Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 25. |
Ma már minden diák tudja, hogy elegendő pontot szerzett-e a kiválasztott felsőoktatási intézménybe való bejutáshoz. Tegnap este ugyanis hivatalosan is közzétették a ponthatárokat. Idén 96.000 diák szeretett volna továbbtanulni, s 82.000 fiatalnak meg is valósulhat e terve. Közülük 56.000-ren nyerték el az állami finanszírozású képzésben való részvétel jogát.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 25. |
Gál Péter Pál, a Sportbizottság elnöke tegnap az FC Fehérvár körüli tulajdonosi szerkezet átalakulásának pozitív következményeiről, a vezetőség mintaértékű tevékenységéről, valamint a klubbal kapcsolatban folyó perek rendezéséről tartott sajtótájékoztatót. Ennek során kérte az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselőket, hogy nyilatkozzanak, mi mellett állnak ki: a fehérvári foci jövője és fejlődése mellett, avagy Viniczai Tibor gáncsoskodásának következményeit szeretnék felvállalni.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - Bisztricz Anett szóvivő
|
2008. július 25. |
Péntekre virradó éjjel két jelentős tűzesetről érkezett bejelentés a székesfehérvári tűzoltóság ügyeletére. Éjfél előtt Zámolyra riasztották a tűzoltókat, ahol a jelzés szerint egy családi ház gyulladt ki. A tűzesethez a Fehérvár I-es és a Fehérvár III-as gépjárműfecskendő, valamint a vízszállító vonult. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 24. |
Főpróbára készülnek már a színészek a Sóstói Stadionban. Az „István a király” című darabot holnap és holnapután láthatja Székesfehérváron a közönség, amely előkészületei már javában folynak. Az nedves-szeles időjárás ellenére a díszletépítők serényen dolgoznak (olykor esőkabátban), s már a forgószínpad is a helyén áll.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 24. |
A Pusztaszabolcsi Szabadidősport Egyesület négy futóversenyt is rendez idén – minden évszakban egyet. Legközelebb augusztus 16-án várják a jelentkezőket, akik minden alkalommal 10,5 km-es utat tesznek meg – így legvégül teljesítik a maratoni, 42 km-es távot -. A győztes az lesz, aki év végén az összesítésben a legjobb időeredményt tudja felmutatni.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 24. |
A Terembura Kulturális Egyesület és a budapesti Momentán Társulat „Bárányfelhő-bodorítás” címmel zenés-mesés drámajátékos foglalkozást tart Réber László kiállításához kapcsolódóan a Csók István Képtárban. A vasárnapi rendezvény során a képtár átváltozik a Négyszögletű Kerek Erdővé, ahol minden kisgyermek részese lehet a mesének. A programra Bruckner Szigfrid kiérdemesült cirkuszi oroszlán titkárságán, a 06-70/529-2740-es vagy a 06-20/373-5899-es telefonszámon lehet jelentkezni.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - Bisztricz Anett szóvivő
|
2008. július 24. |
Tegnap reggel hat óra óta négy közlekedési balesethez riasztották a székesfehérvári tűzoltókat. 8 óra előtt nem sokkal a szakadó esőben Csákberény és a Gánt-Zámoly-Csákvár elágazó között egy Mercedes Actros kamion és egy Peugeot személygépkocsi ütközött. Az üres papírdobozokat szállító kamion az út menti vízelvezető árokba hajtott, és bebicskázott. |
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - FC Fehérvár
|
2008. július 24. |
Szerdán délelőtt, az MLSZ székházában került sor a második alkalommal kiírt Ligakupa sorsolására. Kovács István, a szövetség adminisztrációjának irányítója hangsúlyozta, hogy a mérkőzéssorozat kiváló lehetőséget kínál fiatal, vagy szerződtetni kívánt játékosok tesztelésére. Az október 1-jén induló széria, amelynek díjazására összesen 50 millió forint áll majd rendelkezésre. A címvédő Vidi az első fordulóban hazai pályán játszik, a REAC-ot fogadja.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 24. |
Ma este kiderül, hogy ki szerzett elég pontot ahhoz, hogy bejusson abba a felsőoktatási intézménybe, amelyben tanulmányait folytatni szeretné. A ponthatárokat ugyanis este teszik hivatalosan közzé a www.felvi.hu-n. A honlapon regisztrált diákok elektronikus formában, személyre szólóan is megkapják pontjaik „állását”, akik pedig előzetesen engedélyezték, azoknak sms-t is küldenek. A következő napokban az Oktatási Hivatal minden jelentkezőt írásban értesít az eredményekről.
|
|
Írta: Közlemény - Tóth Bence PR-referens
|
2008. július 24. |
Siófok nem csak a Balaton, de a jazz fővárosa is, hiszen július 21 és 26. között kerül megrendezésre az I. Kodolányi Nemzetközi Jazzverseny.A Kodolányi János Főiskola Siófoki Intézetében (Siófok, Petőfi sétány 1.) zajló versenyben három forduló után alakul ki a végső sorrend. Az I. Kodolányi Nemzetközi Jazzverseny legjobbjait értékes pénzdíjak is várják, a nyertes zenekar jutalma több mint egymillió forint (5.000 euró).
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény- Bisztricz Anett szóvivő
|
2008. július 24. |
Frontálisan ütközött egy kamion és egy személygépkocsi szerdán reggel a szakadó esőben Csákberény és a Gánt-Zámoly-Csákvár elágazó között. Az autó sofőrje a roncsok közé szorult, őt a tűzoltók szabadították ki, majd a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. |
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3751 3752 3753 3754 3755 3756 3757 3758 3759 3760 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 41328 - 41338 / 41955 |