Írta: Közlemény
|
2009. március 18. |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a korábbi évekhez hasonlóan augusztusban adja át helyi kitüntetéseit, amelyek minél körültekintőbb előkészítéséhez kérik városunk lakóinak javaslatát.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 17. |
„A magyar nemzeti létet és megmaradást illetően a 24. órában vagyunk. Ma nem az elnyomók seregei veszélyeztetik nemzetünk jövőjét, ehhez ma elég a globalizmus leple alatt beérkező kozmopolita szemlélet, s e szemlélet haszonélvezőinek aljas tevékenysége." – véli Gyóni András, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója, a székesfehérvári KÉSZ elnöke, aki eljuttatta szerkesztőségünkbe „Kereszténydemokrata gondolatok a nemzeti ünnep után” című írását. Levelét olyan fontosnak tartottuk, hogy alább Önök is elolvashatják.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 17. |
„A magyar kultúra külföldi képviselete” – témakörben tart előadást ma, 17 órakor Ujvári Gábor főiskolai tanár a KJF-en (Székesfehérvár, Fürdő utca 1., emeleti tárgyaló). A Kodolányi János Főiskola Hungarológiai Műhelye által szervezett program az említett beszámolóval kezdődik, majd kötetlen beszélgetés következik az adott témáról és a Műhely munkájáról, jövőbeni terveiről, rendezvényeiről.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 17. |
Harmadára csökkent azoknak a civil szervezeteknek a támogatása, amelyek fontos feladatokat vállalnak át a Székesfehérvári Önkormányzattól a szociális szférában. A Polgári Frakció értetlenül áll az újfajta elosztás előtt, s nem értik, hogy miért a pozitív anyagi kivételezés például a Honvédség és Társadalom Baráti Körrel (amelynek Warvasovszky Tihamér is a tagja), miközben a Magyar Máltai Szeretet Szolgálat, illetve a Széna Egyesület a „lehúzással” lehetetlen működési helyzetbe kerül(het).
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 17. |
Átadták a Fejér Megye Díszpolgára kitüntető címet, valamint a Fejér Megyei Közgyűlés által alapított díjakat. Fejér Megye Közgyűlése 28/2009. (II.26.) K.h.sz. határozatával a Fejér Megye Díszpolgára kitüntető címet Kovács Lászlónak (posztumusz) adományozta „az egyetemes filmművészet megújításáért nagy alkotó erővel végzett tevékenysége elismeréseként, a szülőföldje iránti cselekvő szeretetéért, a fiatal magyar filmesek oktatásában vállalt kiemelkedő filmpedagógiai tevékenységéért”.
|
Tovább...
|
|
Írta: Bisztricz Anett
|
2009. március 17. |
Tűzoltási ellenőrző gyakorlatot tartott a székesfehérvári tűzoltóság a Philips Kft-nél Székesfehérváron. A feltételezés szerint egy elektromos targonca zárlata miatt tűz keletkezett az alapanyagraktárban, s két dolgozó kivételével az épületből mindenki ki tudott menekülni. A tűz idején - szintén a feltételezés részeként - a létesítményben a beépített tűzoltó rendszer és a tűzcsapok nem működtek. |
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2009. március 17. |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által létrehozott „Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj Alapítvány” Kuratóriuma pályázatot hirdet a városban élő, dolgozó, vagy a várossal szellemi kapcsolatban álló alkotók, kutatók, művészek számára.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 17. |
Ezekben a percekben készült el a nyomdában Bakonyi István legújabb, „Nap-Lom” című kötete. A könyv bemutatóját egy „disputa” keretében tartják meg április 23-án a Szent István Művelődési Házban. A „hivatalos könyvkitárás” előtt azonban az irodalom-barátoknak már március 28-án és április 6-án is lehetőségük lesz arra, hogy ízelítőt kapjanak az említett műből, hiszen az irodalmár először Bodajkra, majd Sárbogárdra kapott meghívást, hogy ismertesse művét egy író-olvasó találkozó keretében.
|
Tovább...
|
|
Írta: Pálfai Károly
|
2009. március 17. |
Az NBI utolsó átigazolási napján a Fehérép Alcoa FKC leszerződtette a Dunaferr NK csapatától a balkezes Azari Fruzsinát. A tizenkilenc éves jobbszélső így már a szombati, Budapest Bank FTC elleni bajnokin Sótonyi László rendelkezésére állhatott, és segíthetett kitölteni a Kovács Angéla betegsége és Varga Katalin sérülési nyomán a fehérváriaknál ezen a poszton kialakult űrt.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. március 17. |
Egy nagyon nehéz anyagi körülmények között élő, négy gyermekes édesanyának elromlott a mosógépe, s mivel megjavítani nem lehet, újat venni pedig nem tud, segítségért fordult az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportjához. Kéri, hogy akinek van egy olyan mosógépe, amelyik még működőképes, de már nincsen rá szüksége, az adományozza neki! A műszaki berendezésért fizetni sajnos nem tud az édesanya, de az elszállításáról gondoskodnak a Karitászosok.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvár FC
|
2009. március 17. |
A szombati, újabb kellemetlen vereséget követően a Fehérvár FC klubigazgatója, dr. Mezey György röviden így nyilatkozott: - "A szurkolók kritikáját megértem és elfogadom. Magam sem tudok azonosulni azzal, ami Kecskeméten a pályán történt. Nem vagyok elégedett sem a csapat moráljával, sem pedig a futball teljesítményükkel. Az egyesület vezetése felé elszámolási kötelezettséggel tartozunk, aminek a szezon végén természetesen eleget teszünk."
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3571 3572 3573 3574 3575 3576 3577 3578 3579 3580 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 39315 - 39325 / 41956 |