Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Újabb négypontos meccs Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2009. január 16.

ImageMég frissek az Olimpija Ljubljana elleni 2-1-es vereség emlékei, de a Jesenice magabiztos legyőzését követően csapatunk egészséges önbizalommal várja a pénteki fellépést.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy az Olimpia bármikor képes a bravúrra, a meghatározó lélektani pillanatokban olyan megoldásokkal tudnak előrukkolni, amely eldönti az adott találkozót. A légiósaik kitűnő teljesítménye példaértékű az egész liga számára. Ráadásul mindkét kapus nagyszerű hálóőr." - magasztalta az ellenfelet Énekes Lajos, pályaedző.

Az Alba Volán szakmai stábja számos biztató jelet fedezett fel a Jesenice ellen. "Ha hasonlót látunk a csapattól az elkövetkezendő találkozókon is, akkor reményteljes heteknek nézünk elébe. Minden egyes jégre lépő játékosunk 100%-ot nyújtott, és a fontos pillanatokban a szerencse is velünk volt. Természetesen keményen meg kellett dolgoznunk Fortuna kegyeiért. És azt sem hallgathatjuk el, hogy az Acroni nem volt éppen csúcsformában kedden." - elemezte a legutóbbi meccset a szakember.

Az Alba Volán emberelőnyös játéka is javul, két gólt is létszámfölényből szereztünk. Igaz, ezek kettős fórok voltak. "Az emberelőnyös játékunk hatékonysága jobb lett, ráadásul emberhátrányban nem katpunk gólt. Sőt, még mi tudtunk gólt szerezni." - mondta a mester.

Bár a rájátszásba kerülésre kevés az esély, a csapat a szezon utolsó mérkőzéséig erejét megfeszítve fog küzdeni. "Az, hogy lekerült a vállunkról a tét, még akár jótékony hatással is lehet a fiúkra. Semmiképpen nem akarunk tizedikként végezni, ezért kulcsfontosságú, hogy legyőzzül az Olimpija Ljubjanát." - nyomatékosította Énekes Lajos.

Sajnos az összeállításban változtatásokra kényszerül a stáb. Benk András és Kovács Csaba megbetegedett, Jason Guerriero pedig megsérült még kedden. A kapuban minden bizonnyal Szuper Levente kezd.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >