Az akkori és a mostani farizeusok mindig a dolgok, igazságok, hittitkok lényegét forgatják ki. Nem a házasság isteni gyökereit vizsgálják, hanem azt kérdezik, mikor és hogyan lehet elválni. Pontosabban szétszakítani azt az egységet, amit Isten összekötött. Éppen ezért sosem tudják megérteni Jézus Krisztus tanítását. Szentháromság vasárnapján üdvös lenne Isten szemével nézni arra a földi hármasságra ( férj-feleség-új élet), ami lényegét tekintve az Isten legbelsőbb életével hozható párhuzamba.

 

Szent Ágoston úgy magyarázza a teremtést, hogy akkor az Isten a maga végtelen szeretetét, boldogságát meg akarta osztani velünk:”Kilépett önmagából”(Extasim passus est). Mondjuk ki bátran saját szokásos szavainkkal: eksztázisba esett. Igy teremtette meg az embert. „Férfivá és nővé teremtette”, fűzi hozzá a bibliai teremtés-történet.

 

A Teremtő akarta úgy, hogy egyik a másikat kiegészítse. A magyar nyelv zsenialitása, hogy ezt az alaptézist a „feleség” fogalommal fejezi ki ( az „egész” úgy jön létre, hogy az egyik fél kiegészíti a másik felet. A kettő egysége tükörképe Isten szentháromságos egységének.

 

Ez is, az is felbonthatatlan, mert azzá teszi a szeretet. „Teremtsünk embert képünkre és hasonlatosságunkra”, mondja biblia. Ez tükröződik abban is, hogy a férfi és a nő ugyanazt teszi, mint Isten: szeretetegységükből ember születik.

 

Ezért emelte Jézus szentség rangjára a férj és feleség szeretetét-szerelmét. Minden szentség, a házasság is a Szentháromság szeretet-áramkörébe kapcsol minket: kegyelmet közvetít.

 

Mi tehát, akik az ő hasonlatosságára vagyunk teremtve, szükségképpen az Isten életérzésének túláradásában élünk.