A történet röviden így szól. Dél- Afrika legnevesebb gyémántlelőhelye az un. Kék-föld. Egy utazó vetődött arra, és látta, hogy a gyerekek kövekkel játszanak. Arra gondolt, hátha ezekben is van gyémánt. Az egyik gyereket megszólította: Nem adnád cserébe ezért a színes üveggolyóért? A gyerek szívesen belement a cserébe. A közeli ékszerész megnézte, és kijelentette, hogy ez egy gyönyörű gyémánt, amely vagyonnal ér fel. A történet azzal fejeződik be, hogy az utazóból dúsgazdag milliárdos lett.

 

A tékozló fiú történetéről szól a mai evangélium.

 

Lényegét tekintve ahányszor nem állunk ellen a kísértésnek, és bűnt követünk el, mindig ilyen cserét csinálunk. Valami csillogó és természeténél fogva kisebb értékű dologért odaadjuk legnagyobb igaz kincsünket („gyémántunkat”), becsületünket, hitünket, végső fokon Istent.

 

És ahogy a tékozló fiú, mi is csak a „vályúnál”, a teljes összeomlás végén döbbenünk rá, hogy a cserénél egyedül mi vagyunk a vesztesek.

 

Ez volt eddig a kérdés emberi oldala: bűn, bűnhődés. És ezzel le is lehetne zárni a témát.

 

De az evangélium, vagyis Krisztus filozófiája teljesen más fordulatot hoz és új dimenziót tár fel. A vályúnál ugyanis a mindenét eltékozoló fiú megrendülve magába száll, megtér, és útnak indul hazafelé; abban remélve, hogy édesapja megbocsát.

 

Arra azonban nem számított, hogy még köntöst, gyűrűt is kap és zenés lakomát is rendez neki az apja. Jó lenne végre megértenünk, hogy épp ebben rejlik a megváltás lényege.

 

Ezt az életfilozófiát nevezzük görög néven euangélionnak, magyarul örömhírnek