Hírek -
Kultúra
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 28. |
A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa – projekthez kapcsolódóan együttműködési megállapodást kötött Pécs önkormányzata harmincegy várossal, illetve településsel – köztük Székesfehérvárral is. A csatlakozók ezzel azt vállalták, hogy a magyar kultúrát népszerűsítik hazánkban és határainkon túl. Városunk az egyedülállónak számító Kortárs Művészeti Fesztivált, s annak programjait szerepelteti majd a projekt prospektusaiban, hogy ekképpen is vonzó úticéllá tegye hazánkat a külföldiek számára.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 28. |
Az FC Fehérvár játékosai holnap este lépnek pályára a Ligakupa 3. fordulójában az FTC ellen. A mérkőzést a Sóstói Stadionban tartják 19 órától - a közönség számára megnyitják az A, B, C, D szektorokat, valamint a vendégszektort is. A csapatra ezt követően szombaton vár egy újabb összecsapás: a Bajnoki mérkőzés 15 órakor kezdődik, s a fehérvári fiúk a Vasassal mérik össze tudásukat. Az FCF II - Csillaghegy NB III-as mérkőzése pedig vasárnap lesz 13:30-tól.
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. október 28. |
Nincs megállás az Alba Volán hokisai számára: a vasárnap esti győzelem után kedden ismét benépesülnek a Székesfehérvári Jégcsarnok lelátói, hiszen a Linz érkezik a Koronázóvárosba. - Nagyszerű diadalt aratott a Klagenfurt ellen az Alba Volán, a játékosok és a szakmai stáb is abban bízik, hogy kedden is lesz oka a szurkolóknak az örömre.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 28. |
Brájer Éva, a 19. számú választókörzet önkormányzati képviselője fogadóórát tart a Gárdonyi Géza Művelődési Házban november 3-án (hétfőn), 17:30-kor. Ennek során a lakók tájékozódhantak a Rádió lakótelep fáival kapcsolatos tervekről és tennivalókról.
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 27. |
"Mi indokolja, hogy a kormány a legnagyobb válság idején 100 milliókat költ el felesleges propagandakiadásokra? Komolyan gondolja-e a kormány, hogy csupán kommunikációval megoldható-e bizalmi és vezetési válság? Nem érzik-e erkölcsileg felvállalhatatlannak, hogy miközben újabb gigantikus megszorító csomagot akarnak az emberek nyakába varrni, közben zavartalanul folytatják az emberek pénzének pazarlását?" - ezekre a kérdésekre várja a választ Dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője, aki ma egy levelet küldött el Dr. Szili Katalinnak az említett témák kapcsán.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 27. |
A Duna Charta és a MTA Természetvédelmi- és Konzervációbiológiai Bizottsága konferenciát rendez október 29-én (szerdán), 14:30 órakor Magyar Tudományos Akadémián ( Budapest, Roosevelt tér) „Legyen Duna-törvény!” – címmel. A levezető elnök Vida Gábor akadémikus, az MTA Természetvédelmi- és Konzervációbiológiai Bizottságának elnöke lesz.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 27. |
A hétvégén a Fehérvár Rugby Club kadet csapata az Esztergomnál vendégszerepelt. – kaptuk a hírt Gyölcsös Ferenc edzőtől, aki elmondta: együttesük alapos vereséget mért a többszörös Magyarbajnok utánpótlás csapatára. A pontok sorát Balog Ádám (5 pont) kezdte meg, majd Boér Máté (11 pont) folytatta, de a legeredményesebb szereplő Szabó Gergő csapatkapitány volt, aki 17 pontot szerzett. Végeredmény: FRC - Esztergomi Vitézek 33 - 0.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 27. |
A Pákh Imre műgyűjtő Munkácsy Mihály festményeit bemutató vándorkiállítása tizenötödik helyszínén, Székesfehérváron, megérkezhet az egymilliomodik látogató. – vélik a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény dolgozói - Az utóbbi két hét látogatói statisztikái szerint - ha a következő három hétben hasonló számú vendég érkezik naponta - Székesfehérváron eljuthatunk a kiállítás egymilliós nézőszámáig. Az egymilliomodik látogatót pedig értékes jutalom várja majd.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 27. |
Akármilyen szellemi- és/vagy testi sérültekkel foglalkozó rendezvényre látogatok el, mindig ott találom Látrányi Viktóriát, a Fehérvár Televízió szerkesztő-riporterét, aki épp (bár pontosabb lenne úgy fogalmazni: „mindig épp”) mikrofonnal a kezében irányítja az operatőrt – kit és milyen szögből vegyen fel, hogy megfelelő vágókép készüljön a riportokhoz. Úgy látszik, nemcsak én vettem észre kimagasló szociális érzékenységét – az Esélyegyenlőségi Hónap keretében Esély Díjat kapott.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 27. |
A Patkány évében, Szent András havában, Halloween estéjén, este nyolc órakor nyílik meg Kovács Milán fotókiállítása a székesfehérvári Café Möbiusban. (Cím: Kossuth u. 11.) Az október 31-i „tárlatkezdés” aktuálisan „Fél lábbal a sírból” – címmel lett meghirdetve. A programon az érdeklődők maskarában érkezve "meglepetés-akcióval számolhatnak", a zenéről pedig ki más is gondoskodna, mint Dj Halál.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kék hírek
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 27. |
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság novemberi traffipax-előjelzésére bizonyára sokan kíváncsiak, így alább közzétesszük a listát. Ne feledjék azonban, hogy nemcsak a megjelölt útszakaszokon találkozhatnak rendőri ellenőrzéssel! Igyekezzenek hát betartani a közlekedési szabályokat – s nemcsak a megszegésért járó büntetés miatt, hanem saját és mások testi épségének, valamint a káresemények elkerülése végett is! |
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3671 3672 3673 3674 3675 3676 3677 3678 3679 3680 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 40404 - 40414 / 41924 |