Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Álvarez távozott a Viditől Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2015. július 28.

Image

Nem volt alapember a Videotonban, mégis sokat tett a csapat bajnoki címéért és egyéb sikereiért Arturo Álvarez. Hol kezdőként, hol csereként, de rendszeresen pályára lépett és többnyire jól teljesített a fehérvári együttesben. A salvadori válogatott támadó 2 és fél év után közös megegyezéssel szerődést bontott a klubbal és sajtóhírek szerint Spanyolországban a Rayo Vallecano vagy a Granada gárdájában folytatja pályafutását. A szélső távozását a piros-kékek honlapja is megerősítette. Álvarez 81 tétmeccsen lépett pályára a Videotonban és 15 találat fűződik a nevéhez.

 

A salvadori (amerikai állampolgár is) az elmúlt hetekben hazája válogatottjában szerepelt, s amilyen gyászosan kezdte közben az idényt a Vidi, sokan várhatták vissza a rendkívül technikás játékost. Vissza is jött, ám tulajdonképpen már csak szerződést bontani és összepakolni.

Az egyik salvadori portál már képet is közölt róla, amint Ferihegyen becsekkol a szélső, aki már el is hagyta Magyarországot, s vélhetően meg sem áll Spanyolországig.

A BATE elleni keddi BL-meccsen ő már biztosan nem segíti a a romokban heverő Videotont, s mivel az új szerzemény Rudolf eltiltása miatt biztosan nem játszhat, s Feczesin sem épült fel még teljesen sérüléséből, a góllövéssel most is gondjai lehetnek Casoni edző csapatának.

Apropó Casoni: a francia tréner a csúfos kudarcok ellenére még mindig vezetőedző, s a hétfői sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy egyre jobb a Vidi, a Haladás elleni első félidővel kifejezetten elégedett volt, s fokozatosan javulni fog a csapat. Szeretne kapott gól nélkül elutazni a jövő szerdai visszavágóra, mert akkor lesz esélye együttesének a továbbjutásra. Meglátása szerint az önbizalom még hiányzik, de az első győzelmek után majd megjön az is.

Szíve joga azt mondani amit ő gondol, ám az érdekes, hogy miért nincs önbizalma annak a csapatnak amely nagy fölénnyel nyerte meg a lagutóbbi bajnokságot? Kívülről nem az önbizalom hiánya látszik, hanem a foci. Az valóban elveszett május vége és július eleje között valahol. Azt kellene megtalálni mielőbb, hogy legalább az látszódjék, mit is akar játszani ez a gárda? De legalább az, hogy az állítólag fizikailag remekül felkészített játékosok körömszakadtáig hajtanak, küzdenek. Mert ezt sem látta Casonin kívül senki...

A BATE Boriszov elleni BL-párharc kedden 20:30 -kor kezdődik a Sóstói Stadionban, a visszavágóra jövő szerdán, augusztus 5-én kerül sor Fehéroroszországban.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >