Írta: Mátay Balázs
|
2024. július 12. |
Megnyerte első tesztmeccsét a Fehérvár FC labdarúgó csapata a szlovéniai edzőtáborozása során. Pető Tamás együttese a bolgár első osztályú FC Hebar alakulatát verte 5-2-re Christensen, Katona, Pető, Larsen és Kovács Patrik találataival. A találkozó 2-2 után a 69. percet követően dőlt el, amikor a teljesen elfáradó bolgár egylet ellen 16 percen belül három gólt szerzett a piros-kék gárda.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2024. július 12. |
Frissítő élményt ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-Dunántúli Regionális Társasága egynapos művészeti programja szombaton. Július 13-án 10 és 18 óra között iparművészeti bemutatók, workshopok, kézműveskedés, meseelőadás és koncert is várja mindazokat, akik ellátogatnak a Dinnyési Templomkertbe.
|
Tovább...
|
|
Írta: Havasi Timea
|
2024. július 12. |
Idén is megrendezi az Emlékparki Nyár című, ingyenes programsorozatot a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete. A nyitó eseményt rendhagyó módon a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Díszudvarán rendezik meg július 12-én, pénteken 18.00 órai kezdettel Adj uram isten derűsebb jövőt...! címmel.
|
Tovább...
|
|
Írta: Havasi Timea
|
2024. július 12. |
Kiemelt figyelmet fordít a biztonságos ívóvíz-ellátásra a FEJÉRVÍZ Zrt. a nyári csúcsidőszakban. A cég a lakosság együttműködésére is számít, azt kéri többek között, hogy fogyasztási csúcsidőszakon kívül locsoljuk a kerteket, mossunk autót és töltsük a medencéket, illetve mellőzzük az utak, járdák locsolását!
|
Tovább...
|
|
Írta: Csordás Csilla
|
2024. július 12. |
A székesfehérvári Grundfos hagyományosan a nyári szünet első felében szervez tábort a dolgozók gyermekei számára. Az idei évben három turnusban több mint kétszázan vesznek részt a tartalmas programokban. Az első héten a környezetvédelem, a második héten a sport került középpontba, ennek kapcsán csütörtökön az Alba Arénába látogattak el a táborozók, ahol Székesfehérvár polgármestere is köszöntötte őket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Csordás Csilla
|
2024. július 12. |
A Magyar Jégkorong Szövetség nemrégiben megválasztott elnöke csütörtökön délelőtt a Hydro Fehérvár AV19 új otthonába látogatott. Az Alba Arénában dr. Kolbenheyer Zsuzsannát Gál Péter Pál, a fehérvári klub elnöke és dr. Cser-Palkovics András polgármester fogadta és vezette körbe a modern épületben, majd ezt követően tárgyaltak közös célok megvalósításáról, együttműködési lehetőségekről is és a következő időszak feladatairól is.
|
Tovább...
|
|
Írta: Budai Marcell
|
2024. július 11. |
Elkezdődött az EFOTT: a Velencei-tó partján, tökéletes időben többek között T. Danny, a VALMAR és a BSW indította el a bulit. Csütörtökön mások mellett a Wellhello, Beton.Hofi és Krúbi lép fel. A fesztivál izgalmas nappali programokkal és a hőség elleni óvintézkedésekkel várja a látogatókat.
|
Tovább...
|
|
Írta: Budai Marcell
|
2024. július 11. |
Megnyílt az EFOTT: 4 napon keresztül 10 zenei helyszínnel, több mint 120 előadóval, illetve több száz nappali sport- és kulturális programmal várja a fesztiválozókat a Velencei-tó partján.
|
Tovább...
|
|
Írta: Csordás Csilla
|
2024. július 11. |
Képzőművész palántázás címmel hirdetett tábort a Krajczáros Alapítvány. A civil szervezet önkéntesei a diákokkal a Zichy liget és a Prohászka liget árnyas fái alatt alkotnak. A város történetének, nevezetességeinek és hírességeinek megismerése mellett különböző rajz- és festési technikákat sajátíthatnak el a résztvevők.
|
Tovább...
|
|
Írta: Pazona Károly Zsolt
|
2024. július 11. |
2024-ben Spanyolország bizonyult az olcsó repülési szektor egyik vezető szereplőjének, hiszen három spanyol légitársaság is bekerült a legjobb fapados légitársaságok globális Top 10-es listájára – számolt be erről a marketinglife.hu
|
Tovább...
|
|
Írta: Szegő Krisztina
|
2024. július 11. |
A városi utazások kiemelt helyszíne 2024-ben Székesfehérvár, ahol kiállítások, koncertek, fesztiválok váltják egymást az ezeréves utcákon. Díjnyertes fagylaltok, remek éttermek, pezsgő belvárosi élet várják a nyári kikapcsolódásra vágyókat. Íme a legjobb tippek Fehérváron!
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 4203 - 4213 / 43102 |