Írta: Torma Kinga Regina
|
2018. október 31. |
2016-ban a Béke téren, legutóbb pedig a Rádió lakótelepen került sor a több mint 30 éves, elöregedett és balesetveszélyessé vált nyárfasorok kivágására – ezt most a Berényi úton folytatódik. A Mikszáth Kálmán utca és a Cserkész utca közötti szakaszon a nyárfák helyére a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. 16 nyugati ostorfát ültet majd. A fakivágásokat a szakemberek a héten kezdik meg.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fejér Tamás
|
2018. október 31. |
Ismét régi fényében ragyog az Órajáték. A figurák tavaszi megújulását követően most az épület külső homlokzatának újrafestése is megtörtént Székesfehérvár egyik legtöbb turistát vonzó látványosságán. Adventre külön programmal készülnek, és idén már díszvilágítás is várja az udvarba látogatókat - tudtuk meg Kovács András órástól.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fraller Ildikó
|
2018. október 31. |
Az ünnepi hétvége után út- és járdafelújítás, valamint parkolóépítés kezdődik a Szeder utcában. A beruházás az ÚT 2017-19. program keretében, mintegy 86 millió forintból valósul meg: a térkő burkolatú járda mellett 24 újabb parkolóhely is segíti majd a szedreskertiek mindennapjait. A kivitelezési munkálatok befejezését december 31-ig tervezik.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fraller Ildikó
|
2018. október 31. |
A fehérvári katonatemetőkben nyugvó hősi halottak, katonák emléke előtt tiszteleg a város:a koszorúzásokra október 31-én, szerdán délelőtt kerül sor. A sírkerteken kívül a Budai úti laktanyánál, valamint délben a Városház téri II. világháborús emlékműnél lesz megemlékezés.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2018. október 31. |
Székesfehérvár városa ösztöndíjjal segíti azokat a jól tanuló helyi fiatalokat, akik szociális helyzetük okán rászorulnak a támogatásra. A Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíjat az adatlap kitöltésével és a szükséges mellékletek csatolásával lehet megpályázni november 9-ig. A támogatást általános és középiskolások, valamint a felsőoktatásban tanulók igényelhetik.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta - FMC
|
2018. október 30. |
Kíváncsi vagy arra az egyszerű gyakorlatra, amely segítségével pár perc alatt megszüntethető az orrdugulás? Akkor olvass tovább!
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta - FMC
|
2018. október 30. |
Fogj egy cibetmacskát, etesd meg kávébabbal, várd meg, míg végigmegy a belein, aztán lesd, hogy mikor (és hova) végzi el a dolgát, végül kapirgáld ki a kávészemeket a székletéből. Így készül a világ egyik legdrágább és legritkább kávéja!
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta - FMC
|
2018. október 30. |
Persze, csak akkor, ha a cicus nem tudja kellőképpen koptatni. A túl hosszú karom folyamatos fájdalmat okozhat az állatnak, és a lába is deformálódhat!
|
Tovább...
|
|
Írta: Lőrincz Miklós
|
2018. október 30. |
Feliratos szerda címmel új sorozatot indít a Barátság mozi annak érdekében, hogy a siket és nagyothalló embereket is moziba invitálja. Az első ilyen szerda november 7-én lesz: ekkor két magyar filmet vetít magyar felirattal a város mozija.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fraller Ildikó
|
2018. október 30. |
Székesfehérvár jegyzője ezúton is tájékoztatja a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultakat, hogy Erzsébet-utalványaikat november 27-28-án vehetik át a Polgármesteri Hivatal Hatósági Főosztály Igazgatási Iroda Ügyfélszolgálatán. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű jogosultak emelt támogatást kapnak.
|
Tovább...
|
|
Írta: Mátay Balázs
|
2018. október 29. |
Bár már évek óta terítéken van az eltörlése, egyelőre még tartja magát a téli-nyári időszámítás és a fél évenkénti óraátállítás. Október 28-án hajnali 3 órakor 2 órára állítottuk vissza a ketyegőket, amelyek jelentős többsége manapság már magától átáll, így sok gondunk nem volt velük.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 901 902 903 904 905 906 907 908 909 910 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 9945 - 9955 / 20505 |