Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika
Belpolitika
Átadták a Velencei Szakorvosi Rendelőintézetet Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 24.

ImageÁtadták a Szakorvosi Rendelőintézetet Velencén. Az ünnepségen Dr. Ferencz Péter, a rendelőintézetet működtető Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója mondott köszöntőt, majd Dr. Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára, L. Simon László, a Fejér megyei 4. számú választókerület országgyűlési képviselője és Oláhné Surányi Ágnes, Velence város polgármesterének beszéde következett.

Tovább...
 
Hatvanadik születésnapját ünnepelte Beloiannisz Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 23.

ImageA hétvégén ünnepelték a Fejér megyei görög település, Beloiannisz hatvanadik születésnapját. Rizojanisz Kosztasz, a település polgármestere ünnepi beszédében Szent István életművét méltatta, míg L. Simon László, a körzet országgyűlési képviselője a görögök és a magyarok kulturális és gazdasági kapcsolatairól, a település értékeiről, valamint az új kormány céljairól beszélt. Kiemelte, hogy Beloiannisz, és az ott élő görögség milyen nagy értéket képvisel Magyarországon. Az ünnepségen részt vett a ciprusi nagykövet és a görög követség első titkára is.

Tovább...
 
Idén hetedik alkalommal adták át a Szent István Emlékérem és Díjat Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2010. augusztus 23.

ImageA 2004-ben alapított Szent István-díj átadásán a város és a megye vezetői, így dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő is részt vett. Az elismerést minden évben olyan székesfehérvári személyiségnek ítélik oda, akinek munkásságához, szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István öröksége szolgált és szolgál iránymutatásul, a Szent István-i keresztény értékrendnek megfelelő életet él vagy élt, és ennek szellemében kiemelkedő tevékenységet végez vagy végzett.

Tovább...
 
A magyar beteg: mennyire működünk együtt gyógyulásunk érdekében? Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 23.

ImageEgy krónikus betegek körében végzett kutatás szerint minden második beteggel előfordul, hogy ára miatt nem tudja kiváltani vényköteles gyógyszerét, és egynegyedük nem az orvosi előírások szerint alkalmazza azt. – ezek a legfőbb megállapításai a Szinapszis Kft. által végzett kutatásnak, amelyet a WEBBeteg egészségportál megbízásából készített.

Tovább...
 
Szent István-ünnepi szentmise és kenyéráldás Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 22.

ImageSzent István királyunk ünnepén szentmisét celebrált Spányi Antal megyés püspök a Székesegyházban. Az ünnepi mise után Szent István fejereklyéjével körmenet indult Fejér megye és Székesfehérvár vezetőivel együtt István király sírjához, ahol a hagyományoknak megfelelően a megyés főpásztor elmondta az országfelajánló imát, majd kérte Szent István közbenjárását hazánkért és nemzetünkért. Ezt követően a város főterén Spányi Antal megáldotta az új kenyeret.

Tovább...
 
Kitüntetéseket nyújtottak át az ünnepi közgyűlésen Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 20.

ImageDr. Ágoston Béla ny. főorvos (posthumus), Kovács Ferenc mesteredző és Schulz István okl. építészmérnök –(posthumus) kapta meg idén a Székesfehérvár Díszpolgára kitüntető címet. Pro Civitate díjban dr. Kuchár Ferenc főorvos, Hugóné Alba Regia, a Nyugdíjas Egyesület volt vezetője, Pap László ny. tanár –(posthumus), Tölgyesi Ferencné igazgató és Ujházi Péter festőművész részesült. A kitüntetéseket az ünnepi közgyűlésen vehették át a díjazottak.

Tovább...
 
Beszámoló a rendkívüli közgyűlésről Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 20.

ImageRendkívüli ülést tartott Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. Az ülés elején a fehérvári csillagászat atyjára, Hajmási Józsefre emlékeztek a képviselők. Mint elhangzott: búcsúztatását augusztus 19-én, 15 órakor tartják a Ciszterci templomban. Ezt követően a székesfehérvári junior öttusa vb két hazai aranyérmesét, Kovács Saroltát és Demeter Bencét köszöntötték. A fehérvári öttusázóknak Horváth Miklós Csaba és dr. Cser-Palkovics András frakcióvezető is gratulált.

Tovább...
 
Jövőre új alkotmánya lesz az országnak Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MTI   
2010. augusztus 20.

Image"Jövőre új alkotmánya lesz az országnak, a jelenlegi alaptörvény nem méltó hozzánk." - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Déri téri Szent István domborműnél tartott augusztus 20-ai megemlékezésen. A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint azzal, hogy az alkotmányozó többségű országgyűlés megalkotta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, "István királyunknak így az államalapítás ünnepén elmondhatjuk (...), egyik politikai testamentuma megvalósulni látszik".

Tovább...
 
Koszorúzás Szent István király szobránál Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 20.

ImageÁllamalapító Szent István királyra emlékeztett Székesfehérvár és Fejér megye Önkormányzata. A Szent István szobornál tartott ünnepségen városunk közéleti szereplői, politikusok, a történelmi egyházak vezetői, s a megemlékezés többi résztvevője virágokat és koszorúkat helyezett el a műemlék talpzatánál.

Tovább...
 
A 95 éves nyugdíjast köszöntötték Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 20.

ImageA 95 éves Vincze Mihálynét ünnepelték tegnap a Farkasvermi úton található, 3. számú Idősek Otthonában. Az idős hölgyet dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő köszönötte, aki Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait is tolmácsolta. A politikus beszéde végén át is nyújtotta Vincze Mihálynénak a miniszterelnök levelét, valamint egy gyönyörű virágcsokrot. Az otthon lakói pedig versekkel és énekkel készültek a születésnapi ünnepségre, amelyet tűzijátékos marcipántorta „ízesített” meg...

Tovább...
 
Ünnepségek Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 19.

ImageA koronaékszer-másolatok ünnepélyes átadásával kezdődik meg az idei, Szent István-ünnepi programsorozat Székesfehérváron. Vasadi Gusztáv erdélyi fafaragó művész ajándékát ma, 12:30-kor adja át a Fejér Megyei Önkormányzatnak a Megyeháza I. emeleti aulájában. A rendezvényen beszédet mond dr. Balogh Ibolya, a Megyei Közgyűlés elnöke. Az alkotót bemutatja: Kiss István, Lepsény polgármestere, megyei képviselő.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1651 1652 1653 1654 1655 1656 1657 1658 1659 1660 Következő > Utolsó >>

Eredmények 18162 - 18172 / 20585