Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Új korszak, régi néven: Videoton FC Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. július 22.

ImageA mai naptól, a Fehérvár FC kft. a régi-új néven szerepelteti csapatait: a magyar labdarúgásba visszatér a Videoton FC elnevezés. A szurkolók által annyira várt döntést az tette lehetővé, hogy a Videoton Holding Zrt. tulajdonosai úgy látták, azok a kedvező változások, amelyek Garancsi István tulajdonszerzésével kezdődtek a székesfehérvári klub életében, olyan pályára állították a futballklubot, amellyel ismét méltóvá vált a patinás, a nemzetközi futball világában is jól ismert név viselésére.

Tovább...
 
Elhunyt Dr. Szelier András Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 22.

ImageEltávozott közülünk Dr. Szelier András, a Fejér Megyei Szent György Kórház volt belgyógyásza, kardiológus főorvosa. Székesfehérvár Megyei Jogú Város volt alpolgármestere, képviselője 61 éves korában hunyt el – türelemmel viselt betegség után. A város saját halottjának tekinti és az ő szavaival búcsúzik tőle: "Egy hang voltam Isten kórusában, hálás vagyok, hogy megszólalhattam."

 
Érdemi lépésekre lenne szükség Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 22.

Image"Azzal, hogy az MSZP ma újabb sajtótájékoztatót tartott, megint nem nyújtott segítséget a hitelproblémákkal küzdőknek, a helyzetüket ez nem oldja meg." - áll dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyetes szóvivőjének közleményében - "Az emberek hónapok óta konkrét, érdemi lépésekre várnak. Nem azt várják, hogy moratórium legyen, hanem hogy csökkenjenek végre a törlesztő részleteik és végre egyértelmű szabályok vonatkozzanak a banki szolgáltatásokra."

Tovább...
 
Lezuhant egy kisrepülő Úrhidán Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 22.

ImageLeszállás közben zuhant le egy ultrakönnyű motoros kisrepülő kedden délután az úrhidai repülőtéren. - kaptuk a hírt Bisztricz Anettől, a Székesfehérvári Tűzoltóság sajtóreferenségtől, aki elmondta: A gépben két idős férfi ült, egyikük súlyosan, a másik könnyebben sérült. A súlyos sérültet a tűzoltók szabadították ki a gép roncsai közül, majd mentőhelikopter szállította kórházba.

Tovább...
 
EHF: Törököt fogtunk Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 22.

ImageA szokások szerint a bécsi EHF-székházban megtartott kupasorsolás eredményeként török ellenfél jutott az Alcoa FKC-nek. - tudtuk meg Pálfay Károly sajtóreferenstől - Az EHF-kupa második fordulójában a tavalyi Challenge-kupa elődöntőse, az Izmir BKB látogat Székesfehérvárra az október 3-i hétvégén; a visszavágóra egy héttel később kerül sor.

Tovább...
 
Talmácsi francia utóda magyar színekben Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2009. július 21.

ImageAnnak ellenére, hogy Talmácsi Gábor immár a legjobbak között, a királykategóriában versenyez, számunkra mégsem marad tétnélküli a 125 kcm géposztály küzdelme. Már csak azért sem, mert világbajnokunk utóda nem más, mint a mindössze 19 éves francia Johann Zarco, aki Talma 2007-es világbajnok motorjával közd – magyar színekben, Székesfehérvár címerével a sisakján.

Tovább...
 
Nagyszabású beruházások a pusztavámi iskolában Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 20.

ImageA pusztavámi általános iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a diákok biztonságára, valamint a tárgyi eszközök megóvására. Éppen ezért a napokban nekiláttak az evakulációs rendszer kiépítésének, valamint a folyosók és az iskola épülete előtti teret figyelő kamerák elhelyezésének. A nagyszabású beruházás részeként végre megvalósulhat az iskolarádió, és küllemében is megújulhat az iskola.

Tovább...
 
Elmaradt a Honvéd Kupa Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 20.

ImageAz utolsó pillanatban elmaradt a hétvégére meghirdetett XXI. Honvéd Kupa, amelyen a Csákberényben élő Takács Csaba is indulni akart. A sportoló legutóbb a Pannon Kupa tájékozódási futóversenyen második helyezést ért el, most pedig minden esélye megvolt rá, hogy első legyen. A viharos időjárás azonban keresztül húzta a számításait.

Tovább...
 
A vihar miatt nem irtották a szúnyogokat Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 20.

A viharos időjárás miatt elmaradt a július 18-ára, szombatra meghirdetett szúnyogirtás. Mészáros Attila, a Városgondnokság kommunikációs vezetője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a légi-kémiai szúnyogirtás új időpontja július 22-e szerda, a korábbi feltételekkel. Amennyiben szerdán sem történik meg a szúnyogirtás, az új időpont július 23-a, illetve 24-e.

 
A válság kezelésére alkalmatlanok, akik a válságot okozták Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 20.

Image"A magyar gazdaságról a mai nap is olyan szakértői vélemények, sajtóhírek jelentek meg, amelyek egyértelműen mutatják a kormányzati politika kudarcát és azt, hogy a Bajnai-kormány alkalmatlan a válság kezelésére." - áll dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében - "Magyarország továbbra is a régió beteg gyermeke, tovább romlott hazánk versenyképessége, jelenleg nem látszik, hogy az egyes szakterületek, programok hogyan illeszkednek egy hosszú távú stratégiába, drasztikus mértékben, 10,1 százalékot esett az építőipari termelés."

Tovább...
 
Szabályváltozások az új szezonra Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. július 20.

ImageA labdarúgó-világszövetség, a FIFA, körlevélben tájékoztatta a tagszövetségeket azokról a szabályváltozásokról, amelyeket a labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB (International Football Association Board) 2009. február 28-i ülésén, Észak-írországban elfogadott. Az új regulák a nyáron rajtoló bajnokságokban már kötelezők lesznek. Talán a legfontosabb változás lesszabály módosítása (azaz a „Lex Panucci”): a pályát a játékvezető engedélye nélkül elhagyó játékos, addig, amíg a labda nem kerül játékon kívülre, úgy számít, minta az oldal-, vagy alapvonalon állna.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3481 3482 3483 3484 3485 3486 3487 3488 3489 3490 Következő > Utolsó >>

Eredmények 38380 - 38390 / 41955