Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Fidesz
|
2010. február 24. |
"Azáltal, hogy az egészségügyi miniszter szűkítette a nővérek jogosítványait, és feladataikat az orvosokra hárította, lényegében megbénítja az orvosi ellátást." - fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa. Pesti azzal a hasonlattal kezdte sajtótájékoztatóját, hogy képzeljük el azt a lehetetlen helyzetet, amikor a közlekedési minisztérium dolgozói kiállnak az utakra, és kátyúkat készítenek. Hozzátette: ez a lehetetlen dolog, ha a közlekedésben nem is, de az egészségügyben megtörtént.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 23. |
Kihirdették a ma délutáni, Honvéd elleni Ligakupa-mérkőzés kezdőtizenegyét. E szerint a Sebők - Lázár, Milanovic, Horváth, Elek - Sándor, Farkas I, Polonkai - Nagy, Sitku, Alves összeállításban fut ki a csapat a pályára. Az elmúlt napok szerencsés időjárásának köszönhetően biztossá vált, hogy a találkozót a Sóstói Stadion centerpályáján tudjuk megrendezni. A szurkolók a fél háromkor kezdődő találkozót a fedett főlelátón ingyen tekinthetik meg.
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 23. |
A nyár folyamán tartotta tisztújító kongresszusát a Fidelitas. Az akkor felállt elnökség intenzív felkészülésbe kezdett annak érdekében, hogy a választási kampányban helyt tudjon állni a szervezet. „Azért fontos számunkra ez a választás, mert úgy véljük, hogy sorsdöntő változást hozhat el a fiatalok számára.” – jelentette ki Ágh Péter, a Fidelitas elnöke a Malom Házban tartott sajtótájékoztatón, majd hozzátette: „Az elmúlt 8 évben felnőtt egy elfelejtett nemzedék, akinek boldogulásáért a szocialista kormányok semmit sem tettek.”
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kék hírek
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 23. |
2009. december 31-én este érkezett jelzés a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére, miszerint a Martonvásári Vasútállomáson a 3. vágányra 18 óra 26 perckor Budapest-Déli pályaudvarról érkező, majd 18 óra 40 perckor Székesfehérvár irányába tovább indított 4536-os számú vonatszerelvény elgázolt egy 20 éves oroszlányi fiatalembert, aki ennek következtében súlyos, életveszélyes állapotba került, majd a mentőben életét vesztette. |
Tovább...
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 23. |
A Vértesi Erdő Zrt. pusztavámi Malomerdő Panziójában mutatta be az „Erdők a közjóért” című könyv második kiadását az Országos Erdészeti Egyesület. A programon jelen voltak a meghívott polgármesterek, a VADEX Mezőföldi Zrt, a HM Budapesti Erdőgazdasága, a Pilisi Parkerdőgazdaság képviselői, valamint az érdeklődő lakosság.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 23. |
Molnár Csaba kancelláriaminiszter a tegnapi parlamenti ülésen durva hazugságokat fogalmazott meg dr. Cser-Palkovics Andrással kapcsolatban: több alkalommal is azt állította, hogy a politikus jobbikos képviselőként dolgozik a székesfehérvári közgyűlésben. "A történtek miatt Molnár Csaba ellen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt feljelentést teszek. Ezt mindenkivel szemben megteszem, aki megismétli a kancelláriaminiszter hazug állításait." - reagált a történtekre dr. Cser-Palkovics András.
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: fejer.hu
|
2010. február 23. |
Kétnapos szakképzési tanácskozás kezdődött a Fejér TISZK rendezésében tegnap a Megyeházán. Az előadók meglehetős kritikával beszéltek a pillanatnyi helyzetről, és nem győzték sorolni a tennivalókat... Az ülést Dr. Balogh Ibolya, Fejér megye közgyűlési elnöke nyitotta meg, aki arról szólt, hogy ha a szakképző intézmények fenntartói fejleszteni akarnak, használható tudást adni a végzősök kezébe, nincs más lehetőségük, mint előremenekülni.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. február 23. |
A székesfehérvári Városi Könyvtár tojástartó készítő pályázatot hirdet: a szervezők hímes tojás-tartó díszeket várnak 2010. március 11-ig a Városi Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárába. Jávorfi-Bognár Ágnes olvasószolgálat-vezetőtől megtudtuk, hogy a díszek korhatár megkötése nélkül, bármilyen technikával, bármilyen alapanyagból készülhetnek. A beérkezett művekből 2010. március 20-április 17. között kiállítást rendeznek, a tárlat megnyitásának napján, március 20-án (szombaton) pedig húsvéti játszóházba várnak minden kedves érdeklődőt.
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. február 23. |
A Sapa Fehérvár AV19 nagyszerű sikert ért el vasárnap este Bécsben. A találkozóról Jarmo Tolvanen, Tommi Satosaari és Palkovics Krisztián véleményét kérdeztük. - Jarmo Tolvanen igen feszült hangulatban volt a lefújást követően, hevesen adott hangot véleményének: "5-5 és 4-4 elleni játékban legalább olyan jók voltunk, mint ők. Minden statisztika ezt mutatja, beleértve a kapura lövéseket is. De nyilván a rengeteg emberelőny, amit kaptak, lendületbe és helyzetbe hozta őket, és csak emiatt lőttek többet kapura, mint mi."
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Fidesz
|
2010. február 23. |
"Talán hitelesebb lett volna, ha a miniszterelnök egy kicsit önkritikusabban beszél arról, ami itt történt az elmúlt években." - húzta alá Varga Mihály napirend előtti felszólalásában. - "A miniszterelnök felszólalása egy kicsit féloldalas gazdasági értékelést adott az elmúlt évekről. Ő maga fogalmazott úgy egy hetilapnak adott interjúban, hogy a szakadék széléről hoztuk vissza az országot." - idézte fel a fideszes politikus, hozzátéve: közben elfeledkezett arról, hogy ki vitte el a szakadékig hazánkat."
|
Tovább...
|
|
|