Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika
Belpolitika
Östör Annamária támogatja a fehérvári borrend programjait Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 15.

ImageÖstör Annamária önkormányzati képviselő anyagi- és erkölcsi támogatásának köszönhetően sikerül megrendezni idén (is) a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend székesfehérvári programjainak nagy részét. - tájékoztatta szerkesztőségünket Bognár Zoltán Nagymester - Így az augusztus 19-i, Öreghegyi Mulatságok "Hagyományőrző Vetélkedése" is a képviselő asszony közreműködésével valósul meg.

Tovább...
 
Felnyitották a Romkertben a kriptát Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 15.

ImageDr. Cser-Palkovics András frakcióvezető és Vargha Tamás önkormányzati képviselő is részt vett a Romkertben megrendezett évfordulós ünnepségen, amelyen arra emlékeztek, hogy 70 évvel ezelőtt szentelte fel az akkori megyéspüspök, Shvoy Lajos a királyi sírhelyeket. Az ünnepségen Spányi Antal megyés püspök imája és a koszorúzás után felnyitották a kriptát, amit Dr. Cser-Palkovics András, Vargha Tamás, valamint a Fidelitas képviseletében Csanády László elnök és Balogh Gergely alelnök is megtekintett.

Tovább...
 
Kinna kínja - nincs gazdija Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 14.

ImageMeleg, családi fészekre vágyik Kinna, a 9 hónapos, ivartalanított, drótszőrű magyar vizsla-jellegű keverék kutyus. A Takarodó Úti Állatotthonban várakozó négylábú elsősorban családi házhoz való, ahol kiugrálhatja magából bánatát - a magányt, hogy jelenleg nincs gazdija, akihez odabújhatna...

Tovább...
 
Hőségriasztás és vízosztás Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2008. augusztus 14.

A szerdától péntekig várható tartósan magas napi középhőmérséklet miatt másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. Székesfehérvár Önkormányzatának megbízásából a Széphő Zrt. több helyszínen vízosztást szervez a hőség jobb elviselésére. A Széchenyi út - Horvát István utca kereszteződésében, a Bíróság előtti csomópontban, a Teleki Blanka Gimnázium előtti útszakaszon és a buszpályaudvarnál a Mc Donald’s előtti területen csütörtökön 9 és pénteken 15 óra között osztanak palackozott vizet napközben az arra járóknak.

Tovább...
 
A Fidelitas álláspontja a Grúziát ért orosz támadás kapcsán Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény - Fidelitas   
2008. augusztus 13.

ImageA Fidelitas 2008. augusztus 15-én, pénteken este hatkor az orosz nagykövetség (Budapest, Bajza u. 35) előtt demonstrációt tart. A háborúval kapcsolatos állásfoglalást itt olvashatjátok.

Tovább...
 
Gyógyuljunk ki a rákból! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 13.

ImageFélünk a félelemtől. Ha nincsen problémánk, akkor Teremtőt játszunk, s lőn a baj, ami szenvedést hoz – mert fő jelmondatunk, hogy „semmi se lehet tökéletes”, s mivel a világ egyensúlyra törekszik, ha jól érezzük magunkat, máris aggódunk, hogy mi lesz, ha…? Holott teljes lényünkkel élvezni kellene a "mát", s hálával elfogadni ajándékait. Mert, ha tényleg eljő a Rossz, bőségesen lesz okunk sírni és szenvedni. Itt van például a rák. Ez az alattomos, szabályozatlan sejtszaporulat…

Tovább...
 
Meggyógyult a kilőtt hattyú Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 13.

ImageVisszatérhet természetes élőhelyére az a hattyú, amelyet március óta ápolnak a Takarodó úti Állatotthonban. Krepsz Gyöngyitől, a telep vezetőjétől megtudtuk: a fiókái közül kilőtt madarat pénteken engedik szabadon ott, ahol tavasszal találták – a bicskei tavaknál. A hattyú tökéletesen meggyógyult: az állatorvos hétvégén elkészítette a kontroll-röngent, kivette az utolsó rögzítőket is, és megállapította, hogy a szárnycsont szépen összeforrt, s mindkettő szinkronban mozog.

Tovább...
 
Rendkívüli testületi ülés Gárdonyban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 12.

ImageGárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. augusztus 12-én, 17.00 órakor rendkívüli testületi ülést tart a Városháza földszinti tanácskozó termében, amely az utolsó két napirendi ponton kívül nyilvános, tehát bárki által látogatható! A részletes napirendi pontok alább olvashatók.

Tovább...
 
A Nap után a Hold is "elfogy" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 12.

ImageNapfogyatkozásnak lehettünk szemtanúi augusztus elsején, amelyet a székesfehérvári Terkán Lajos Csillagvizsgálóból jobban is szemügyre vehettek az „égkutatók”. A Nap után pedig a Hold is elfogy egy kis időre: a jelenség augusztus 16-án, 21 óra 36 perctől 0 óra 44 percig tart, tetőpontját pedig 23 óra 10 perckor éri el, amikor a holdkorong 81 %-ára sötétség borul.

Tovább...
 
Szerdáig még lehet jelentkezni Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 11.

ImageKét napjuk van már csak arra, hogy leadják pótfelvételi jelentkezési lapjaikat a felsőoktatási intézményekbe továbbtanulni szándékozók. Az idei „normál” felvételi után 5535 államilag támogatott hely maradt üresen - 3978 felsőfokú szakképzési és 1557 mesterképzési. A „második körben” a fiatalok csak egyetlen intézmény egyetlen szakát pályázhatják meg.

Tovább...
 
Kiscicák a Cicaotthonban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 11.

ImageA Takarodó Úti Állatotthonban a kutyusokon kívül kiscicák is várják leendő gazdijukat. Mindannyian ivartalanítva vannak, megkapták a szükséges védőoltásokat, s a nemrég átadott "Cicaóvodában" dorombolnak - egyelőre csak a szőrmekosárkáknak...

Tovább...
 
<< Első < Előző 1851 1852 1853 1854 1855 1856 1857 1858 1859 1860 Következő > Utolsó >>

Eredmények 20406 - 20416 / 20683