Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Székesfehérváron is láthattuk az "Örömtánc" 3. helyezettjének előadását Nyomtatás E-mail
Hírek - Kultúra
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 21.

A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon vendégeskedő Rimpparemmi tánccsoport dobogós helyen végzett a Magyar Televízió által meghirdetett „Örömtánc” - elnevezésű nemzetközi modern néptáncversenyen. A zsűri és a nézők magyar, szlovák, török, bulgár, finn, horvát, román és szerb előadásokat tekinthettek meg. A szakmai díjat végül a Magyar Állami Népi Együttes kapta, a finn Rimpparemmi csoport pedig harmadik helyen végzett.

 
Nemcsak a vér köti össze őket... Nyomtatás E-mail
Hírek - Kultúra
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 21.

Image„Pőrére vetkőzik előttük a lélek, / érzelemhúrokon akkordot fog kezük, / hangjai a világ összes dallamának, / mely épp úgy szól értük, mint ahogy ellenük…” – hangzottak el Körmendi Gitta verssorai a Bányató Galériában rendezett legutóbbi kiállítás-megnyitó alkalmával. A tárlaton egy család három generációja mutatkozott be: az unoka – Miliás Dóra, az anyukája – Temesvári Judit, s a nagymama – T. Tatai Zsuzsa.

Tovább...
 
A Fidesz reagálása Varga László (MSZP) sajtótájékoztatójára Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 21.

Image"Meglehetősen furcsa, hogy a szocialisták ifjúsági szervezete egy szocialista vezetésű város elszalasztott beruházása miatt az ellenzéket akarja felelőssé tenni." - áll dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvívőjének sajtóközleményében - "Ha egy vidéki nagyberuházás nem felel meg a törvényeknek, nem valósítható meg, ha viszont megfelel, akkor nem Budapestről kell dönteni a helyi vezetés és a helyi emberek helyett."

Tovább...
 
Horváth VIktor leesett a lóról Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 21.

19. helyen zárta az Olimpiát Horváth Viktor, az Alba Volán-Bericap versenyzője, aki tavaly Világ- és Euróba-bajnok volt. A sérüléséből nemrég felépült öttusázó lövészete jól sikerült, ám a vívás során már nem remekelt. Az úszásban előre léphetett két helyet is, viszont a lovagláskor az egyik akadálynál leesett a nyeregből. Ugyanígy az athéni ezüstérmes Balogh Gábor sem szerzett érmet: a 26. lett. A dobogó első fokára az orosz Mojszejev állt, második a litván Krungolcas lett, a harmadik pedig Zadneprovskis (szintén litván).

 
Bemutatkozott a sajtónak az új vezetőedző Nyomtatás E-mail
Hírek - Sport
Írta: Közlemény - FC Fehérvár   
2008. augusztus 20.

ImageSajtótájékoztató keretében mutatták be tegnap az FC Fehérvár új vezetőedzőjét, Varga Istvánt. A bevezetőben Berzi Sándor ügyvezető úgy fogalmazott, hogy az edzőváltás egy klub életében nem ritka, de nem is örömteli esemény. "Disztl László tavaszi sikeres munkáját elismerjük, de látni kell, hogy az őszi rajt rosszul sikerült, az eredmények elmaradása mellett a csapat játékában is visszaesés figyelhető meg. Ezért döntött a menedzsment a váltás mellett." - mondta az ügyvezető.

Tovább...
 
Konferencia a Lisszaboni Stratégia kapcsán Nyomtatás E-mail
Hírek - Gazdaság
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 20.

Image"Önkormányzatiság és vállalkozás az Európai Unióban" címmel rendezett konferenciát a Magyar Önkormányzatok Európai Szövetsége a Novotel Hotelben. A program a Magyarok VII. Világkongresszusának augusztus 16.-20. között tartott országos tanácskozás-sorozatának részeként került városunkba, hogy a konferencia résztvevői az új pályázati lehetőségekről, s az önkormányzatok közötti együttműködésről, fejlődésről konzultálhassanak.

Tovább...
 
Tóth Mihály kapta a Szent István-díjat Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 20.

Tóth Mihály professzor kapta idén a Szent István Emlékérem és Díjat. A 2004-ben alapított kitűntetést elsőként Sobor Antal író, tanár vehette át, majd a gorsiumi ásatások vezetője, Dr. Fitz Jenő régészprofesszor. Őt követte Dosztál Béla, aki az '56-os székesfehérvári Nemzeti Bizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának volt a titkára, tavaly pedig ketten is megkapták: Dr. Martyn Gizella orvos, valamint a posztumuszt Sulyok János Ignác, a püspöki könyvtár levéltár volt igazgatója.

Tovább...
 
Támogatás tankönyv-vásárláshoz Nyomtatás E-mail
Hírek - Gazdaság
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 20.

ImageSzeptemberben 941 gyermek kezdi meg tanulmányait első osztályosként a megyeszékhelyen. A most induló tanévben a rászoruló családok tankönyv-vásárlását Székesfehérvár önkormányzata harmincmillió forinttal támogatja. Ezt az összeget a tanulók létszámát figyelembe véve utalják ki az iskoláknak, az oktatási intézmények pedig saját szempontjaik alapján osztják le a diákoknak az előzetesen felmért igények elbírálása után.

 
Szent István-díj - az "Igaz Ember" értékeit megmutatva Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 20.

Image„A nyilvánvaló és egyértelmű hazugságok világát éljük.” – mondta Spányi Antal a Szent István Emlékérem és Díj kapcsán tartott sajtótájékoztatón, majd Balczó Andrást idézte, aki szerint: „Ha elhiszed, amit hazudok neked, én is elhiszem, amit nekem hazudsz.” És e korban különösen fontos, hogy a pusztuló, Szent István-i értékrendet felélesszük, s követendő példaként állítsuk az emberek elé.

Tovább...
 
Vízóra-leolvasások városunkban Nyomtatás E-mail
Hírek - Gazdaság
Írta: Közlemény   
2008. augusztus 20.

A FEJÉRVÍZ ZRt. tájékoztatja fogyasztóit, hogy vízmérő leolvasást végez Székesfehérváron a családi házas fogyasztóknál 2008. augusztus 27-től szeptember 3-ig, a „H” ütemnek megfelelően, mely a következő városrészeket, illetve utcákat érinti: A Pozsonyi út - Béla út - Fiskális út által körülhatárolt terület, valamint a Távírda utca.

Tovább...
 
Halászléfőző verseny Gyomaendrődön Nyomtatás E-mail
Hírek - Belpolitika
Írta: Forrás: Fidelitas   
2008. augusztus 20.

Image2008. augusztus 16- án került megrendezésre a X. Nemzetközi Halfőzőverseny Gyomaendrődön, amelyen a Fidelitas székesfehérvári csoportja is képviseltette magát.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3731 3732 3733 3734 3735 3736 3737 3738 3739 3740 Következő > Utolsó >>

Eredmények 41042 - 41052 / 41881