Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A BSE ellen lép pályára a MÁV Előre-Kodolányi-CityLine Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. március 09.
ImageA Miskolc bennmaradásával eldőlt, hogy a MÁV Előre-Kodolányi-CityLine a Kiemelt-csoport elsője, azaz a BSE ellen kezdi meg szereplését az élvonalbeli női röplabda-bajnokság rájátszásában. - tájékoztatta szerkesztőségünket Pecsuvácz Péter sajtóreferens - A MÁV Előre kedden, a fővárosban lép pályára a párharc első találkozóján. A mérkőzés 18 órakor kezdődik.
 
Osztálykülönbség Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2009. március 09.
ImageAz Alba Volán az OB I. elődöntője harmadik mérkőzésének első percétől kezdbe boaként tekeredett ellenfele nyakára, és a találkozó utolsó percéig nem engedte el a szorításból. Így alakult ki a hatgólos különbség. - Nagy lendülettel kezdte a találkozót az Alba Volán, a játékosok szemmel láthatóan igyekeztek elkerülni azt a hibát, amit Dunaújvárosban elkövettek pénteken. Már az első percben ígéretes lövéssel jelentkezett Guerriero, de ezt még vállal védeni tudta Racko.
Tovább...
 
NB III: Vasárnap indul a tavaszi szezon Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. március 08.
ImageA tavaszi nyitányon - vasárnap délután két órakor - hazai pályán a Dunaharaszti gárdáját fogadjuk. Van mit javítanunk, hiszen az ősz meglehetősen rosszul sikerült, s az FCF II, mindössze 13 ponttal a 14. helyen áll a tabellán. Bekő Balázs, második számú csapatunk edzője jobb szereplésben reménykedik: „Mindenképpen várható változás, hiszen az első keretben sok a fiatal, közülük többen is fix játékosai lehetnek az NB III-as csapatnak. Az őszi rossz szereplés egyik oka az volt, hogy nagyon változó összeállításban játszottunk, kevés volt az olyan ember, akire állandóan lehetett számítani."
Tovább...
 
Nőnapi ajándék: Soltész Rezső Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. március 08.
ImageSoltész Rezsőt szánják „nőnapi ajándékul” Bodajk Város Önkormányzatának férfi képviselői és munkatársai a helybeli hölgyeknek. A gyengébbik nem tiszteletére jelzett ünnepség ma, 16 órakor kezdődik Bodajkon, amelyre mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők. A programon természetesen ingyenesen vehetnek részt a hölgyek és az urak is!
 
Az áldemonstrációk elterelik az igazi problémákról a figyelmet Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. március 08.
Image„Aggodalommal töltenek el bennünket az utóbbi időben hazánkban elharapódzott erőszakos cselekmények. Ezúton fejezzük ki együttérzésünket az áldozatoknak és hozzátartozóiknak. Ugyancsak aggasztó az ezek kapcsán jelentkező provokáció-sorozat, amely a magyarságot rasszista színben igyekszik feltüntetni. Ennek érdekében egyesek nem riadnak vissza társadalmi támogatottsággal nem rendelkező, szélsőséges jelképeket használó áldemonstrációk szervezésétől sem. Meggyőződésünk, hogy ezek az igazi problémákról terelik el a figyelmet.” – áll az MKPK közleményében.
Tovább...
 
A zöld jövőért Nyomtatás E-mail
Írta: fejer.hu   
2009. március 08.
ImageAz energiahatékonyság világnapján tartoitt sajtótájékoztatót Tiborcz Péter, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke. Ismertette a megyei önkormányzat úgynevezett zöld programját, amelynek megvalósításához pályázati úton is szeretnének forrásokat szerezni. Hangsúlyozta, a környezetvédelem nem csak a jövőnek fontos, hanem már ma is elsődleges jelentőséggel bír.
Tovább...
 
"Bababörze" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. március 08.
ImageBabaruhákat, gyermekjátékokat, babakocsikat, fürdetőkádakat és egyéb kiegészítőket lehet alig-használt állapotban - és olcsón - beszerezni március 8-án (ma) a Németh László Általános Iskolában és a Vízivárosi Általános Iskolában. A börze 8 órakor kezdődött, s 12 óráig tart.
 
Kemény a válság, de az Istenben bízó ember keményebb! Nyomtatás E-mail
Írta: Böjte Csaba   
2009. március 08.
ImageSokan kérdezgetik a gyerekeink, kollégáim közül, hogy mi lesz velünk? Mi lesz az alapítvánnyal, a gyerekekkel? Mi lesz a világgal ebben a nagy gazdasági válságban? Válaszom őszinte: igen, én is úgy érzem, hogy nagyon nehéz idők jönnek, kemény a válság, az átrendeződés, amelybe a világ, a Kárpát-medencei magyar nagy családunk, népünk és egyházunk belesodródott, de meg vagyok győződve, hogy mi erősebbek vagyunk...
Tovább...
 
Juhász László: "Kettős játszma jellemzi a városvezetést" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. március 08.
Image„Olyan heves, és helyenként már durva, személyeskedő vita jellemezte a Városházát tegnap, amelyet eddig még soha sem tapasztaltam.” – nyilatkozta a sajtónak Juhász László önkormányzati képviselő, a Válasz elnöke. Kijelentése a Polgári Frakció által visszavont alpolgármester-jelölésre vonatkozott, s az azzal kapcsolatosan észlelt városvezetési „kettős játszmára”.
Tovább...
 
Szolnoki Olaj KK - Albacomp 76-61 Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. március 08.
ImageKommentár nélkül: Szolnoki Olaj KK - Albacomp 76-61 (17-20, 17-16, 24-11, 18-14) Játékvezetők: Földházi, Kapitány, Pozsonyi Albacomp: Simon 12, Doyne 9/3, Bell 11/3, Morrison 9, Radovic 15/3 Cs: Soós, Hanga 2, Góbi 3/3, Keller Szolnok: Barro 18, Váradi 6/3, Tutt 14/6, Ross 17/9, Jurkunas 12/12 Cs: Cziczás 7/3, Szabó 2, Tóth, Harazin
 
"Területi követeléseink vannak" Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. március 07.
Image"Azt hittem, a képtelenségeket már nem lehet tovább fokozni" - kezdte Orbán Viktor országértékelő beszédét. A Fidesz elnöke így reagált arra, hogy az elmúlt napokban a szocialisták szinte "feladták a rendelést", miről kéne pénteken beszélnie. A Fidesz elnöke szerint "idegesítő, hogy egyesek elfelejtik, húsz éve rendszerváltás volt, és már nincs egypártrendszer, amely megmondja, ki miről beszéljen.
Tovább...
 
<< Első < Előző 3581 3582 3583 3584 3585 3586 3587 3588 3589 3590 Következő > Utolsó >>

Eredmények 39392 - 39402 / 41955