Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika
Belpolitika
Kihelyezett mérleghitelesítés a fehérvári piacon Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér Megyei Kormányhivatal   
2013. szeptember 20.

Image A Hivatal, a Hatóság házhoz megy? Igen, ráadásul nem is először. Két éve 38 mérleget hitelesítettek. Tavaly 30, míg az idei, a héten végzett akcióban 34 mérleg hitelesítésére került sor. A mostani hitelesítés során, 14 mérleg pontossága nem volt megfelelő, így hitelesítésükre csak megfelelő javítás után, a későbbiekben kerülhet sor. Az akció során a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóságának szakemberei tájékoztatást is adtak az új mérleget vásárolni szándékozók számára.

Tovább...
 
Megújul a Szőlő utcai kereszt és környezete Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2013. szeptember 20.

Önkéntesek dolgoztak együtt a Szőlő utcai kereszt környékének megszépítésén Mészáros Attila önkormányzati képviselő és Tóth Tamás esperes vezetésével. Az 1902-ben közadakozásból állított és most felújított keresztet szeptember 22-én, vasárnap 15.00 órakor szentelik fel.

Tovább...
 
Szombaton rendezik meg az első Szedreskerti Mulatságot Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2013. szeptember 20.

Székesfehérvár valamennyi városrészének megvannak a hagyományos, évről évre sok látogatót vonzó rendezvényei. Szedreskerten hasonló kezdeményezésre készülnek. Első ízben, a Szent István Emlékév keretében rendezik meg szeptember 21-én a Szedreskerti Mulatságot a helyi közösségek, a lakók és Szigli István területi önkormányzati képviselő összefogásának köszönhetően. Szombaton délután 3 és este 9 óra között a Palotai úti sportpályára várják a városrészben élő családokat és minden kedves érdeklődőt.

Tovább...
 
SZERDÁN DÉLUTÁN LESZ A KÖRNYEZETSZÉPÍTÉS A SZŐLŐ UTCAI KERESZTNÉL Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. szeptember 17.

Image A kedvezőtlen időjárás és az eső miatt szombaton délelőtt elhalasztották a szervezők a Szőlő utcai kereszt környékének megszépítésére összehívott önkéntes programot. 2013. szeptember 18-án, szerdán délután három órától azonban minden bizonnyal olyan idő ígérkezik, ami alkalmas a munkára. A környezetszépítő akcióra mindenkit szeretettel hív Mészáros Attila önkormányzati képviselő és Tóth Tamás esperes.

Tovább...
 
SZÁLLJ KI AZ AUTÓBÓL! Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2013. szeptember 16.

Image Székesfehérvár is megannyi programmal csatlakozik idén az Európai Mobilitási Hét rendezvényeihez. A hivatalos megnyitót ma kora délután tartják a Hiemer-házban, de egész héten környezetvédelmi programok lesznak a Sóstón a város iskolásainak, ahova a menetlevéllel érkező diákokat ingyen szállítja az Alba Volán. Pénteken lesz majd a hagyományos kerékpáros reggeli és vasárnap délután tartják a fehérvári Critical Mass kerékpáros felvonulást.

Tovább...
 
Változik az illetékességi terület, ügyfélfogadási szünet lesz Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér Megyei Kormányhivatal   
2013. szeptember 16.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013.09.18-án, 19-én és 20-án a Móri, a Sárbogárdi és a Székesfehérvári Járási Földhivatalban; 2013.09.19-én és 20-án a Bicskei és a Dunaújvárosi Járási Földhivatalban a járási illetékességi területek változása miatt az ügyfélfogadás szünetel.
Tovább...
 
IGAZGATÓI KINEVEZÉSEKRŐL, ENERGIA BESZERZÉSRŐL IS DÖNTÖTTek Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2013. szeptember 13.

Image Ma reggel tartotta soros ülését a város képviselőtestülete. A Közgyűlés kinevezte a Szabadművelődés Háza és a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatóit, óvodai béremelésekről is döntés született, kiírták a Börgöndi bekötőút külterületi szakaszának szélesítésére és felújítására a közbeszerzést és ugyancsak közbeszerzési eljárást írt ki a testület a város intézményeinek gáz- és villamos energia beszerzésére.

Tovább...
 
A Móri Járási Hivatal új vezetője: dr. Magdics Péter Mátyás Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. szeptember 13.
Dr. Magdics Péter Mátyást a Móri Járási Hivatal hivatalvezetőjévé nevezte ki, 2013. szeptember 1-jei hatállyal, határozatlan időre, dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter. A kinevezési okmányt a tegnapi főigazgatói értekezleten adta át a Fejér Megyei Kormányhivatal új járási hivatalvezetőjének dr. Galambos Dénes kormánymegbízott a megyei kormányhivatalban.
Tovább...
 
II. Székesfehérvári Mangalica Fesztivál Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. szeptember 13.

Image A tavalyi sikeres rendezvény után idén ismét megrendezik a Székesfehérvári Mangalica Fesztivált. Szeptember 13-a és 15-e között az Alba Plaza előtti téren mutatkoznak be a tenyésztők. A gasztronómiai programokat színpadi fellépések tarkítják. Minderről sajtótájékoztatón számolt be Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke és Veégh Attila főszervező.

Tovább...
 
RÉTIMAJORBAN RENDEZIK MEG AZ IDEI MEGYENAPOT Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. szeptember 13.

Image Szeptember 14-én, szombaton Rétimajorban rendezik meg idén a megyenapot. A program célja, hogy bemutassa Fejér megye kulturális értékeit és megismertesse a helyi élelmiszereket és kézműves termékeket. A Megyenapot számos kulturális és szórakoztató program teszi emlékezetessé. A program fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Tovább...
 
Fehér és piros lufik szállnak az égbe Nyomtatás E-mail
Írta: Stettler Zsuzsanna   
2013. szeptember 13.

Szombaton Székesfehérvár ad otthont a 25. Országos Sclerosis Multiplex Napnak. A jubileumi rendezvénnyel csatlakozott a 2013-as Szent István Emlékévhez a Magyar SM Társaság. Mindenkit szeretettel várnak arra a sétára, amely 9 órakor indul a Hotel Magyar Királytól az Országalmához, ahol egy rövid köszöntőt követően közösen fehér és piros színű lufikat engednek fel a résztvevők. A hétvégi programot sajtótájékoztató keretében ismertette Brájer Éva alpolgármester és Vincz-Marton Nikoletta, a Magyar SM Társaság elnöke.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1411 1412 1413 1414 1415 1416 1417 1418 1419 1420 Következő > Utolsó >>

Eredmények 15599 - 15609 / 20585