Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 21. |
19. helyen zárta az Olimpiát Horváth Viktor, az Alba Volán-Bericap versenyzője, aki tavaly Világ- és Euróba-bajnok volt. A sérüléséből nemrég felépült öttusázó lövészete jól sikerült, ám a vívás során már nem remekelt. Az úszásban előre léphetett két helyet is, viszont a lovagláskor az egyik akadálynál leesett a nyeregből. Ugyanígy az athéni ezüstérmes Balogh Gábor sem szerzett érmet: a 26. lett. A dobogó első fokára az orosz Mojszejev állt, második a litván Krungolcas lett, a harmadik pedig Zadneprovskis (szintén litván).
|
|
Írta: Közlemény - FC Fehérvár
|
2008. augusztus 20. |
Sajtótájékoztató keretében mutatták be tegnap az FC Fehérvár új vezetőedzőjét, Varga Istvánt. A bevezetőben Berzi Sándor ügyvezető úgy fogalmazott, hogy az edzőváltás egy klub életében nem ritka, de nem is örömteli esemény. "Disztl László tavaszi sikeres munkáját elismerjük, de látni kell, hogy az őszi rajt rosszul sikerült, az eredmények elmaradása mellett a csapat játékában is visszaesés figyelhető meg. Ezért döntött a menedzsment a váltás mellett." - mondta az ügyvezető.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 20. |
"Önkormányzatiság és vállalkozás az Európai Unióban" címmel rendezett konferenciát a Magyar Önkormányzatok Európai Szövetsége a Novotel Hotelben. A program a Magyarok VII. Világkongresszusának augusztus 16.-20. között tartott országos tanácskozás-sorozatának részeként került városunkba, hogy a konferencia résztvevői az új pályázati lehetőségekről, s az önkormányzatok közötti együttműködésről, fejlődésről konzultálhassanak.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 20. |
Tóth Mihály professzor kapta idén a Szent István Emlékérem és Díjat. A 2004-ben alapított kitűntetést elsőként Sobor Antal író, tanár vehette át, majd a gorsiumi ásatások vezetője, Dr. Fitz Jenő régészprofesszor. Őt követte Dosztál Béla, aki az '56-os székesfehérvári Nemzeti Bizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának volt a titkára, tavaly pedig ketten is megkapták: Dr. Martyn Gizella orvos, valamint a posztumuszt Sulyok János Ignác, a püspöki könyvtár levéltár volt igazgatója.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 20. |
Szeptemberben 941 gyermek kezdi meg tanulmányait első osztályosként a megyeszékhelyen. A most induló tanévben a rászoruló családok tankönyv-vásárlását Székesfehérvár önkormányzata harmincmillió forinttal támogatja. Ezt az összeget a tanulók létszámát figyelembe véve utalják ki az iskoláknak, az oktatási intézmények pedig saját szempontjaik alapján osztják le a diákoknak az előzetesen felmért igények elbírálása után.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 20. |
„A nyilvánvaló és egyértelmű hazugságok világát éljük.” – mondta Spányi Antal a Szent István Emlékérem és Díj kapcsán tartott sajtótájékoztatón, majd Balczó Andrást idézte, aki szerint: „Ha elhiszed, amit hazudok neked, én is elhiszem, amit nekem hazudsz.” És e korban különösen fontos, hogy a pusztuló, Szent István-i értékrendet felélesszük, s követendő példaként állítsuk az emberek elé.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2008. augusztus 20. |
A FEJÉRVÍZ ZRt. tájékoztatja fogyasztóit, hogy vízmérő leolvasást végez Székesfehérváron a családi házas fogyasztóknál 2008. augusztus 27-től szeptember 3-ig, a „H” ütemnek megfelelően, mely a következő városrészeket, illetve utcákat érinti: A Pozsonyi út - Béla út - Fiskális út által körülhatárolt terület, valamint a Távírda utca.
|
Tovább...
|
|
Írta: Forrás: Fidelitas
|
2008. augusztus 20. |
2008. augusztus 16- án került megrendezésre a X. Nemzetközi Halfőzőverseny Gyomaendrődön, amelyen a Fidelitas székesfehérvári csoportja is képviseltette magát.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 20. |
Spányi Antal megyés püspök ünnepi szentmiséjével kezdődik ma a Szent István-napi ünnepség-sorozat Székesfehérváron. A megyés főpásztor 10:30-kor celebrálja a misét a Székesegyházban, majd a Mária Terézia által Raguzából visszaszerzett fejereklyét körmenettel kísérik Szent István sírjához - ahol a koszorúzást követően méltatják államalapítónkat -, végezetül pedig a Városház téren Spányi Antal megáldja az új kenyeret.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 20. |
Az Önkormányzati Minisztériumban tartott, augusztus 20-ához kapcsolódó ünnepségen három olyan személy is köztársasági elnöki kitűntetést kapott, aki Székesfehérvárhoz kötődik. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Mihály János tűzoltó ezredes a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Katonai Tagozatát vette át, a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Hatósági Főosztály vállalkozási ügyintézője, Daróczi Sándor a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozát kapta.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - Polgármesteri Hivatal
|
2008. augusztus 20. |
A Pekingi Nyári Olimpián három székesfehérvári öttusázó is tagja a magyar csapatnak. Horváth Viktor augusztus 21-én (csütörtökön) küzd, Vörös Zsuzsa és Gyenesei Leila pedig augusztus 22-én versenyeznek. Tudjuk, hogy a székesfehérváriak szeretik a sportot, büszkék az öttusára és az olimpiára kijutott versenyzőkre. Éppen ezért a Városháza nagytermében csütörtökön és pénteken reggel 8.30 órától közös szurkolásra hívunk minden érdeklődőt, ahol folyamatosan nyomon követhetik a versenyszámok menetét is.
|
|
|
<< Első < Előző 3731 3732 3733 3734 3735 3736 3737 3738 3739 3740 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 41119 - 41129 / 41955 |