Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 29. |
A Zichy-ligeti Zenepavilonban augusztusban is folytatódik a „Zichy ligeti dallamok” című programsorozat. - tájékoztatta szerkesztőségünket Vargha Magdolna, a rendezvény egyik koordinátora - Az ingyenes koncerteket vasárnap esténként tartják a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és A Szabadművelődés Háza szervezésében – többféle műfajt felölelve. A részletes program alább olvasható.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 29. |
Zsigovits Natália aranyat szerzett 200 és 400 méteren is a Puskás Stadionban rendezett OB-n. Frey Virág 100 méteren futott be elsőként a célba, 200 méteren pedig ezüstérmes lett. Az „ifjúság” mellett a „juniorok” is szép eredményeket értek el az ARAK berkeiben: Nyusa Viktória 100 és 200 méteren győzedelmeskedett, Reichardt Roland pedig magasugrásban a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 29. |
A székesfehérvári irodalmárok és könyvbarátok nagyszámú jelenléte mellett nyitották ki ma délután a Vajda János Könyvesboltot a Fő utcán. Az ünnepélyen jelen volt a Líra hálózat két vezetője – akik elég nagy késéssel érkeztek meg a budapesti „bombariadó” és az ahhoz kapcsolódó kiürítés miatt -, s beszédükben kifejtették: a helyi, regionális könyvkiadásnak nagy teret kell szentelni, mert igény van rá.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 29. |
Székesfehérváron edzőtáboroznak tegnap óta az Angolából érkezett válogatott keret tagjai, hogy itt fejezzék be az olimpiára való felkészülésüket: kedden a Dunaferrel, szerdán 18 órakor a Köfém Sportcsarnokban a Fehérép Alcoa FKC-vel, csütörtökön pedig Derecskével mérkőznek meg. Ez követően (szombaton) Pekingbe utaznak. A délnyugat-afrikai ország játékosai kirobbanó formában vannak, így van miért izgulnunk…
|
Tovább...
|
|
Írta: Péli József
|
2008. július 29. |
Kedves Embertársunk ! Egy kis megállásra hívunk, egy kis gondolkodásra Önmagadról, esetleg a közeledben élőről. Kis dolgokról lesz szó, amelyek a hétköznapi életünk meghatározó élményei, de mindezek nagyon befolyásolhatják életminőségünket és életünk értelmét is. Mai világunk egyre növekvő követelményeivel sok terhet ró mindannyiunkra. Gyakoriak az embert próbáló stresszhelyzetek, amelyeket nem is egyformán viselünk. Sajnos ritkán van idő a megoldást segítő, megértő kibeszélésre. |
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - Bisztricz Anett szóvivő
|
2008. július 29. |
Összeütközött két személygépkocsi hétfőn délután Székesfehérváron. A Budai úton a Fiskális út és a Titeli utca között egy régi típusú Suzuki Swift egy új Suzuki Swiftnek ütközött, amely ezután az út menti fánk hajtott. A balesetben az új típusú Swiftben utazó kislány könnyebben sérült. A tűzoltók az autók áramtalanítását végezték. |
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 28. |
A Dinnyési Baráti Kör 2008. augusztus 2.-án 12 órától III. Hagyományőrző napját tartja a dinnyési Kastélykertben a reneszánsz jegyében. – tájékoztatta szerkesztőségünket Bognárné Kohl Erika, a program egyik fő szervezője - A királyi pár díszes bevonulását követően színes vásári forgatag, gólyalábasok, vásári mutatványosok várják a közönséget.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - Fidesz, Fidelitas
|
2008. július 28. |
A Fidelitas Informatikai Kabinete a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz fordul mert a hazai informatikai és távközlési piac szereplői az idei évben egymás után vezetik be a számukra pótlólagos forrásokat biztosító számladíjat, vagy számlafizetési díjat.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2008. július 28. |
Forgalmi változások Székesfehérvár belvárosában az augusztusi kulturális programok alatt - Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2008. július 21-től augusztus 20-ig Székesfehérvár belvárosában a Musica Regia és Királyi napok rendezvénysorozatok miatt az alábbi forgalomkorlátozások kerülnek bevezetésre:
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - Tóth Bence PR referens
|
2008. július 28. |
A lengyel Switch On Quintet nyerte az első alkalommal megrendezésre került Kodolányi Nemzetközi Jazzversenyt, a második díjat két magyar együttes, a Mindsweeper és a Balázs Tamás Trió megosztva kapta. A nemzetközi zsűri koncertje alatt került sor a július 21. óta zajló 3 fordulós verseny eredményhirdetésére, ahol a két különdíjat szintén a döntőbe jutott magyar együttesek tagjai kaptak, illetve egy német és egy brit együttes.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 28. |
A hagyományoknak megfelelően idén is a székesfehérvári Szent Gellért Tanulmányi Házban (Mátyás király krt. 1.) rendezik meg az egyházmegyei papi lelkigyakorlatot, amely augusztus 4-től augusztus 7-ig tart. A lelkigyakorlatot Dr. Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek atya tartja. |
|
|
<< Első < Előző 3751 3752 3753 3754 3755 3756 3757 3758 3759 3760 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 41295 - 41305 / 41955 |