Írta: Dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője
|
2009. február 19. |
A pénzügyi-gazdasági válság nyomán elengedhetetlenné vált, hogy a közép-európai országok összehangolják intézkedéseiket, és megtalálják azokat a pontokat, amelyek mentén közösen lépnek fel az Európai Unió márciusi csúcsértekezletén. Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnöke több nemzetközi tárgyalást folytat az elkövetkező napokban, így pénteken Lengyelországba látogat, ahol találkozik Donald Tusk miniszterelnökkel, majd vasárnap Bécsben előadást tart a "Húsz évvel 1989 után" című konferencián.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2009. február 19. |
A Mihályi Gyuláné, Eszti néni emlékére létrehozott Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány az ifjúság zenei nevelésében kiemelkedő munkát végző óvodapedagógusok, ének és hangszeres tanárok elismerésére és ismertté tételére „Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díj” –at alapított. A díj alapítói szeretnék, ha városunk zeneszerető közönsége aktívan közreműködne a legjobbak kiválasztásában.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 19. |
Bemutatkozó foglalkozásokat szerveznek a leendő elsősöknek az iszkaszentgyörgyi általános iskolában. Az intézmény tanárai holnap, 16 órától várják a gyermekeket, akik a játékos találkozás során megismerkedhetnek a tanító nénikkel és a gyönyörű kastéllyal, amely az oktatás helyszínét biztosítja. Az iskolában 17-20 fős osztályokban, digitális táblákkal felszerelt termekben tanulhatnak a fiatalok.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 19. |
Alves és Romero mellett már Alison Pierre Moreira E Silva is erősíti az FC Fehérvár csapatát. A szakmai stáb ugyanis úgy döntött, hogy 2011-ig szóló szerződést köt a 21 éves jobboldalas brazil csatárral, aki a Flamengónál nevelkedett, s legutóbb a lettországi Metallurg-nál focizott. A 182 centiméter magas támadó a 29-es mezt viseli a jövőben.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 19. |
Klotz Miklós fotográfus éveken át járt Velencébe csupán azért, hogy megörökítse a karnevál forgatagát, pontosabban a jellegzetes és titokzatos arcmaszkokat. Az elkészült több száz képből válogatott ki aztán néhányat az IMAGO számára, amelyekből ma, 18 órakor kiállítás nyílik Pázmándon, a helyi Művelődési Házban. A tárlatot Őri Tóth István fotóművész mutatja be a nagyközönségnek. A képek március 31-ig tekinthetők meg naponta 14-19 óráig.
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2009. február 19. |
„Alapcélt és küldetést is teljesített az Alba Volán jégkorongcsapata az EBEL 2008-2009-es szezonjában, s ma már nem megtűrt, hanem befogadott csapattá nőtte ki magát a kék-fehér egylet.” - Mindez a székesfehérvári jégcsarnokban megtartott sajtótájékoztatón hangzott el, amelyen az Alba Volán vezetősége és szakmai stábja értékelte a mögöttünk hagyott 54 alapszakasz mérkőzést.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 19. |
A férfi Kosárlabda NB1 17. fordulójában ismét győzött az Albacomp kosárlabda-csapata! Részletek: Albacomp – Pécsi VSK-Pannonpower 90-76 (24-18, 20-17, 19-22, 25-19) Székesfehérvár, 2800 néző V: Földházi, Kiss L., Győrffy ALBACOMP: SIMON B. 12/3, Doyne 6, RADOVICS 27/9, BELL 22/21, MORRISON 18 Csere: HANGA 4, Góbi, Soós 1, Keller Edző: Peresztegi Nagy Ákos PÉCS: KELLEY 16/6, WITTMANN 13/3, Dénes 8/6, Grebenár, Bencze Z. 10 Csere: Czigler, Alekszics 4, KAPOV 14/9, TÓTH N. 11/6, Hosszú Edző: Sztojan Ivkovics
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 18. |
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. február 18-án (ma) 16.30 órai kezdettel rendkívüli képviselő-testületi ülést tart, amelyre mindenkit hív Oszlánszki Zsolt, a helyi polgármester. A nyilvános ülésen egyetlen témát vitatnak meg a képviselők, méghozzá a „Tájékoztató az iskola és óvoda felújítással, bővítéssel kapcsolatos KDOP pályázatról – előkészítő munkák állása, eddig felmerült és várható költségek” címmel bíró napirendi pontot. Az ülés helyszínéül a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terme szolgál.
|
|
Írta: Kerékgyártó Gábor
|
2009. február 18. |
Hétfő este ülésezett a Budapesti Fidelitas választmánya. Az ülésen szó esett az elmúlt időszakban végzett tevékenységekről és a tavasszal előttünk álló feladatokról. A választmányi ülés után vendégünk volt Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, aki először beszédében összefoglalta az országban kialakult helyzetről a nézeteit, majd a fidelitasosok kérdéseire válaszolt.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 18. |
„Csak a sajtóból értesültünk az MSZP kapcsolatfelvételi szándékáról, ilyen fajta hivatalos megkeresés hozzánk eddig még nem érkezett.” – válaszolta Dr. Cser Palkovics András tegnap arra a kérdésünkre, hogy miféle közeledést mutatott az MSZP a Polgári Frakció felé – hiszen, mint ahogy városi elnökük, Márton Roland bejelentette: az SZDSZ-szel történt szakítást követően felkeresik őket, s tárgyalni szeretnének velük.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 18. |
A Velencei-tavi Turisztikai Egyesület és a Gárdonyi Ipartestület képzőművészeti tárlatot szervez Velencei-tóról készült vízfestményekből. Az Ipartestület 1986-ban alakult összefogva a helyi iparosokat, vállalkozókat és szolgáltatókat, így nem véletlen, hogy a Varga Sörözőbe kérik leadni a kiállításra szánt aquarelleket (amelyek lehetnek régi, nagymamáktól öröklött darabok is) február 28-ig, majd az Egyesület Galériájában mutatják be azokat a nagyközönségnek március 6-án, 18 órakor.
|
|
|
<< Első < Előző 3591 3592 3593 3594 3595 3596 3597 3598 3599 3600 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 39535 - 39545 / 41955 |