Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport
Sport
A bajnokságok főszereplői Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2009. július 07.

ImageNéhány héttel ezelőtt még rengeteg bizonytalanság övezte az előttünk álló bajnoki szezont, de mára letisztulni látszik a kép, s végre fény derült arra: mely csapatok is küzdenek a honi jégkorong 2009-2010-es pontvadászataiban. Ami biztos, hogy csapatunk, az Alba Volán 19 ezúttal gőzerővel az osztrák ligára összpontosít, s ennek következtében a tavalyi tízről ezúttal nyolccsapatosra csökkent MOL Ligában nem vesznek részt a kék-fehér fiatalok, ahogy az OB I-ben sem indul az Alba Volán II.

Tovább...
 
"Egy hétvége, amit felejteni kell" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 06.

ImageAz Amerikai Nagydíj helyszíne a híres-hírhedt Laguna Seca pálya, a világ egyik legérdekesebb kanyarkombinációjával, a „dugóhúzóval”. A BGP Media munkatársaitól megtudtuk, hogy a versenyzők ezen a meredek lejtőbe épített sikán kellős közepén váltanak irányt, ami látszatra úgy néz ki, mintha egy dugóhúzón tekernénk egy határozottat.

Tovább...
 
Pannon Kupa tájékozódási futó verseny Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 06.

ImageA hétvégén rendezte meg a Veszprémi TC a 2009. évi Pannon Kupa tájékozódási futó versenyét. – tájékoztatta szerkesztőségünket Vékony Andor - Az első napi rövidtávú futam Veszprém történelmi belvárosában és a várban zajlott. A második nap - amely idén világranglista futam is volt -, a mezőny kiköltözött Csesznekre, ahol a falut és a várat övező erdőkben folytatódtak a kategóriák küzdelmei.

Tovább...
 
Ötödik helyért játsszunk Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 06.

ImageA közép döntőben kevés babér termett a magyar ifjúsági válogatottnak Nisben, az U17-es Európa-bajnokságon. - kaptuk a hírt Pálfay Károly sajtóreferenstől - Papp György szövetségi kapitány csapata előbb Norvégiától, majd Spanyolországtól szenvedett vereséget, és nem jutott a legjobb négy közé. Pénteken aztán Svédország elleni győzött válogatottunk, így vasárnap az ötödik helyért szállhatnak harcba Zsigmond Viviék.

Tovább...
 
Győzelem a CSZKA Szófia ellen! Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. július 06.

ImageAusztriában edzőtáborozó csapatunk vasárnap este Gmündben lépett pályára, és jó játékkal, 2-0-ra legyőzte a bolgár bajnokság ezüstérmesét, az Európa Liga-induló CSZKA Szófiát. Góljainkat Andre Alves (16.) és Goran Vujovics (28.) szerezték. A karintiai kisvárosban dr. Mezey György ezúttal a Sebők - Andics, Lipták, Horváth, Présinger - Polonkai, Farkas, Elek - Nagy, Alves, Vujovics tizenegyet küldte pályára, és a fiúk hamar a maguk javára fordították a mérkőzést.

Tovább...
 
Hasznos meccsen, vereség egy jó csapattól Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. július 04.

ImageHasznos mérkőzésen, jó csapattól szenvedett vereséget az FC Fehérvár az ausztriai edzőtábor második találkozóján. A kifejezetten jó játékerőt képviselő FK Szaturn Ramenszkoje 2-0-ra nyert a mieink ellen. Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott, majd a második félidő elején egy számunkra balszerencsés góllal előnyhöz jutott a Moszkva környéki ellenfél. A Vidinek ezúttal is voltak lehetőségei, de gólt nem sikerült rúgni, sőt a kék-feketék még meg is duplázták előnyüket.

Tovább...
 
Változások az Alba Volán 19 edzői stábjában Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 03.

ImageElbúcsúzik az Alba Volántól Fekti István edző, aki eddig a serdülő csapat játékosait irányította. A következő idényben az utánpótlás-csapatok szakmai munkáját Fekti Bálint koordinálja, mint utánpótlás-szakágvezető.

 
"Kényszerhelyzet alakult ki, amiben a felelősséget magamra kellett vállalnom" Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. július 03.

ImageAz FC Fehérvár menedzsmentje – a tulajdonos szándékával összhangban –  dr. Mezey Györgyöt kérte fel a csapat vezetőedzői teendőinek ellátására. A klub sportigazgatóját Windischgarstenben, az edzőtáborban faggattuk a döntés hátteréről.

Tovább...
 
Szűk vereség az első ausztriai meccsen Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. július 03.

ImageAz ausztriai edzőtábor első felkészülési mérkőzésén az FC Fehérvár 2-1-es vereséget szenvedett a ciprusi Apoel Nicosiától. A gól nélküli első félidő után Máté János (képünkön) a Vidinek szerzett vezetést, ezt egyenlítette ki tíz perccel később egy vitatható 11-esből, Michael révén a sárga-kék ellenfél. A cipusiak a 91. percben, Papathanassziou góljával szerezték meg győzelmet.

Tovább...
 
Edzőtáborba indulnak focistáink Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 01.

ImageMa indulnak útnak a Fehérvár FC NB I-es csapatának játékosai. A huszonnégy sportoló dr. Mezey György sportigazgató vezetésével Wiendischgarstenbe utazik, hogy idén is e csodás környezetben tréningezzenek tíz napon át. A focisták csütörtökön Obertraumban, az Apoel Nicosia ellen lépnek pályára, pénteken pedig az orosz élvonalbeli Szaturn Moszkva lesz az ellenfelük Salzburgban.

Tovább...
 
Sonata Salernóba szerződött Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 01.

ImageMár korábban eldőlt, hogy négy Székesfehérváron eltöltött idény után Sonata Vijunaite máshol folytatja a pályafutását. Pálfay Károly sajtóreferens arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy immár az is biztossá vált, hogy hova szerződik a Fehérép Alcoa FKC egyik legnépszerűbb játékosa: Sonnyt az olasz ITC Ceramiche Salerno igazolta le.

Tovább...
 
<< Első < Előző 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 Következő > Utolsó >>

Eredmények 6590 - 6600 / 7463