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. december 18. |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése elfogadta a 2009. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet módosítását. Ennek értelmében például tíz millió forintot kapott az Alba Regia Sportklub – hogy eleget tudjon tenni nemzetközi szereplésének -, Alba Volán Jégkorong Szakosztálya pedig huszonegy milliós kiegészítést kapott üzemeltetési támogatásként.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. december 18. |
 . „2002 óta harcolok a kincsesbányai vízbázisért. Szóljanak Bajnainak, hogy adja végre oda, és akkor nem kell emelni a víz- és csatornadíjat! A szolgáltatást az fizesse ki, aki igénybe veszi azt!” – szólalt fel Németh László, a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke, amikor az ivóvizet és a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról volt szó.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. december 18. |
Róth Péter szerint Warvasovszky Tihamérnak érdemes lenne leltárt készítenie arról, hogy hány piros lapot kapott az elmúlt évek során, s hány sárgát érdemelt meg a „kicselezéseiért”. Ha pedig valóban leadja a piros mezt, akkor végig kell nézni, hogy megfelel-e azoknak az elvárásoknak, amelyek kiugrását hitelesítenék.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. december 18. |
„Köszönöm Szigli Istvánnak, hogy óvó szemeit Maroshegyen tartja!” – mondta felszólalásában Brájer Éva, amikor a Székesfehérvári Rendőrkapitányság 2009. IV. negyedévi tevékenysége került szóba a Közgyűlésen. A képviselő asszony ezek után rátért arra, hogy a hajnali órákban járőrre lenne szükség az említett területen, mivel nagyon sok lopásról érkezett bejelentés. A városi rendőrkapitány, Dr. Csizek Tibor megígérte: megteszi a szükséges lépéseket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. december 18. |
A városunkban tapasztalható közéleti káoszra hivatkozva arra kérte dr. Cser-Palkovics András a Városházán összegyűlt képviselőket, hogy vegyék le a napirendi pontok közül a „Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 5/1999.(III.24.) rendeletének módosítására, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ügyrendje módosítására” vonatkozó javaslatot. A kaotikus helyzet miatt ugyanis nem alkalmas az idő arra, hogy megtárgyalják e témát.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. december 18. |
Nagy Mária, az Árvácska 2000 Bt. tulajdonosa, valamint Kántor Sándor, a Kántor Mechanikai Kft. vezetője kapta meg idén az „Év Vállalkozója” díjat. A kitüntetéseket a városi közgyűlés tegnapi ülésének elején nyújtották át, majd megkezdődött a napirendi pontok tárgyalása – amely sokszor éles vitába torkollott…
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. december 18. |
A Fehérvári Rugby Club sportolója, Gyölcsös Mária nyerte el idén az „Év rugby játékosa” címet. A férfiak közül Gyurcsik Achilles, a Battai Bátor Bulldogok sportolója örülhet hasonló kitüntetésnek, s csapatának egy másik tagja is bekerült a legjobb három közé: Dobai Miklós második helyen végzett, az Esztergomi Vitézektől pedig Bíró Gábor harmadik lett.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3381 3382 3383 3384 3385 3386 3387 3388 3389 3390 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 37269 - 37279 / 41970 |