Írta: Stettler Zsuzsanna
|
2014. március 24. |
Hat kutyafuttató kialakítása kezdődött meg Székesfehérváron, amelyek közül kettőt szombaton avattak. Az egyik létesítmény a Palotavárosi tavak mellett, az iparcikk piac mögötti területen, a pedig a Budai úti Interspar mögött várja a környékben élő kutyákat és gazdáikat.
|
Tovább...
|
|
Írta: Csordás Csilla
|
2014. március 24. |
Dr. Cser-Palkovics András Barlay Szabolcsnak otthonában adta át a Pro Civitate díjat, amelyet az elmúlt évben ítélt oda a város képviselőtestülete. Az augusztus 20-i ünnepségen akkor egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni a 95 éves atya, akit Székesfehérvár polgármestere a sajtó jelenlétében köszöntött.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2014. március 21. |
Sajtótájékoztató keretében számoltak be a kezdeményezésről, amely lehetővé teszi, hogy a Belváros utcáit és történelmi nevezetességeit gömbpanorámán keresztül tekintsék meg az érdeklődők.
|
Tovább...
|
|
Írta: Csordás Csilla
|
2014. március 21. |
A fővárost követően elsőként Székesfehérváron rendeznek nagyszabású programsorozatot a Nemzetközi Down Világnaphoz kapcsolódóan. A Vörösmarty Színházban március 23-án, vasárnap gyermekprogramokkal, jótékonysági koncertekkel és kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. Minderről sajtótájékoztatón számolt be Brájer Éva alpolgármester, Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke, Vámos Zsolt, az Alba Plaza igazgatója és Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház direktora.
|
Tovább...
|
|
Írta: Stettler Zsuzsanna
|
2014. március 21. |
Régi lakossági igény teljesül azzal, hogy hat kutyafuttatót alakítanak ki Székesfehérváron, melyek közül kettő szombaton kerül átadásra. Lakótelepi városrészekben, ám a hazáktól kissé távolabb alakították ki a futtatókat, hogy kulturált körülmények között mozoghassanak a kutyák és ne zavarják a többi ott élőt sem a parkokban. A kutyafuttatókat színes program keretében avatják szombaton 14 és 15 órakor, amelyre sajtótájékoztató keretében invitálta meg a Palotavárosban és Víziváros környékén élőket Vargha Tamás országgyűlési képviselő, dr. Kovács Zsolt és Viza Attila önkormányzati képviselő, valamint Bozai István városgondok.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2014. március 21. |
Az elmúlt esztendőben az Alba-Toll Sportegyesület Egészséges életmód pályázaton Európai Uniós támogatást nyert, melynek keretében több ingyenes sportprogramot rendezhetnek a Fehérváron és környékén élőknek. A Tóparti Tollasparti következő, hetedik fordulóját vasárnap 8.30-tól rendezik meg a Tóparti Gimnázium tornatermében. Az eseményen való részvétel továbbra is ingyenes, ráadásul a verseny kiegészítéseként ezen a hétvégén egészségnapot is tartanak.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2014. március 21. |
Magbörzét és palántavásárt tartanak március 22-én a Jancsárkertben. A hétvégi termelői piacon rengeteg frissen kibújt palántával és tájjellegű vagy kuriózum növények szaporítóanyagival találkozhatnak majd az érdeklődők, akik cserélhetnek vagy vásárolhatnak is majd ezekből.
|
Tovább...
|
|
Írta: Havasi Timea
|
2014. március 19. |
Második alkalommal rendezik meg a „Fehérvári Halünnep” című, egész napos rendezvényt március 29-én, szombaton a palotavárosi tavaknál. Reggel kezdődnek a horgász- és főzőversenyek, melyekre jövő csütörtökig várják a nevezéseket. Napközben igényes színpadi produkciókkal, koncertekkel szórakoztatják a gyerekeket és a felnőtteket, lehetőség lesz megkóstolni a finomabbnál finomabb halételeket, és meglepetéssel is készülnek a szervezők, hiszen ismert színművészek és neves sportolók kapcsolódnak be a város támogatásával megvalósuló rendezvénybe.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2014. március 19. |
Ötven fiatal foglalkoztatását biztosítják az Echo Nonprofit Network tagszervezetei 2014. márciusától 15 hónapon keresztül. A programhoz az Európai Unió 180 millió, az Echo Nonprofit Network 30 millió forinttal járul hozzá. A program célja pályakezdő fiatalok foglalkoztatásának támogatása a helyi nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével. Az 50 új munkavállalót dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere fogadta a Városháza Dísztermében.
|
Tovább...
|
|
Írta: Havasi Timea
|
2014. március 18. |
Székesfehérváron tett látogatást tegnap Norvégia magyarországi nagykövete. Tove Skarstein megtekintette a többek között norvég támogatással megújult Hiemer-házat, majd a Városházán találkozott és folytatott megbeszélést dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel. A nagykövet asszony norvég írók tollaiból származó, magyar fordítású könyveket ajándékozott a Vörösmarty Mihály Könyvtárnak.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fejér Megyei Kormányhivatal
|
2014. március 18. |
„Miniszteri Elismerő Oklevél” elismerésben részesült a Fejér Megyei Kormányhivatal munkavállalói közül öt szakember − állami ünnepünk alkalmából, huzamos időn át végzett, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként. Az elismeréseket dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át Budapesten, a szaktárca központi ünnepségén.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 1381 1382 1383 1384 1385 1386 1387 1388 1389 1390 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 15192 - 15202 / 20496 |