Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Gálahangverseny keretében adták át a Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjakat
Gálahangverseny keretében adták át a Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjakat Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2024. május 17.
Zimber Ferencné óvodapedagógus, Csikós-Árky Brigitta ének-zene tanár és Oláhné Nagy Klára zongoratanár kapta a Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjat idén. A gálahangverseny keretében rendezett szerda esti díjátadón a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, a Zentai Úti Általános Iskola kórusa, valamint a Hosszúsétatéri Óvodások köszöntötték a díjazottakat.

 

 

Ünnepi gálahangverseny keretében adták át a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban a Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjat. A Zenei Nevelésért Alapítványt 2007-ben Mihályi Gyuláné Eszti néni emlékére alapították meg gyermekei. Eszti néni egész életében Székesfehérvár zenei életének az egyik mozgatója, szervezője és aktív résztvevője volt. Az alapítvány által adományozott díjjal 2009 óta elsősorban olyan szakemberek munkáját ismerik el, akik jobbára az óvodások, iskolások ének-zene tanításában vesznek részt. Több éven keresztül kimagasló munkát végeztek a zenei nevelésben, és segítették Kodály Zoltán örökségének továbbélését, hozzájárultak a magyar zenekultúra ápolásához.

„Eszti néni mindannyiunk ősforrása, ma is az ő szellemében végzik munkájukat a zenepedagógusok. Ez a város egy olyan zenei közösség, amelyben kisebb-nagyobb együttesek, zenekarok, közösségek és az őket hallgatók együtt élvezhetik és csodálhatják a muzsikát.” – fogalmazott köszöntőjében Kneifel Imre, a Zenei Nevelésért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Mint mondta, Eszti néni olyan nagy szeretettel tanította a zenét, amely szinte mindannyiunkra mély hatást gyakorolt. A gyerekekkel úgy szerettette, úgy értette meg az éneklést, a zene művelését, hogy diákjai bárhol, bármilyen körülmények között is megállták a helyüket. Az útja során a zenepedagógussá vált egykori diákok kollégaként társultak mellé, és nevelték ki együtt az újabb zeneszerető, -értő és -művelő hallgatóságot. A gálahangversennyel és az Eszti néni emlékét őrző díjjal tisztelgünk az elődök előtt és köszönetet mondunk azoknak a pedagógusoknak, akik ma is gyerekek százait tanítják meg a zene szeretetére – mondta Kneifel Imre. 

A Hosszúsétatéri óvodások műsorát követően egy család három tagja ült a zongorához, hogy az est díszvendégét köszöntsék. Lőrinszky Györgyné Ildikó néni zongoratanárnőt egykori tanítványai, a ma már édesanya, dr. Schieder Katalin és gyermekei, Wéber Katalin és Wéber Ágoston hatkezes zongorajátékukkal és egy csokor virággal köszöntöttek. A zenepedagógus munkásságát is egy egykori tanítvány, dr. Ferschné Várnai Tímea, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója méltatta: „Ildikó néni kiváló zenepedagógus. Szakmai tudása, tanári képességei, fáradhatatlan lelkesedése, a diákokkal, szülőkkel és pedagógustársaival való kapcsolata egyaránt kiemelkedő. Rendkívül lelkes és pozitív személyiség, mindig új ötletekkel, gondolatokkal támogatja növendékei és kollégái munkáját. Szakmai alázatát és hivatásszeretetét mai napig őrzi, táplálja és átadja tanítványainak, pályatársainak. Zenepedagógusként nagy odaadással, kedvességgel szeretteti meg a hangszert tanítványaival és rajtuk keresztül a családjaikkal is.” – hangzott el a laudációban.

A város nevében Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötte az este fellépőit és vendégeit. „A város mindig figyelmet fordít a zenei nevelésre és a kulturális életre. A példamutató elődök között szeretettel emlékezünk meg évről évre Mihályi Gyuláné Eszti néniről, aki a kodályi gondolatok mentén haladva rengeteg fiatallal és felnőttel ismertette meg a zenélés örömét. Elévülhetetlen érdeme, hogy neki köszönhetően indult el városunkban az első ének-zenei általános iskola.”

Az idei évben Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjat vehetett át Zimber Ferencné óvodapedagógus, akit Kulbertné Virág Zsuzsanna, a Hosszúsétatéri Óvoda korábbi igazgatója méltatott.  Zimber Ferencné 1977-ben kezdte meg hivatását a Mészöly Géza utcai óvodában, ahol hat évig dolgozott, majd 1983-ban került a Hosszúsétatérre. Munkája során nagy hangsúlyt feketetett a gyermekek egyéni sajátosságainak megismerésére, tudásuk gyarapítására, képességeik fejlesztésére. Számára minden gyermek fontos. A zene szeretete, az óvodások zenei nevelése mindig szívügye volt. Amellett, hogy a legkisebbeket terelte a zene felé, ő maga is tíz éven át énekelt az Alba Regia Vegyeskar tagjaként. 

Kimagasló ének-zene tanári munkássága, az énekkar vezetése, szervezése terén végzett tevékenysége elismeréseként Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjat vehetett át a Zentai Úti Általános Iskola ének-zene tanára, Csikós-Árky Brigitta. Laudációjában Bottka Rózsa, az iskola igazgatója kiemelte, a tizedik tanéve zentais pedagógus méltó módon folytatta a neves elődök által megalapozott ének-zene oktatást, és vitt új színt, lendületet a tanításba. A Zentai pacsirtái kórus számos városi és iskolai rendezvényen lépett már fel, és szerepelt kiváló eredménnyel regionális és országos versenyeken egyaránt.

Az idei év harmadik díjazottja Oláhné Nagy Klára zongoratanár, aki több mint négy évtizede töretlen lelkesedéssel és alázattal végzi munkáját a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI intézményében. Király István főigazgató méltatásában elhangzott, az a többszáz gyermek és szülő, akikkel megismertette és megszerettette a muzsikát, a zenélés különleges, emberi lelket formáló erejét, évek múltán is örömmel, szeretettel emlékeznek rá. Klári néni mindig féltő szeretettel, növendékei személyiségét, jövőbeni fejlődését, érdekeit szem előtt tartva egyengette útjukat. Bár az idei tanév végén nyugállományba vonul, a Zeneiskola közösségi életében betöltött szerepével, és a gyermekeben elültetett tudás, a zenepedagógusi munkássága példaként szolgál valamennyiünknek.

Az emlékesten felléptek a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, a Zentai Úti Általános Iskola kórusa, valamint műsorral készültek a Hosszúsétatéri óvodások is. A különleges hangulatú koncert közös énekléssel zárult.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >