"Egy kovács nem kovács", de valaki mégis az |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2008. július 10. | |||||
Közel fél évszázada folyamatos kopácsolás, üllő-verés lengi körbe Kovács Károly, a bodajki kovács portáját. Persze, nemcsak a helybeliek ismerik e nagyszerű mestert, hanem híre még Fejér megyén túlra is eljutott. Hogy miért? Erre voltam kíváncsi én is, ezért néhány nappal ezelőtt meglátogattam műhelyében.
- Mit készít éppen?
- A lányomnak a kerítését, amit szív alakú mintával díszítek. Huszonöt szál tizenkettes négyzetvasat hoztam hozzá, s már csak négy darab vár arra, hogy megkalapáljam. Meg itt van ez a retesz is, ami egy régi bútorról származik. Azért hozták, mert billegett tőle az ajtó és meg kell szorítanom.
- Van olyan munka, amit nem szívesen vállal el?
- A kapukat például nagyon szeretem, de a kilincseket már igyekszem másra hárítani. És azok az apró kis kiegészítők, a levelek, virágok. Jaj, hát nem érdemes azokkal se bajlódni. Már a húszas években is lehetett készen kapni nagyon sok ilyen típusú elemet, amit csak rá kell építeni a kész vázra. Úgyis mindennek az alapját a keret képezi, legyen szó kerítésről, csillárról vagy ágyról. A szakértelem a fő vonalak megalkotásában mutatkozik be. Tudni kell például, hogy a vasat vastagságától függően körülbelül ezer fokig kell hevíteni, mert utána már károsodik, s persze erő is kell a kalapáláshoz, ezért én nem a konditerembe járok, hanem ide a műhelyembe testet edzeni.
- Kovácsművésznek tartja magát?
- Dehogy! Messze vagyok én attól! Magyarországon csak egyetlen ember van, aki művésznek tekinthető: Lehoczky János Szentendrén. Ő tanulta is e mesterséget, méghozzá Bieber Károly kovács iparművésznél. Én viszont csak magamtól jöttem rá a praktikákra, meg persze olvastam is hozzá.
- Na, ne mondja, hogy csak a könyvek tanították!
- Jó-jó, ez nem teljesen igaz. 1938 áprilisában születtem, s tizennégy évesen ipari tanulónak mentem Balinkára a bányába, ahol szerszámokat csináltam, majd a három éves képzés után is ott dolgoztam még huszonöt évig. Akkortájt vándor könyvárusok járták a vidéket, s az egyiktől vettem egy könyvet, ami a kovácsolt vasakról szólt. Ezt elolvasva pedig olyan nagy kedvet kaptam e technikához, hogy kísérletezgetni kezdtem a leírt instrukciók alapján.
- Mi volt az első munkadarabja?
- Eleinte ruhafogasokat csináltam, amik olyan jól sikerültek, hogy a bányánál a főnökeim sorra hozták a megrendeléseiket. Persze, nemcsak magánszemélyeknek dolgoztam, hanem például a sörédi katolikus templom csillárjait is én készítettem, Székesfehérvár belvárosában a cégéreket is, amiket Ecsedi Mária grafikusművész tervezett, s Móron a Lamberg-kastélyban is felfedezhetők munkáim, amiket a Nagy Benedek-féle társasággal közösen alkottunk.
- Ezek szerint nem egyedül dolgozik?
- Legtöbbször igen, de ahogy a mondás is tartja: „Egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács egy kovács.” Így a szakmabeli barátaimmal sokszor dolgozunk össze, illetve átadjuk egymásnak a munkákat, ha már nem győzzük. Mostanában ugyanis nagyon sok újgazdag akarja kívül és belül is kovácsoltvas tárgyakkal díszíteni az otthonát.
- Az ön házában is sok ilyen mesteri darabot láthatunk?
- Mivel a suszternek ugyebár lyukas a cipője, ezért csak egyetlen saját készítésű gyertyatartó és egy csillár található a lakásomban, valamint a régies kerítésem se arról árulkodik, hogy kovács vagyok. És már nem is valószínű, hogy ez valaha is megváltozik. Három lányom van, a vejeim teljesen más területeken dolgoznak, az unokáim, az aprócska hármasikrek viszont mindig szaporán verik az üllőt, amikor meglátogatnak, annyira élvezik a hangját. Talán majd egyszer ők kalapálnak nekem egy gyönyörű kerítést…
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|