Írta: Temesvári Márta
|
2008. november 15. |
Napról napra válik egyre egyértelműbbé, hogy a kormány félrekezeli a válságot és alkalmatlan arra, hogy kivezesse az országot a nehéz helyzetből. - áll Dr Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében - A kormány "bankmentő" csomagja csúfosan megbukott, hiszen már a parlamenti tárgyalás előtt kiderült: az érintettek szerint ez egy rossz megoldás, és nem is kérnek belőle. A CIB már egy hete jelezte, hogy nem tart igényt a kormány csomagjára, ma pedig az OTP jelentette be, hogy nincs szüksége a bankmentő csomagra.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. november 15. |
A kiskanizsai Sarlós Boldogasszony plébánia szolgáló közössége imaszolgálatot tart ma, 15 órakor az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya templomban. – hívta fel a programra figyelmünket Kissné Lázár Erzsébet. – A gyógyító, közbenjáró imát a vendég közösség tagjai 2-3 fős csoportokat alkotva végzik majd személyesen a jelenlévőkért, s az imakérők röviden meg is fogalmazhatják imaszándékaikat. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. november 15. |
Havat ugyan még nem látni, ám mától már hóügyeletet tart Székesfehérvár kommunális szolgáltató cége. Szükség esetén a télen tíz hagyományos, és két kotrós gép tisztítja majd a város útjait, valamint két nagyteljesítményű járművet is üzembe helyeznek. A Depónia tájékoztatása szerint idén nem helyeznek ki tároló edényeket – mivel azokat folyamatosan ellopják -, hanem a telephelyen (Sörház tér 3.) lehet vásárolni sót 25 és 50 kg-os kiszerelésben.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. november 15. |
Egy Munkácsy-festmény reprodukcióját kapta ajándékba tegnap délelőtt a Munkácsy-kiállítás egymilliomodik látogatója. A műkedvelő hölgy, Züringer Rita, aki immár második alkalommal gyönyörködött a tárlatban, a képen kívül egy három napos wellness hétvégét is átvehetett Spányi Antal megyés püspöktől és Pákh Imre műgyűjtőtől. A kiállítást eddig 27 ezren tekintették meg Székesfehérváron.
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. november 14. |
Tovább folytatódik a jégkorong nagyüzem. Az Alba Volán EBEL-ben szereplő csapata a tabella utolsó helyén álló Olimpija Ljubljanát fogadja, míg a farmcsapat a Steaua Bucuresti együtteséhez látogat. Jó hír, hogy Ryan Bonni visszatér a csapatba.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. november 14. |
A jelenlegi kormányzati és törvényhozási gyakorlatot elemzi a "közjó" illetve a "zsákmányszerzés" szempontjából Balsay István, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke azon tanácskozáson, amelyre ma, 17 órakor kerül sor a Megyeháza Dísztermében. A „Vagyonleltár” című program szervezője az Élőlánc Magyarországért mozgalom, a cél pedig az, hogy rávilágítsanak minden magyar állampolgárt arra, hogy hova folynak el a közpénzek, s egyáltalán – a „nép” javát szolgálják-e a befizetett adók.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. november 14. |
A Magyar Rugby Szövetség szavazásán az év legjobb női játékosának Pölöskei Petrát választották a klubok vezetői és a szövetség elnökségének tagjai. – kaptuk a hírt Mátay Balázs FRC elnöktől, aki elmondta: a Fehérvár Rugby Club és a magyar válogatott csapatkapitánya klubjában és a nemzeti csapatban is igazi vezéregyéniség, rutinjával, tudásával a fiataloknak is jó példát mutat.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. november 14. |
„Igazi” roma zenét hallhatnak azok a műkedvelők, akik hétfőn, 11 órakor részt vesznek a „Roma vágyak” –című kiállítás megnyitóján a Kodolányi János Főiskola „A” épületében. A tárlaton megtekinthetőek lesznek a 2008 júniusában a Roma vágyak óriásplakát-kampány keretei között, a metró területén elhelyezett, Wéber Imre és Bakos Gábor művészek "Vágy" képeinek sorozatába tartozó képek, valamint a Menedék Egyesület "Önarckép" projektjének keretében létrejött alkotások..
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. november 14. |
"A kormány arcátlan módon 20 ezer forinttal akarja kiszúrni a közszférában dolgozók szemét, miközben a brutális megszorító intézkedések - bérbefagyasztás és a 13. havi bér elvétele - rég nem látott nehéz helyzetbe hozzák a közalkalmazottakat és családjaikat. Pedig nem a közalkalmazottak, hanem Gyurcsány Ferenc és kormánya tehet arról, hogy hazánk végzetesen legyengült, és Európa szégyenpadjára került."- olvashatjuk Dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének mai közleményében.
|
|
Írta: FC Fehérvár
|
2008. november 14. |
Az Újpest vezetőedzője, Szentes Lázár kijelentette, hogy jól ismeri csapatunkat, s tudja, a Vidi fokozottan készül a lilák ellen. Az interjút alább olvashatják el.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. november 13. |
Kaphatók már a támogatói jegyek a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban december 5-én megrendezendő Adventi Jótékonysági Estre. – tájékoztatta szerkesztőségünket a program egyik fő szervezője, Prekrit Judit, aki elmondta: az adományokat ezúttal a székesfehérvári ciszterci Szent István Gimnázium és a Református Általános Iskola javára gyűjtik.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3721 3722 3723 3724 3725 3726 3727 3728 3729 3730 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 41020 - 41030 / 42703 |