Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 19. |
Betonozzák már a pünkösdisták bemerítő medencéjét. Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Székesfehérvári Gyülekezete néhány hónappal ezelőtt lebontatta azt a romos kis épületet, amelyben addig a gyülekezeti alkalmakat tartották, s helyére egy sokkal szebbet terveztek. Az építkezés ideje alatt a híveket befogadta Bencze András evangélikus lelkész, így jelenleg a székesfehérvári Evangélikus Gyülekezet gyülekezeti házában tartják istentiszteleteiket. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 19. |
Megújul a Szent Sebestyén Vértanú Plébánia környezete. Vargha Tamás önkormányzati képviselő ugyanis bejárást tartott a templom előtti parknál, hogy a helyi plébánossal, Nyárai-Horváth Istvánnal és az illetékes szakemberekkel együtt feltérképezzék a területet.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - Bisztricz Anett szóvivő
|
2008. július 19. |
Összeütközött két személygépkocsi pénteken délelőtt Székesfehérváron. A Budai út és a Vértanú utca kereszteződésében a Seat Ibiza egy Volkswagen Polóval ütközött, majd 30-40 méterrel távolabb az elejével egy fának hajtott. A Volkswagen keresztbe fordult az úton. A Seatból két sérültet a mentők kórházba szállítottak. A Volkswagent a tűzoltók tolták le az útról. |
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 18. |
Barlay Ö. Szabolcs atya lassan befejezei legújabb könyvét, amely témája Kosztolányi Dezső élete, munkássága és Istenhez fűződő viszonya. A mű első részeit már közzétettük e honlapon, s - ahogy ígértük - folyamatosan bemutatjuk Önöknek az újabb és újabb ciklusokat. Következzék tehát a folytatás...
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 18. |
Az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház várja azon 18 és 30 év közötti fiatal pályakezdők / munkanélküliek jelentkezését, akiket érdekel a kultúra és a közművelődés. Az Ötlet Program keretében a vállalkozó szelleműek lehetőséget kapnak arra, hogy 6-10 hónapon át olyan szakmai tapasztalatokat szerezzenek az intézményben, amelyek növelik a munkaerő-piacon való esélyeiket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 18. |
Több, mint 2 milliárd forintot fizettek be illetékként Székesfehérváron az elmúlt fél évben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal jelentése szerint. Magyarországon a legtöbb illeték (6,72 milliárd forint) Pest megyében folyt be a háztartások és a vállalkozások számlájáról, Veszprém megyében 2,17 milliárd forintot számolt össze az APEH, Székesfehérváron pedig 2,03 milliárd forintnyi illetékbevételt könyvelhettek el.
|
|
Írta: Felhívás
|
2008. július 18. |
Iszkaszentgyörgy Napközi Otthonos Óvodája 1 fő óvodapedagógusi állást hirdet. Alkalmazás kezdete: 2008. szeptember 1. Pályázat benyújtásának határideje: 2008. július 24. A pályázatot kérjük írásban benyújtani az alábbi címre: Napközi Otthonos Óvoda, Czikai Lajosné óvodavezető, 8043 Iszkaszentgyörgy, Rákóczi u. 35. Az Általános Iskola álláshirdetései pedig alább olvashatók:
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - FC Fehérvár
|
2008. július 18. |
Alább olvasható a Fehérvár FC Kft. sajtóközleménye a Fejér Megyei Bíróság 2008. július 17.-i egyes taggyűlési határozatok megtámadása tárgyában hozott elsőfokú ítélete kapcsán.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 18. |
Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására (azaz: a „Panel programra”) benyújtott pályázatoknál szükség van a Tűzoltóság véleményezésére is. Erre külön adatlapokat találhatnak az igénylők a tuzoltosag.szekesfehervar.hu honlapon. A dokumentációk és kérelmek benyújtásával egyidőben 2200 Ft-ot kell leróni az elbírálásért, mivel az általános illeték-köteles.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 18. |
Évente közel tíz köbméternyi zöldhulladék termelődik átlagosan egy családi háznál Székesfehérváron. – tudtuk meg Gárdonyi Lászlótól, a Gaja Környezetvédő Egyesület irodavezetőjétől – Az Egyesület ezért arra bíztatja a lakókat, hogy használják ki a házi komposztálás előnyeit, s ily’ módon is járuljanak hozzá a környezetvédelemhez. E célból mintegy 200 komposztkeretet ajánlanak fel azoknak, akik élni kívánnak e módszerrel.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. július 18. |
Impresszionisztikus, szakrális kompozíciókat felvonultató tárlat látható Székesfehérváron, a Bányató Galériában. A NÍVÓ, ART, és Aranyecset művészeti díjas Sándor Irén Ilona olajjal és temperával készült festményeinek mottója: „Ez vagyok én, a vászonra festett érzelem.”
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3761 3762 3763 3764 3765 3766 3767 3768 3769 3770 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 41372 - 41382 / 41955 |