Hírek -
Kék hírek
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 24. |
Vannak, akiknek még a templom sem számít szent helynek. Csupán egy épületet jelent, ahol feltehetően „értékek” is lapulnak, amelyek nem szellemi eredetűek, nem a lélek épülését szolgálják (legalábbis szerintük), hanem az anyagi javak növelését – ha elveszik. Erre gondolhattak azok a rablók is, akik betörtek a Székesegyházba: a Géza tér felőli ajtót feszítették fel a 20-át követő éjszaka, s a perselypénzt szerették volna ellopni. Az isteni gondviselés azonban látható formát öltött: a szentmise után az adományokat a sekrestyés kivette a perselyből, így a tolvajok nem jártak sikerrel… |
|
Hírek -
Belpolitika
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 24. |
A kisgyermek és a gomba növekedése közötti kapcsolatra vonatkozó „közhely-mondat” alapigazsága készteti az alacsony jövedelmű, babás szülőket arra, hogy különböző bababörzéken szerezzék be a szükséges ruhaneműt utódaiknak. Ma például a Vízivárosi Általános Iskolában rendeznek bababörzét, ahol a babakocsitól a csecsemőknek való játékokig minden használt eszköz új gazdára vár...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: FC Fehérvár
|
2008. augusztus 24. |
Ha a bajnoki rajt előtti terveket, várakozásokat nézzük, papírforma-győzelmet aratott csapatunk a REAC vendégeként. Ha viszont a nyár eddigi meccseire pillantunk vissza, fellélegezve állapíthatjuk meg: talán sikerül kilábalni a hullámvölgyből. A Budai II László stadionban játszott találkozón – a tervezett kezdőcsapatból Sifter nem léphetett pályára, Pavlicic került a helyére, és Dvéri Zsolt is kezdett, míg Nagy Dani kimaradt – a REC igazolta, hogy érdemes úgy tekinteni a sárgákra, mint „tíz fő plusz Lisztes”.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Gazdaság
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 22. |
"A kormányszóvivő - alaptalan sikerjelentéséből kiindulva - valószínűleg nem ebben az országban él." - olvasható Dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében - "A kisebbségi kormány "trendfordulóról" szónokol, ami annyiban igaz, hogy a Magyarország sorsa egyre rosszabbra fordul, amiért Gyurcsány Ferenc a hibás. A kisebbségi kormány csak a túléléssel, a hatalom megtartásával foglalkozik, ugyanakkor az ország vezetésével kapcsolatosan semmilyen elképzelése nincs"
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 22. |
Endrédi Zsuzsanna (csepeli festőművész) alkotásaiból nyílik kiállítás szeptember 1-jén, 17 órakor a székesfehérvári Bányató Galériában. A tárlatot Balázs Sándor, a Csepeli Művészkör vezetője ajánlja a közönség figyelmébe. Két napra rá, szeptember 3-án pedig a Platán Galéria falaira költöznek „új” festmények a győri Prettenhoffer Ágnes tehetségét hirdetve. Az ő bemutatkozását Simon M. Veronika Munkácsy-érmes festőművésznő segíti majd.
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 22. |
Az ötlet alapjában jó volt: szurkoljanak együtt a székesfehérváriak a Városháza nagytermében a Pekingi Nyári Olimpián résztvevő Vörös Zsuzsáért, Gyenesei Leiláért és Horváth Viktorért. A Polgármesteri Hivatalban fel is szereltek egy óriási kivetítőt tegnap és ma, hogy folyamatosan nyomon követhesse mindenki az eseményeket. Az érdeklődés azonban valahogy elmaradt….
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 22. |
A várakozásokkal ellentétben nem sikerült érmet szerezniük lányainknak a Pekingi Olimpián. Vörös Zsuzsa a vívás előtt még a 12., Gyenesei Leila pedig a 31. helyen állt. Ez a szám azonban egyiküknek sem ment túl jól: Zsuzsa lecsúszott a 23. helyre, Leila pedig a 32.-re. Az úszásban Leila a 4., Zsuzsa a 11. lett, így javítottak pozíciójukon. A lovaglásért Gyenesei 1172 pontot, Vörös 1076-ot kapott, a futás után pedig kialakult a végeredmény: Vörös Zsuzsanna 20., Gyenesei Leila pedig 24. lett.
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 22. |
A Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete Velencei-Tavi Szupermaratont szervez augusztus 23-án Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnökének védnökségével. A versenyzők holnap reggel 8 órakor startolnak a gárdonyi Sportbeach előtt, majd a Velence-Sukoró-Pákozd-Dinnyés-Agárd útvonalat megtéve visszatérnek Gárdonyba. Az amatőr kategóriában 27 km-t kell megtenni, a „profiknak” pedig 54 km-t. Az eredményhirdetés 17 órakor lesz. A szervezők a program során véradókat toboroznak, valamint a bevételből felszereléseket vásárolnak majd a speciális mentőcsoportnak.
|
|
Hírek -
Kultúra
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 22. |
Véget ér a nyár – véget érnek a Kulturális Estek a Varkocs-szobornál. A Várkapu Egyesület a Nap Antikvárium előtti téren évek óta szervez irodalmi, művészeti délutánokat a Kortárs Művészeti Fesztivál kezdetétől az augusztus 20-i ünnepségekig bezárólag.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Sport
|
Írta: FC Fehérvár
|
2008. augusztus 22. |
Tisztelt Szurkolók! A szurkoló mindig érzékenyen reagál az edzőváltásra. Vannak, akik egyetértenek vele, vannak, akik nem (még akkor is, ha az előző hétvégén a stadionban elkeseredetten ezt kívánták). Mások korainak tartják, megint mások elkésettnek. A labdarúgás velejárója az edzőváltás. A szurkoló és a klubvezetés eredményeket vár. Elterjedt ugyan labdarúgókörökben az a mondás, hogy a jövő csapatát építjük, de ez a profi futballban mellébeszélés.
|
Tovább...
|
|
Hírek -
Egyház
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 22. |
Egész napos programmal várja a híveket és minden érdeklődőt a református gyülekezet szeptember 6-án, szombaton 9 órakor a Széchenyi utcai Gyülekezeti Központban a „Közösségeiben elő gyülekezet”című rendezvényére. - tájékoztatta szerkesztőségünket Szűcs Gábor sajtószóvivő - A program során bemutatkozik a gyülekezet óvodájának és általános iskolájának egy-egy munkatársa, továbbá a közösségben szolgáló csoportok (többek között a Kék Kereszt, az énekkar, a babamama kör és a presbitérium) egy-egy tagja. |
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 3731 3732 3733 3734 3735 3736 3737 3738 3739 3740 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 41031 - 41041 / 41889 |