Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
"Igen korán elkezdtük az idén..." Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: Pálfay Károly   
2010. július 17.

ImageA szokásosnál egy héttel korábban kezdte el a felkészülést az Alcoa FKC, és szintén igen korai stádiumban, már ma, az alapozás második hetének végén edzőmeccset is játszottak a fehérváriak – akik közül Tilinger, Trishchuk, Amorim és Horváth is hiányzott – a Vác ellen, és ebben a felállásban a papírformának megfelelően sima vereséget szenvedtek.

Tovább...
 
Felújítják a Fiskális úti orvosi rendelőt Nyomtatás E-mail
Hírek - Gazdaság
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 16.

ImageA tervek szerint már 2011-ben egy teljesen megújult rendelőintézet fogadja az öreghegyi lakókat a Fiskális úton. A jelenlegi épület ugyanis nem felel meg az uniós előírásoknak, s nem képes kiszolgálni a hozzá rendelt körzetet. Időszerűvé vált tehát a rekonstrukció, amely részleteiről dr. Cser-Palkovics András, Horváth Miklós Csaba és Östör Annamária önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót a helyszínen.

Tovább...
 
Használhatjuk már a Berényi utat Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 16.

ImageMa délelőtt megtörtént a Berényi út műszaki átadása. A 240 millió forintos beruházást 2009 őszén kezdte meg a kivitelező. A felújítás során teljes útalap-csere történt, s felújították az út alatt futó közműveket is. A Berényi út egyik veszélyes kereszteződésénél, a Kisteleki utca – Berényi út – Tompa Mihály utcai csomópontnál pedig körforgalmat alakítottak ki. A lámpákat ma állították vissza a Berényi út – Szent Flórián körút kereszteződésnél, így az autósok már szabadon használhatják az utat.

Tovább...
 
Dr. Cser-Palkovics Andás: "Fontos nekem Székesfehérvár!" Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 16.

ImageDr. Cser-Palkovics András, a Fidesz polgármester-jelöltje pénteki sajtótájékoztatóján a város hajdan volt budai kapujánál bejelentette, hogy „Nekem Fehérvár” elnevezéssel konzultáció sorozatot indít útjára. A politikus szerint az elmúlt években Székesfehérvár mindennapjaiból éppen a közösen gondolkozás, az emberek közötti valós párbeszéd hiányzott. A „Nekem Fehérvár” névre keresztelt kezdeményezés során kívánnak összegyűjteni minden olyan ötletet, véleményt, civil kurázsit, mely hozzájárulhat Fehérvár fejlődéséhez.

Tovább...
 
Határozott, célzott intézkedések szükségesek a foglalkoztatás növeléséért Nyomtatás E-mail
Hírek - Gazdaság
Írta: Fidesz   
2010. július 16.

ImageAz Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságanagy többséggel megszavazta Őry Csaba európai parlamenti képviselő (Fidesz) jelentését a 2010-es foglalkoztatási iránymutatásokról. A jelentéstevő nagy sikerként értékeli a szavazás eredményét, hiszen összesen 294 módosító indítvány érkezett a dokumentumhoz, ami fokozott érdeklődésről és a téma fontosságáról tanúskodik. Őry Csaba a szakbizottsági szavazás után a jelentéssel kapcsolatban kiemelte: a pénzügyi és gazdasági válság leküzdése, valamint a foglalkoztatás növelése érdekében az EP koherens és célzott intézkedéseket vár a tagállamoktól.

Tovább...
 
Elmarad a Part Fesztivál Nyomtatás E-mail
Hírek - Kultúra
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 16.

ImageHiába várják a bulizni vágyók, hogy Akon és Sean Paul / Shaggy zenéjére táncolhassanak az Agárdi Part Fesztiválon. A július 28 – augusztus 1-ig meghirdetett rendezvény ugyanis elmarad. Kocsispéter Gergely, az Agárd Zenei Fesztivál Kft. ügyvezetője közleményében tudtatta a sajtóval, hogy a fesztivál „technikai és gazdasági okok miatt nem valósul meg". A szervezők ígérik, hogy az előre megvásárolt jegyeket a vásárlás helyszínén visszaváltják.

 
A 17-es magyar királyi honvéd gyalogezredre emlékeztek Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 16.

ImageMegemlékezést tartottak tegnap a Zichy ligetben, a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezred emlékművénél. Bory Jenő szobrászművész oroszlánt ábrázoló szobra azon katonák előtt tiszteleg, akik 1915 nyarától több, mint egy éven át harcoltak a Doberdó fennsíkon, s hősies helytállásukkal példaként állnak minden katona előtt. Az emlékműnél koszorút helyezett el – többek között – dr. Cser-Palkovics András, Vargha Tamás és Brájer Éva országgyűlési képviselő is.

Tovább...
 
Állami cégek szakszervezeti fizetéseit vizsgálná a Fidesz Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Fidesz / MTI   
2010. július 16.

ImageA kormánynak és a Fidesz-KDNP-frakciónak eltökélt szándéka, hogy megvizsgálja az állami cégeknél működő szakszervezetek vezetőinek fizetését, és ha igazságtalanságot tapasztal, lépni fog. - közölte Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelentekre reagálva. A napilap a birtokába került dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy összesen mintegy 30 millió forintot fizet ki a MÁV havonta a cégnél működő szakszervezetek 28 tisztségviselőjének, ami éves szinten 360 millió forintra rúg.

Tovább...
 
A lakosság "megszavazná" az egészségügyi dolgozók béremelését Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 16.

ImageA lakosság 88 százaléka támogatná az egészségügyi dolgozók díjazásának növelését, ezen belül a felnőtt magyarok 31 százaléka helyeselné az 50 százalékosnál magasabb béremelést is. - derül ki a Szinapszis Kft. legújabb kutatásából, amelyet a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából készített.

Tovább...
 
Ismét körözöttek kezén kattant a bilincs Nyomtatás E-mail
Hírek - Kék hírek
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 16.

ImageA Fejér megyei rendőrök a hét elején több körözöttet is fogtak. Ez a hét közepén sem volt másképp. Tegnap hét körözött kezén kattant a bilincs.

Tovább...
 
Videoton FC - NK Maribor 1-1 Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: Videoton FC   
2010. július 16.

ImageDöntetlennel kezdte nemzetközi kupaszereplését a Videoton a 2010-2011-es idényben. - Hazai pályán ez nem optimális eredmény, de a játék képe alapján egyáltalán nem esélytelen a csapat a maribori visszavágón. Tipikus kupamérkőzés képét mutatta a találkozó már az első percekben. A Vidi támadott, de érezni lehetett, hogy a szlovénok ellentámadásai veszélyt rejtenek. Sajnos, ez be is igazolódott, szinte helyzet nélkül, egy távoli lövéssel szerzett vezetést a vendégcsapat. A gól megfogta a fehérváriakat, ráadásul perceken át nem tudtak mit kezdeni a szlovénok játéktördelő stílusával.

Tovább...
 
<< Első < Előző 2921 2922 2923 2924 2925 2926 2927 2928 2929 2930 Következő > Utolsó >>

Eredmények 32209 - 32219 / 38477