Írta: Magocsi Anikó
|
2024. augusztus 20. |
Korunk egyik legnagyobb kihívása, ami a fiatalokat is leginkább érinti és foglalkoztatja, a klímaváltozás. Augusztus 22. és 24. között Zamárdiban a STRAND Fesztiválon a koncertek mellett a fenntarthatóság is fókuszba kerül. A fesztivált szervező Weekend Event Kft. szakértők segítségével fenntarthatósági rendszert dolgoz ki, amelynek része a vendéglátás karbonlábnyomának csökkentése, a kerékpáros és közösségi közlekedés támogatása, a helyi vállalkozók preferálása, a zajterhelés mérséklése, valamint a fesztivál környezetre gyakorolt hatását is elemzik. A STRAND fenntarthatósági nagykövete, dr. Buda Lorina, geopolitikai szakértő pedig olyan példákat kíván bemutatni, amelyek minimális erőfeszítést igényelnek, mégis hozzájárulhatnak a közös jövőnk jobbátételéhez.
|
Tovább...
|
|
Írta: Havasi Timea
|
2024. augusztus 20. |
Változatos, szórakoztató programkínálattal várta vendégeit idén is az Öreghegyi Mulatság. A rendezvény keretében a résztvevő borlovagrendek képviselői megkoszorúzták A szőlőműves szobrát, majd a Bory téren ünnepi köszöntők hangzottak el, megáldották az új kenyeret, de volt borlovag-avatás és számos zenés-táncos műsorszám is.
|
Tovább...
|
|
Írta: Havasi Timea
|
2024. augusztus 20. |
Hagyományosan a Székesfehérvári Királyi Napok keretében rendezték meg idén is a Kárpát-medencei borrendek országos találkozóját. A Noé-hegyi Szent István Borlovagrend meghívására ezúttal minden eddiginél több, összesen 34 delegáció vett részt a szakmai eseményen.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2024. augusztus 20. |
Hagyományosan államalapító szent királyunk napján, augusztus 20-án zárul a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata. Kedden a Belvárosban zajlik a Koronázási Ünnepi Játékok középkori történelmi fesztivál, lesz ünnepi szentmise, tiszteletadás a Nemzeti Emlékhelyen, majd ünnepi Díszközgyűlésen adják át a város kitüntetéseit. Záró eseményként Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának koncertszerű előadására kerül sor a Zichy-színpadon. A nemzeti ünnepen hagyományosan kenyérszentelőt tartanak Kisfaludon.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2024. augusztus 20. |
A nyár végén évek óta immár hagyományosan szezonnyitó nyílt napra invitálja szurkolóit az Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata. Idén augusztus 30-án, pénteken 16.00 órakor a Bregyó közi Sportcentrumban kerül sor az eseményre, melynek keretében a gárda szimpatizánsai megismerkedhetnek a keret új játékosaival, az együttes magyar és légiós igazolásaival.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2024. augusztus 20. |
Antonio Caldara "Szent István, Magyarország első királya" c. oratóriuma hangzik el a Savaria Barokk Zenekar és énekes szólisták előadásában a mai esti koncerten, Sukorón.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2024. augusztus 20. |
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2024. augusztus 20. |
Testet és lelket harmonizáló, gyógyító kezelésre várja Agárdon vendégeit Fehérvári Dániel Pál. Szolgáltatásai között szerepel a hagyományos gyógymasszázs és népi csontkovácsolás mellett az energetizáló kezelések széles skálája is.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2024. augusztus 19. |
A viharos időjárás miatt tegnap este félbe kellett szakítani az Árpád-házi históriák című történelmi játékot a Bartók Béla téren. Az erre az estre regisztrált nézőket a mai előadáson, a szabad ülő- és állóhelyek függvényében tudják fogadni. A Vörösmarty Színház közleménye az alábbiakban olvasható.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2024. augusztus 19. |
A vasárnap esti viharkárok felmérése még folyik, de közben megkezdődött a hétfői program is a Koronázási Ünnepi Játékokon. Mindenhol vannak módosítások, de az összes programelem elindult. Az aktuális információk a Székesfehérvári Királyi Napok Facebook-felületén folyamatosan megtalálhatóak. A város polgármestere is hírt adott erről közöségi oldalán, megköszönve a közönségnek a fegyelmezettséget és a kárelhárításban dolgozóknak az éjszakai – és több helyen azóta is tartó – helytállást.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2024. augusztus 19. |
Az ünnep előnapján a középkori Belvárosban folytatódnak a Koronázási Ünnepi Játékok: a Zichy ligetben táborozó hagyományőrző csapatok, a Fő utcát járó régizenei együttesek, a mesterségbemutatók, családi foglalkozások és természetesen a királyi óriásbáb-család tagjai várják, szórakoztatják a látogatókat. Délután immár 32. alkalommal látja vendégül Öreghegy a fehérváriakat a romantikus Bory-vár tövében.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 3829 - 3839 / 43102 |