Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Az a templom lehet csak "Isten háza", ahol közösséget hoz létre az Úr népe Nyomtatás E-mail
Hírek - Egyház
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 24.

ImageA Bazilika felszentelésének évfordulóján – azaz holnap este, 18 órakor – szentmisét celebrál Spányi Antal megyés püspök a Székesegyházban. Ennek keretében kerül sor a nemrég végzett világi lelkipásztori kisegítők megbízó leveleinek átadására is. Tavaly 22 világi hívővel bővült azok köre, akik plébánosuk irányítása mellett és a képzésen elsajátított ismeretek segítségével elkötelezetten kezdték meg szolgálatukat a plébániákon, idén pedig 47-en tesznek ünnepélyes fogadalmat.

Tovább...
 
BNT - konferencia Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 24.

A nemrégiben létrejött, mintegy 200 civil szervezetet tömörítő új magyar összefogás, a "BNT" Kunszentmiklóson tartja a következő munkakonferenciáját és önkéntes felkészítését. – tudtuk meg Jakubek Tibortól - Aki úgy gondolja, hogy tehet valamit a dolgok jobbra fordulásáért, az ország boldogulásáért, azt szerdán, 10.00-kor várják a kunszentmiklósi Művelődési Ház nagytermében.

Tovább...
 
Tsugio Yamamoto az Alba-Tollnál Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 24.

ImageSzékesfehérvárra látogatott Tsugio Yamamoto, aki várhatóan három-négy hónapig tartózkodik városunkban, hogy segítsen a helyi tollaslabdázók edzésein és versenyein. A japán edző, aki elismert sportdiplomata, s az Olimpikonok Világszövetségénél is dolgozott, most azon fáradozik, hogy Székesfehérvár Magyarország kiemelt tollaslabda-utánpótlási központjává váljon.

Tovább...
 
"A vers a lélek feltárulkozása" Nyomtatás E-mail
Hírek - Kultúra
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 24.

Image„Egy tisztaszavú és tisztaszívű költőt és prózaírót ajánlok most az önök figyelmébe. Persze bizonyára tudják, hogy Bobory Zoltán kiváló versmondó, művelődést szervező ember, művelődési ház igazgató, a doni ügy áldozatos őrzője. Amolyan strázsán szolgáló lélek, akire minden időben szükség van.” – kezdte felvezetését Bakonyi István, a Vörösmarty Társaság elnöke, amikor Bobory Zoltán felolvasó estjére gyűltek össze a Társaság tagjai.

Tovább...
 
XII. Oszágos Fidelitas Szülinap Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 24.

ImageA Fidelitas születésnapi partyját idén a debreceni Fidelitas szervezi. A programra november 27-ig jelentkezhetnek a tagok, s mivel a rendezvényre december 6-án kerül sor, a Mikulás és a Krampuszok is aktívan részt vesznek majd rajta! A szállás és az étkezés mindenkinek ingyenes (cukorbetegeknek külön torta készül!), a sztárvendég pedig Kovácsovics Fruzsina lesz.

Tovább...
 
Veszprém ellen vereség, Tatabánya felett győzelem Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 24.

Két mérkőzést is maga mögött tudhat a MÁV Előre-Kodolányi-CityLine a hétvégét illetően. – tájékoztatta szerkesztőségünket Pecsuvácz Péter – A csapat pénteken Veszprémben vizitált, ahol sajnálatos módon 3-1-es vereséget szenvedett. Ez egyben azt is jelentette, hogy az edzőváltáson áteső egyetemisták mindkét ellenük lejátszott találkozójukat megnyerték ebben a szezonban. A vereség után vasárnap több, mint kötelező volt győzni hazai környezetben a Tatabányai Volán ellen.

Tovább...
 
A távcső 400 éves történelme Nyomtatás E-mail
Hírek - Kultúra
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 24.

ImageA távcső 400 éves történetéről tart előadást Bartha Lajos csillagásztörténész holnap este a TIT-ben. – kaptuk a hírt Trupka Zoltántól, A Szabadművelődés Háza művelődésszervezőjétől, aki elmondta: A csillagászat történetének jelentős mérföldköve az 1608. esztendő októbere: három németalföldi szemüvegkészítő is jelentkezett, mint a távolba néző cső feltalálója. Az első, kezdetleges távcsövek rövidesen átalakították az égboltról, a csillagokról alkotott elképzeléseket, és forradalmasították a csillagászati megfigyeléseket.

Tovább...
 
Kihagyott helyzetek, elhullajtott pontok Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: Andics Gábor   
2008. november 24.

ImageHiába dolgozott ki temérdek helyzetet az Alba Volán, ezek közül csak egyet sikerült gólra váltani, így a Villach - nem kevés szerencsével - elvitte mindkét pontot Székesfehérvárról. - Szép számmal érkeztek a nézők a jégcsarnokba, és szinte mindenki kifejezte a szolidaritását klubunkkal a Liga büntetése kapcsán, sokan járultak hozzá ennek összegéhez a kihelyezett ládákba. Csinos hölgyek tombolát is árultak, amelynek főnyereménye egy igen értékes, Garmin navigációs rendszer volt, a szelvényekből is több, mint száz elkelt. Klubunk ezúton is köszöni drukkereink támogatását.

Tovább...
 
Közmeghallgatás a Városházán Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 24.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2008. november 28-án, 15.00 órától a 2009. évi költségvetés főbb irányai és koncepciója tárgyában közmeghallgatást tart a Városháza Nagytermében. A programra minden érdeklődőt hívnak és várnak. A kérdéseket a következő témákban lehet feltenni 9-12 óráig: - szociális, egészségügy, oktatás, kultúra, sport (537-101), - városfejlesztés (537-102), - gazdasági, adó- és költségvetés (537-220), - közbiztonság, környezetvédelem (537-109), valamint 15 - 17 óráig az 537-100 és az 537-103-as telefonszámokon.

 
JÉG-NAP" A KORIPÁLYÁN Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 23.

ImageKinder Pinguí koriszezon-nyitónapot tartottak tegnap a Székesfehérvári Jégcsarnokban. A program során jéggokart, jeges ügyességi játékok, lézershow, korcsolyázás, Turóczi Dóra és Major Balázs jégtánc párosának és a Székesfehérvári Műkorcsolya és Curling Egyesület bemutatója, floorball, s még számos érdekes, vidám játék és előadás várta a kicsiket és a nagyokat arcfestéssel, rajzversennyel és tombolával.

 
ALBACOMP - ENTERNET NTE HEGYVIDÉK 104-60 Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 23.

ImageA várakozásnak megfelelően, 44 pontos különbséggel nyert az Albacomp az Enternet NTE Hegyvidék ellen tegnap este. Albacomp - Enternet NTE Hegyvidék 104-60 (27-14, 18-15, 24-15, 35-16) Székesfehérvár, 2100 néző Játékvezetők: Forrai Sámuel, Németh Csaba, dr. Magyari Tibor Albacomp: Simon 15/3, Doyne, Hanga 23, Morrison 20, Keller 11/3 Cs: Veszter 5, Góbi 23, Madár 5/3, Antal 2 NTE: Kováts 4, Hajmásy 12, Fülöp 8, Ruják 12, Faragó 10/6 Cs: Krasznai 2, Mócsai 2, Baross 2, Beák 4, Lázár 4

 
<< Első < Előző 3651 3652 3653 3654 3655 3656 3657 3658 3659 3660 Következő > Utolsó >>

Eredmények 40184 - 40194 / 41952