Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Jó iramú meccsen, jó egyéni teljesítményekkel győztünk Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2009. szeptember 05.

ImageA februári edzőtáborban játszott mérkőzés után másodszor találkozott csapatunk barátságos meccsen a Lokomotív Zágráb együttesével. A téli vereség után ezúttal a Videoton bizonyult jobbnak és megérdemelten harcolta ki a 2-1 arányú győzelmet. - A derbi elején nagyjából tíz percig inkább mezőnyben folyt a játék, a csapatok egymás erejét próbálgatták, no meg azt, mennyit enged a pálya, hiszen a kezdés előtt néhány perccel hatalmas eső zúdult a Sóstói Stadionra.

Tovább...
 
Már hiányzott a győzelem íze Nyomtatás E-mail
Írta: Pálfay Károly   
2009. szeptember 05.

ImageA nyári felkészülés utolsó szakaszának elvesztett edzőmérkőzéséi után az első tétmeccsen fordult a kocka: a bajnokságot sikerélménnyel kezdte az Alcoa FKC. A Hunnia elleni, idegenbeli összecsapás másnapján Vincze Melinda úgy fogalmazott, hogy a csapat már nagyon várta, hogy újra érezze a győzelem ízét…

Tovább...
 
Karambol a Géza utca és a Kisteleki utca kereszteződésében Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. szeptember 05.

ImageÖsszeütközött két személygépkocsi Székesfehérváron. Bisztricz Anett, a Tűzoltóság sajtóreferense arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Géza utca és a Kisteleki utca kereszteződésében egy Skoda és egy Volkswagen karambolozott. A balesetben a Skodát vezető idős férfi könnyebben sérült. A Skodát a tűzoltók áramtalanították, majd letolták az útról.

Tovább...
 
Kaposvár - Albacomp 85-84 Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. szeptember 05.

ImageKaposváron játszott edzőmérkőzést az Albacomp kosárlabda-csapata. A meccs rendkívül izgalmas percekkel ajándékozta meg a szurkolókat, amit a 85-84-es végeredmény valószínűleg kellőképpen illusztrál. Részletek: Kaposvár - Albacomp 85-84 ,Kaposvár, 500 néző (26-25, 19-16, 21-22, 19-21) Albacomp: Simon 8/3, Lee 13/6, Hanga 17/3, Bódi 19/9, Bonner 19/12 Cs: Farkas 2, Antal, Keller 6. Kaposvár: Soós 15/9, Prejeand 27/3, Vojvoda 12/3, Orosz 10, Dávid 18 Cs: Kováts, Kovács, Hendlein, Welton 2

 
Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna: Jó játékkal magabiztos győzelem Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2009. szeptember 05.

ImageA Sapa Fehérvár AV19 méltóan emlékezett Ifj. Ocskay Gáborra: szellemes támadójátékkal és fegyelmezett védekezéssel fektette két vállra az Olimpija Ljubljana együttesét. - Torokszorító percek nyitották meg az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornát: a márciusban tragikus hirtelenséggel elhunyt klasszisra emlékezett Tóth István, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója, valamint Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke.

Tovább...
 
Az MSZP hülyének nézi az embereket Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. szeptember 05.

ImageA Fidesz több hónapja benyújtotta az Országgyűlésnek az állami fizetések csökkentéséről szóló javaslatát, azt azonban a szocialisták még csak napirendre venni sem voltak hajlandók." - olvashatjuk dr.  Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében...

 
Kettesfogathajtó megyei bajnokság lesz a Vásártéren Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. szeptember 04.

Image„A lovassport a magyar kultúra része, amit képviselőként kötelességem felkarolni.” – kezdte sajtótájékoztatóját Brájer Éva, a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke. Maroshegy önkormányzati képviselője Pleizer Józseffel, a Székesfehérvári Lovas Sportegyesület elnökével várta az újságírókat a Városházán, hogy tájékoztatást adjon a Megyei Kettesfogathajtó Bajnokság fehérvári versenyéről.

Tovább...
 
Székesfehérvár az utolsó utáni pillanatban állt neki a munkának Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. szeptember 04.

Vargha Tamás tanácsnok sajtótájékoztató keretében mutatta be az újonnan létrehozott Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. vezetőjét, F. Szegő Krisztinát. A média képviselői így közelebbről is megismerhették azt a vállalkozást – és hátterét -, amelyről néhány nappal ezelőtt Brájer Éva, a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke is beszélt a sajtónak.

Tovább...
 
Edzői vélemények a bajnoki rajtról Nyomtatás E-mail
Írta: Pálfay Károly   
2009. szeptember 04.

ImageA Hunnia KSK – Alcoa FKC mérkőzés után mindkét edző talált pozitívumokat csapatának az első bajnokin mutatott teljesítményében. Varga Márta szerint tanítványai büszkék lehetnek arra, hogy 52 percen keresztül nyílttá tudták tenni a meccset. Sótonyi László a motiváltsággal volt elégedett, azonban védekezésben mindenképpen javulást vár vasárnapig.

Tovább...
 
Tűzoltási bemutató Sukorón Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. szeptember 04.

ImageA székesfehérvári tűzoltóság a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve tűzoltási bemutatót tart ma 18 órakor a sukorói focipályán. - kaptuk a hírt Bisztricz Anettől, a Tűzoltóság szóvivőjétől, aki elmondta: -  A bemutató alkalmával a tűzoltók a hétköznapokban előfordulható, szimulált tűzesetek (pl.: égő gázpalack) különböző oltási módjait, egyebek közt a habbal és a porral oltó kézi tűzoltó készülékek működését mutatják be.

Tovább...
 
Rugby meccsek vasárnap Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. szeptember 04.

ImageIzalmas mérkőzés várható vasárnap, 10 órakor a székesfehérvári Köfém rugby pályán. Ekkor rendezik meg ugyanis a női bajnoki kipafordulót. Ennek résztvevői: a Fehérvár Rugby Club, az Agárd Angyalok, a Budapest Magpies, a Battai buldogok, és a Szegedi RC női csapatai lesznek. 16 órától pedig a Fehérvár Rugby Club férfi sportolói mérkőznek meg a Battai Buldogokkal.

 
<< Első < Előző 3461 3462 3463 3464 3465 3466 3467 3468 3469 3470 Következő > Utolsó >>

Eredmények 38072 - 38082 / 41956