JÉZUS MAI TANÍTVÁNYAI |
![]() |
![]() |
Írta: Barlay Ö. Szabolcs | |
2013. július 12. | |
Jól jegyezzük meg, hogy ezek nem voltak apostolok, nem szentelték pappá őket, „csak”Krisztus követői voltak. Hittek megváltói küldetésében, és minden szavát igyekeztek teljesíteni. Most is ezt tették: útnak indultak kettesével, hirdették az örömhírt, és saját maguk tapasztalták, hogy minden úgy történik, ahogy Jézus azt nekik megígérte. N éhány hét múlva ujjongva tértek vissza mesterükhöz, hogy beszámoljanak küldetésükről: „Uram, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk”. Évszázadok óta abban a tévedésben élnek még a hívő keresztények is, hogy vallásról, Istenről, Jézusról beszélni a papok feladata. Különösen ez volt a felfogás akkor, amikor még a kisebb létszámú plébániákon is két-három pap tevékenykedett. Mára azonban mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy Isten ügye, Jézus sorsa a történelemben, hazánkban, családunkban és a magunk életében nem papoktól függ, hanem saját magunktól. Ebből a szempontból nézve tényleg magánügy, hogy Krisztus követőjeként beállok-e a 72 közé, és útnak indulok-e. Mert a gonoszt csak Jézus nevében lehet kiűzni és elhallgattatni…..Uram, hívtál,- megyek. |
< Előző | Következő > |
---|